A kár 50 millió forint, a rendőrség már beazonosította az elkövetőt.
A MÁV-csoport történetének legsúlyosabb rongálását szenvedte el, a kár 50 millió forint.
A rendőrök már tudják, ki okozta a kárt egy Balatonra tartó motorvonaton Újszásznál.
A kamerafelvételek rögzítették az illetőt, amikor szétverte az egyik kocsi utasterét.
A MÁV szerint példa nélküli a rongálás mértéke. Legalább 10 ablakot törtek be, szétverték a belső monitorokat, sőt még az állomás peronján megrongált egy esőbeállót is – olvasható a SONLINE cikkében.
Az anyagi kár is jelentős, meghaladhatja az 50 millió forintot is, de ennél is jelentősebb az utasoknak okozott kár, a jármű ugyanis hosszabb ideig kényszerűen ki fog esni a forgalomból is, így a következő időszakban a sok utas lesz kénytelen nélkülözni az érintett motorvonatot.
Az elkövetőt hamar azonosították, hiszen minden emeletes vonaton működik kamera, ahogy az állomásokon is.
A vasúttársaság feljelentést tett.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



