Búcsú a makói hagymától

Búcsú a makói hagymától

Évtizedek óta tartó visszaesés után az idén gyakorlatilag megszűnt a magyar hagymatermesztés

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke.

Húsz éve Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel, idén már csak húsz-harminc hektár volt a makói hagyma területe.

A fő probléma az, hogy a makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt, az olasz, a spanyol és a német hagymát jóval hatékonyabban tudják megtermelni a versenytársaink. Míg a hazai körülmények között a magról vetett hagyma hektáronként 250-300 mázsás termést tud produkálni, az öntözött körülmények között termesztett olasz hagyma akár a 700-800 mázsás hozamot is elérheti

Hírdetés

– közölte a szakember.

A kulcsszó az öntözés, anélkül nincs mire alapozni, a szárazság húsz–ötven százalékos hozamveszteséget okoz.

Idén az aszály is súlyos veszteséget okozott, az ország déli részén egyes területeken az elvárható mennyiség felét elvitte a szárazság. A megfelelő vízgazdálkodáshoz szükséges feltételek kiépítése nélkül nincs jövője a magyar hagymának

– tette hozzá Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke.

A kormánypárti Magyar Nemzet arra már nem tér ki, hogy az elmúlt évtized kedvező gazdasági és mezőgazdasági konjuktúrája alatt a kormány szinte semmit nem tett az import élelmiszerdömping megállítása érdekében. Alig van olyan szezonális magyar zöldég, vagy gyümölcs amelynek felvásárlási árát ne előzné meg a külföldről nagy mennyiségben ide érkező áru. Hiába érkezett uniós forrás a mezőgazdaságba, ugyanígy elmaradt a hatékonyabb vízgazdálkodás, és ezzel együtt a kiterjedtebb öntözési infrastruktúra megvalósítása.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »