Tulajdonképpen könyvbemutatót szeretnénk itt közzétenni, de végül is rövid Zbigniew Brzezinski ajnározásról szól a cikk. Viszont a könyvet érdemes lenne magyar nyelvre lefordítani!Zbigniew Brzezinski: „Amerika az egyetlen hely a világon, ahol valaki, akit Zbigniew Brzezinskinek hívnak, anélkül szerezhet magának nevet, hogy meg kellene változtatnia a nevét.” Mi a NIF szerkesztői folytatjuk: Ha nem zsidó, akkor legyen egy zsidómentő, vagy legalább egy zsidómentő fia, s akkor tetemesen nőnek az esélyei, hogy engedjék kinőni az ismeretlenségből! Amerikát ma már nem a régi telepesek Amerikájának megfelelő szellem irányítja. Mert van egy nép, az ős-ránkvandorlók fajtájából, amelyiknek minden tagja potenciális geostratégának, vagy Nobel díjasnak, Oszkár díjasnak születik. Ez a nép Kalergi-Coudenhove geostratéga szerint –Isten által- az európaiak és europid faj vezetésére és ezeken keresztül a világ vezetésére rendeltetett el . Ennek a kiválasztott fajnak vannak kiszolgálóik, szorult-helyzetben-megmentőik, első rangú lakájaik. Ilyen volt Antalll József is a “magyar” miniszterelnök, egy zsidómentő fia.Nahát pontosan az ilyen nagy geostratégák miatt, akik már annak születtek, mint Kissinger, vagy ezek első rangú lakájai, jutott el Amerika oda, hogy a “világ csendőreként” rettegve utálják őket mindenfelé!
Igazi flottafelvonulás lesz jövő kedden Washingtonban. A Johns Hopkins Egyetem Felsőszintű Külügyi Tanulmányok Intézetében (School of Advanced International Studies – SAIS) olyan nagyágyúk beszélnek majd, mint Madeleine Albright volt külügy- és Robert Gates volt védelmi miniszter, három egykori nemzetbiztonsági tanácsadó, Zbigniew Brzezinski, Stephen Hadley és Brent Scowcroft, továbbá Jessica Mathews, a Carnegie Alapítvány elnöke vagy David Rothkopf, a Foreign Policy első embere.
A téma méltó a névsorhoz: Brzezinski életműve. Jimmy Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója fehér házi évei előtt, alatt és után is meghatározó szerepet játszott a XX. század második fele amerikai külpolitikájának alakításában. Sok egyéb, például a Kínával való kapcsolatok rendezése vagy a Camp David-i izraeli–egyiptomi kibékülés mellett hozzá fűződik a szovjet blokk országaival való békés kapcsolatépítésnek a 60-as évek elején még eretnekségszámba menő doktrínája, amely végül kulcsfontosságúnak bizonyult a hidegháború békés lezárásában és a kelet-európai rendszerváltásban.
Külügyminiszterek jöttek és mentek, de az amerikai külpolitika háború utáni stratégái közül Henry Kissinger mellett Brzezinski az, akire az utókor emlékezni fog. Annál furcsább, hogy az idén 85 esztendős, még mindig igen aktív gondolkodóról eddig egyetlen angol nyelvű életrajz sem jelent meg. A hiány pótlásához „a mi Brzezinskink”, az Amerikát lengyel kollégájához hasonlóan második hazájának választó Charles Gati kezdett hozzá. Gati és Brzezinski kollégák voltak New Yorkban a Columbia Egyetemen, s bár előbbi megmaradt jórészt egyetemi Közép-Európa- és Oroszország-szakértőnek, miközben utóbbi a globális kérdések és a politikacsinálás felé fordult, kapcsolatuk jó fél évszázadon ível át, ami Brzezinski sikereinek, súlyának ismeretében komoly elismerése Gati munkásságának.
Kedden az általa szerkesztett „Zbig–Zbigniew Brzezinski stratégiája és államvezetése” című tanulmánykötet bemutatója miatt lesz a szokottnál is forgalmasabb a Massachusetts Avenue. A könyvhöz Jimmy Carter írt előszót, s a Brzezinski életútját, gondolatmenetét, világpolitikai elképzeléseit méltató – olykor bíráló – tanulmányok sorát az egykori budapesti újságírógyakornok, Charles Gati által készített interjú zárja. Brzezinski nem volt maradéktalanul boldog a vele, illetve egykori álláspontjával vitázó írások miatt. Végül az az érv hatott, hogy olyan könyvet, amelyben mindenki csak hajbókol, a kutya se olvasna el, még ő maga sem.
A tanulmányok szerzői egytől egyig ismert szakértők, olykor egyenesen hírességek, mint például Francis Fukuyama, David Ignatius, a Washington Post egyik legnevesebb újságírója vagy Mark Kramer, a Harvard Hidegháború-kutató Intézetének igazgatója. Az írások Brzezinski pályájának különböző szakaszaira, elemeire fókuszálnak, rögtön az első például a Henry Kissingerrel fenntartott, kölcsönösen szívélyes, bár a rivalizálástól sem mentes kapcsolatára.
Kissinger öt évvel idősebb Brzezinskinél, és bizonyos értelemben ennyivel mindig előtte is járt, aminek annyi előnye kétségtelenül volt, hogy mire a lengyel odajutott, már nem volt példa nélküli egy első generációs európai bevándorló kinevezése, akár a legmagasabb kormányzati pozíciókba. Ők ketten taposták ki azt a korábban nem létezett ösvényt, amelyen ma átjárás van a külpolitikát, nemzetközi kapcsolatokat tanító egyetemi professzorok és az őket foglalkoztató agyközpontok, illetve a nemzetbiztonsági tanács, a Pentagon, a külügyminisztérium és más kormányzati szervek között.
A könyv tele van jobbnál jobb sztorikkal Brzezinski múltjából – amely ma már jórészt történelem, az viszont a legizgalmasabbik fajtából, amely nem olyan régen még az életünk volt, így jobban érdekel minket, mint mondjuk a peloponnészoszi háborúk kora. Itt van mindjárt Brzezinski látogatása 1989 októberében Moszkvában, a szovjet külügyminisztérium Diplomáciai Akadémiáján, amely olyannyira „védett” intézménynek számított, hogy évekkel a peresztrojka kezdete után sem jelezte semmilyen felirat az épületen, ahol rejtőzött. Brzezinski előadást tartott, amelyben a kelet-európai változások elfogadását, a választás szabadságát, a piacgazdaságot és a Szovjet unió konföderatív alapon való újjászervezését ajánlotta a meghökkent hallgatóságnak, majd egy tárgyalóban beszélgetni kezdett Georgij Sahnazarovval, Mihail Gorbacsov pártfőtitkár külpolitikai tanácsadójával és néhány más szovjet szakértővel.
A már megkezdődött magyarországi és lengyelországi változások kapcsán lassanként kiderült, hogy a szovjet vezetés nem szándékozik beavatkozni a folyamatokba. Sahnazarov előredőlt és jelentőségteljesen kijelentette: „Nem fogjuk megpróbálni lassítani a kelet-európai folyamatokat.” Mire az egész életében erőteljesen antikommunista Brzezinski közbevetette, mi lesz, ha a lengyelek elkezdik felhúzni a lámpavasra a kommunistákat? Oleg Bogomolov akadémikus azzal reagált, hogy ez a lengyelek belügye, és Sahnazarov újra megerősítette, hogy nem fognak beavatkozni. Brzezinski fanyarul elmosolyodott: „Csak remélni tudom, hogy a lengyelek ezt nem hallják, mert akár hozzá is kezdhetnek, ha azt hiszik, hogy megúszhatják.” A szovjet küldöttség idegesen nevetett.
Egy másik anekdota II. János Pállal fenntartott bensőséges viszonyát illusztrálja, és egy kurta „hát perszét” leszámítva nem mond ellent az annak idején szovjet körökben forgó történetnek, miszerint voltaképpen Brzezinski érte el Karol Woytiła pápává választását: meggyőzte az amerikai bíborosokat, akik beszéltek német kollégáikkal, azok meg a többiekkel. Egyik római beszélgetésük után II. János Pál azzal búcsúzott, hogy jöjjön el minél hamarabb megint, ám vendége szerényen azt felelte, nem teheti, hiszen őszentségével találkozni privilégium. Mire a pápa mosolyogva felelte: „Ön választott meg. El kell jönnie ismét.” A hidegháború lezárultával Brzezinski, akit addig inkább tartottak héjának, mint galambnak, óvatosabbá, egyszersmind mérsékeltebbé vált.
Társadalmi kérdésekben mindig is erőteljesen liberális volt, bár akadt olyan demokrata párti elnökjelölt, 1988-ban Michael Dukakis, akivel szemben a konzervatív idősebb George Busht támogatta, mert az ő ízlésének Dukakis túlságosan baloldali volt. Az ifjabb Bush elnökkel szemben azonban élesen kritikus volt: ellenezte az iraki háborút, és elhibázottnak tartotta a terrorizmus elleni harc stratégiáját. A katolikus Brzezinskit egy zsidómentő lengyel diplomata fiaként Kanadában érte a háború, 1950-ben onnan vándorolt be Amerikába, 1958 óta amerikai állampolgár. Akkoriban kicsit gondolkodott, ne változtassa-e meg a nevét, de mint a Gati által készített interjú végén elmondja, bízott magában és az országban, ahová érkezett: „Amerika az egyetlen hely a világon, ahol valaki, akit Zbigniew Brzezinskinek hívnak, anélkül szerezhet magának nevet, hogy meg kellene változtatnia a nevét.”
Forrás: nol.hu
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Geopolitika Tagged: geostratégia, Kissinger, világcsendőr, világuralom, Zbigniew Brzezinski
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
