Brutálisan megzuhant a japán gazdaság

Brutálisan megzuhant a japán gazdaság

Sokkal rosszabb adatokat tett közzé a japán kormány, mint amire a szakértők számítottak. A szigetország statisztikái szerint a világ harmadik legnagyobb gazdaságának számító Japán 2019 utolsó negyedévében 6,3 százalékos recesszióban volt, vagyis ennyivel csökkent a bruttó hazai termék.

utoljára ilyen visszaesést 2014 áprilisa és júniusa közötti időszakban mutattak ki – egy pusztító tájfún és az általános forgalmi adó emelése miatt.

A forgalmi adó növelése ezúttal is az indokok között szerepel. Hat évvel ezelőtt ötről nyolc százalékra emelte a kormány, most nyolcról tíz százalékra. Az adóemelés elsősorban az alacsony jövedelmű néprétegeket érintette hátrányosan.

Technikailag Japán még nincs recesszióban, a tavalyi harmadik negyedév ugyani 1,3 százalékos pozitív növekedést produkált, recesszióról pedig csak akkor lehet beszélni, ha két egymást követő negyedév adatai negatívak.

Hírdetés

Ennek lehetősége azonban most nagyobb, mint korábban volt. Ennek oka pedig a koronavírus, amely a turizmust és a globális ellátóláncokat (a Kínában gyártó japán cégek termelékenységét) is érinti, ráadásul önmagában a kínai gazdaság vírus miatti lefékeződése is tovagyűrűző hatással lenne Japánra.

A szigetországnak van Kína után a második legtöbb fertőzött esete (valamivel több, mint négyszáz).

Japán egyébként az éves adatok szerint közel stagnáló állapotban van, tavaly éves szinten 0,7 százalékkal bővült a gazdasága.

CTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »