Brutálisan összevertek egy nőt Bujákon, nyugalmazott katonai alezredes lehet a tettes

Brutálisan összevertek egy nőt november 10-én hajnalban a bujáki katonai létesítményben – tudta meg a 168 Óra. A bántalmazásról maga az áldozat számolt be nyilvános Facebook-bejegyzésében, amelyhez képeket is mellékelt a sérüléseiről. A lap úgy tudja, az elkövető egy nyugalmazott katonai alezredes.

„…kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy miért fontos soha hátra nem nézni és menekülni egy nárcisztikus személytől. Mert különben nem biztos, hogy túléled. Nekem szerencsém volt. Igaz, ez a harmadik és remélem, hogy egyben az utolsó bántalmazása/gyilkossági kísérlete volt ellenem csak azért, hogy ha már az övé nem lehetek, másé se legyek” – írja az áldozat, akinek támadója a bejegyzés szerint eltörte az orrát, „szétzúzta” a fejét és a testét, kitépte a haját és majdnem megfojtotta.

Hiába kért vele szemben távoltartási végzést és személyi védelmet, a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. A nő beszámolója szerint a tettes feltörte az ajtót, mielőtt megtámadta, és annak köszönheti az életét, hogy a segítségére siettek. A tettes korábban a volt feleségét és saját húgát is bántalmazhatta. „Hibát követtem el, amikor már az első brutális bántalmazás miatt nem jelentettem fel” – írta.

„2019. augusztus 9-én hajnalban lakásomon felkeresett és annyira megvert, hogy szintén nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtem el tőle. Szétszakította a bal fülemet beszakítva a dobhártyámat is, nem jelentettem fel. Tudjátok miért nem? Mert rangjára hivatkozva azt ismételgette, hogy amennyiben megteszem, én fogok pórul járni. Nyugalmat szerettem volna már végre, megszabadulva tőle” – írja az áldozat.

Hírdetés

Az őt ellátó kórház feljelentést tett a bántalmazással kapcsolatban.

Mivel az eset Nógrád megyében történt, ezért a lap megkereste a megyei rendőr-főkapitányságot, hogy érkezett-e hozzájuk feljelentés. Válaszukban azt írták, az ügyben büntetőeljárás van folyamatban, melynek részleteiről az eljárás érdekében nem adhatnak bővebb tájékoztatást.

A bántalmazott nőt telefonon sikerült utolérniük. Az áldozat azt mondta, az első bántalmazásnak a gyerekei is szemtanúi voltak. A férfi ekkor részeg volt. A másodiknál a rendőrséget is hívták, de ő végül nem tett feljelentést. A múlt heti eset után kihallgatták a feltételezett tettest, de szabadlábon távozhatott. A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozója a hölgynek azt mondta, szóljon, ha legközelebb is előfordul ilyesmi.

A férfinek fegyvermérnöki diplomája is van és fegyverei is vannak. Az áldozat szerint az egyik bántalmazásnál azt mondta neki, hogy a falon lógó szamurájkarddal fogja elvágni a torkát.

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fbernadett.orosz.18%2Fposts%2F2498897826843515&width=480&show_text=true&height=760&appId


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »