A másik lehetőség – Latinul: az alternatíva. Mivel ma az angol szavaknak a magyar nyelvbe való – legtöbbször teljesen értelmetlen és indokolatlan – belekeverése a divatos, lehetne choice vagy option, azaz opció is.Az alcímben szereplő „másik” szó nem egészen pontos. Amiről beszélni fogunk, nem a másik, hanem azegyetlen lehetőség. Az egyetlen lehetőség, ha meg akarjuk cáfolni Bokros Lajost, aki az elmúlt húsz évről azt mondta, hogy „a tapasztalatok nem halmozódnak”. De előtte még szükségesnek látszik egy kis összefoglalás.Magyarország királyság utáni története a politikai pártok uralmának a története. Nem a nép uralmáé, hanem a népre hivatkozó olyan emberek csoportjainak uralmáé, akik a mögöttük álló (fegyveres vagy tőkés) támogatók és az általuk kidolgozott választási rendszer nélkül a hatalom közelébe sem kerülhetnének. Több milliós tömeg nem tud uralkodni, ezért az újkori „demokrácia” megalkotói kitaláltak egy meghatalmazottat: ő a képviselő, az egész rendszert pedig elnevezték képviseleti demokráciának. Képviselő – elvben – kis megszorításokkal bárki lehet. Sem okosság, sem tudás, sem tehetség, sem erényesség, sem szorgalom nem kell feltétlenül hozzá, egyedül lojalitás. Lojalitás, vagyis egyfajta hűség – nem a néphez, hanem azokhoz a hozzá hasonló emberekhez, akik jelölték. Ezek az emberek, akik nagy többségükben szintén nem rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, amelyek a hatalom megszerzésére és gyakorlására alkalmassá tehetnék őket, erre szövetkeztek: ez a szövetség a politikai párt. A parlamenti demokráciákban a hatalomért folyó harc a politikai pártok harca. Egyetlen demokráciára hivatkozó választási rendszer sem – a magyar sem – engedi meg ugyanakkor a teljes és/vagy közvetlen elutasítást: valamelyik küzdő fél mindenképpen nyerni fog, azt a választót pedig, aki távol marad, közömbösnek vélelmezik. Parlamenti demokráciában a választási rendszer nem a választást, hanem az indulók esélyegyenlőségét szolgálja. A párt ruhája az eszme, fegyvere a propaganda, táplálékai az adományok. Az eszme – talán valamikor – fontos volt. Talán a párt megalakulásakor is fontos volt. A gyakorlat – mindegyik gyakorlat – azonbanmindig háttérbe szorítja, éspedig három okból. Az első ok, hogy nem lehetséges olyan elképzelés, amelymaradéktalanul képes lefedni a világ működését. Minden elképzelés, a természettudománytól a társadalomtudományig feltevés, modell. Végtelen számú orosz baba sorakozik egymáson: a „valójában”-t mindig felülírja valami.A második ok az, hogy az egyén és a tömeg minőségileg teljesen más. Az egyén – a teoretikus, az eszme kitalálója – tisztában van saját elméletével. A párttagok és szimpatizánsok tömege számára azonban ez az őelmélete, amelyből azt mazsolázzák ki, ami számukra szimpatikus. A „kommunisták” túlnyomó többsége nemhogy „A tőké”-t, de még a néhány oldalas „Kommunista kiáltvány”-t sem olvasta végig, és ugyanígy voltak a nemzetiszocialisták is a „Mein Kampf”-al vagy az olasz fasiszták „A fasizmus doktrínájá”-val.Valamit persze gondoltak – nem az eszméről, hanem arról, amit az eszméről az aktivisták mondtak -, és ahogy nőtt a párt, úgy takarta el mind jobban ez a kollektív gondolat az egykori gondolatot.A harmadik és legfontosabb ok, hogy az alkalmatlanok szövetségére Jézus mondásának a megfordítottjaigaz: az ember csak kenyérrel él. A párt létének és sikerének egyetlen záloga a támogatók adománya. A támogatók szemében az eszme ugyanolyan propagandaeszköz, mint a zene, tömegrendezvények vagy egy jótékonysági akció. Ha már eleve nem volt az, a párt számára is propagandaeszközzé válik: az idő előrehaladtával már a „ruha” sem pontos kifejezés rá. Sokkal pontosabb a kosztüm.Az országgyűlési képviselő a néptől eredezteti mandátumát, de nem a népet, hanem pártját, ezen keresztül pedig a pártja mögött állókat képviseli. A választás, amellyel kijelölik és amely parlamenti helyhez juttatja, valójában ellenválasztás: a legkevésbé megfelelő kiválasztása. Akkor hát mi az alternatíva?Az alternatíva egy olyan társadalmi rendszer, amelyben nem politikai párt vagy politikai pártok koalíciója gyakorolja a főhatalmat.Politikai pártok ebben a rendszerben is vannak. Két fontos dolog azonban nincs. Nincs állami támogatásuk és közvetlen politikai hatalmat nem gyakorolhatnak. A címben említett búcsú ezért a mai politikai párttól való búcsú, búcsú a kormányzó és kormányra törekvő párttól. Ez a politikai érdekképviseletek opciója: a párt oda kerül, ahova való, a szakmák érdekképviseletei, vagyis a szakszervezetek mellé.Ha a mostani állapotok konzerválódnak, arról a végpontról, amelyhez 2010-ben érkezett a rendszer, csak visszafelé lehet elmozdulni. Kezdődik minden elölről, mert nem a szándékkal van elsődlegesen a baj, hanem a szándékot mindig fölülíró társadalmi környezettel. Ez a kiválasztás azokkal a sarokpontokkal, melyeket az előzőekben vázoltunk, csak a kisiklást teszi lehetővé. Ma átküldtek nekem egy Népszabadságban megjelent cikket. Egy mondatot emelek ki belőle: „Ez azért fontos, mert a baloldalinak mondott emberek meg pláne újságírók sehogyan sem értik, hogyan van az, hogy ami másfél-két évvel ezelőtt még lopás, közvagyon-herdálás, hazaárulás volt, tehát felháborító és elítélendő, az ma nem az, illetve csakis a baloldaliakra az, holott az újak is ugyanazt csinálják.” Ugyanazt csinálják, ismétlem meg a szerzővel nagy egyetértésben. És a baloldaliak is ismét ugyanazt fogják csinálni, ha egyszer visszatérnek.Ma Egyiptom forrong. „Mi ellen tiltakoznak?” – kérdezte a riporter az egyik demonstrálótól. „A korrupció ellen” – hangzott a válasz. Mintha bizony Egyiptom nem lett volna korrupt a török uralom, Faruk király, Nasszer, Szadat alatt, és mintha bizony a következő diktátor bármit is tudna vagy akarna majd változtatni bármin is hangzatos beszédek elmondásán kívül.Minden testület (sőt maga az állam is) potenciális bűnszövetkezet. Ha csak egyetlen tagja korrupt, saját érdekében mindent el fog követni, hogy a többiek is azzá váljanak. Sem a tömeg, sem egy testület nem bölcs, ha ezt nem hisszük, gondoljunk arra, mit válaszoltak volna a németek egy nappal a második világháború kitörése előtt arra a kérdésre, hogy Hitler békeszerető, bölcs vezető-e, aki felvirágoztatja Németországot, vagy gondoljunk a nyilvánvalóan kettős gyilkosságot elkövető O.J.Simpson fölmentésére. A tömeg, hangsúlyozzuk még egyszer, teljesen más minőség, mint az egyén. Nem egyénekből áll, csak azokra bontható le. A tömeg az ember alsó határértéke: e tekintetben pedig teljesen mindegy, hogy egyetemi docensek vagy vasesztergályosok alkotják. Bűncselekmények elkövetésén és rossz döntéseken kívül a testületiség még egyetlen dologra alkalmas: a felelősség eltusolására. Ahol háromszáznyolcvanhat vagy százkilencvennyolc ember testületileg, titkos szavazással hoz katasztrofális törvényeket, ott senkin nem lehet semmit számon kérni.Az államirányítást – amennyire csak lehetséges – tanácsadókra támaszkodó egyszemélyi felelős döntéshozók egymásra épülő rendszerére – horizontális helyett vertikális kollektivizmusra – kell redukálni.Ez azonban még távolról sem elég a boldogsághoz, tudniillik az ember esendő. Hogy esendősége a lehetőségek szerinti minimumra csökkenjen, három dologra van szükség: a visszaélésekkel szembeni motivációra (érdekeltségre), ellenőrzésre és felülbírálhatóságra. Másképpen fogalmazva: az alá tartozó terület sikeréhez fűződő anyagi érdekre, vállalt és állandó nemzetbiztonsági ellenőrzésre, és olyan tisztségviselőre, aki az ő sikerességében érdekelt, felülbírálhatja és elmozdíthatja. A cél és a kulcs nem az ellenőrzés és a szankcionálás, hanem a jól belátott saját érdeknek a közérdekkel való egyeztetése. Azt a képmutató és csalásra ösztönző rendszert, amely a mai államigazgatás sajátja, a legális lehetőségek rendszerévé kell változtatni, korlátlan felső kereseti határral.Az állam élén egy főtisztviselő, alatta a miniszterelnök áll. Sem a főtisztviselőnek, sem a miniszterelnöknek nem lehet sem párt- sem gazdasági elkötelezettsége. A főtisztviselővel szemben egy, csak az ő tevékenységét megítélő, kizárólag leváltási jogkörrel rendelkező, vele egyenlő díjazásban részesülő, tőle mindenben független kormánybíró áll.A választás kétfázisú és csak a főtisztviselőre illetve az őt megítélő kormánybíróra vonatkozik. Az első fázis a meghatározott szempontok szerinti jelöltkiválasztás, ezt követi a társadalmi vita és közvélemény-kutatásokkal a legesélyesebb kiválasztása, majd a második fázis: szavazás az elfogadásról, az egyetlen dologról, amit a tömeg képes eldönteni. A szavazólapon a jelölt neve mellett viszont „igen” és „nem” is szerepel. Ebben a szisztémában nem feltételezhető, hogy a távolmaradó nem érdektelenségből maradt távol, hiszen mindenkinek lehetősége van az ellenvéleménye kinyilvánítására. Több fordulóra sincs ezért szükség, és a legalitáshoz az egyszerű többség is elegendő.Ennek a rendszernek is alapja az Alkotmány. Az Alkotmány azonban az állam élén álló, főhatalmú tisztségviselő és a kormánybíró megválasztása mellett a harmadik, amit kizárólag „igen”-„nem” lehetőségeket felkínáló népszavazással lehet legalizálni.A kormányzás két további ellensúlya (a kormánybíró mellett) az Alkotmánybíróság és a független bírói testület, kontrollja a független média. Minimális – személyiségi jogokat (nem téve különbséget közszereplők és magánemberek között), fiatalkorúakat, jó erkölcsöt illetően – szabályozásra itt is szükség van, de két dologban lényeges a különbség az Orbán-kormány médiatörvénye és e között: itt a legfőbb irányelv atényszerűség, a végső döntéshozó pedig minden esetben a bíróság, amely viszont az újságírót, különösen súlyos esetekben hosszabb időre vagy örökre eltilthatja hivatása gyakorlásától.Az állam elsődleges feladata a létét indokló három védelmi funkció ellátása: védelem a nélkülözések, betegségek és saját embertársaink (külső ellenség, bűnözők) ellen. Minimálisan annyi és olyan tulajdonnal kell rendelkeznie, amellyel ezt a három funkciót el képes látni. Az a közigazgatás viszont, amelyre ez a koncepció épül, nem államközpontú. Összhangban az ország adottságaival átlátható, a lehető legkisebb méretű autonóm közigazgatási egységekből áll, amelyek felett az állam elsősorban koordináló, mint diktatórikus szerepet tölt be.Nincs egyetlen olyan mai terület sem, amihez ne kellene hozzányúlni. Nincs egy olyan terület sem, ahol ne kellene mindent átszervezni, megyerendszertől a közlekedésig, hadseregtől a rendvédelmi szervekig, mezőgazdaságtól a pénzpolitikáig, külügyektől a szociális politikáig.Ahhoz viszont, hogy valakiben meglegyen az ezekhez szükséges erő és elhatározás, mindenekelőtt nempártfejjel kell gondolkodni.Gaál Péter – 2011.02.01. (és ma még aktuálisabb, mint az írás megszületésekor volt!)Forrás: http://hmp-hikszosz.hu/
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
