Brutális végkielégítéssel távozhat Dzsudzsák Balázs

Brutális végkielégítéssel távozhat Dzsudzsák Balázs

A magyar válogatott futballistával a héten bontott szerződést az egyesült arab emírségekbeli al-Ittihad Kalba.

Mivel nyárig érvényes megállapodása volt, és egyoldalú szerződésbontás történt, a hátralévő időre járó fizetésére joggal tarthat igényt a középpályás, aki a Blikk információi szerint évi 2,2 millió eurót keresett. A lap úgy tudja, az arab klub végkielégítésként 900 ezer eurót (mintegy 300 millió forintot) lesz kénytelen átutalni a focistának, ha a két fél másban nem állapodik meg.

Hírdetés

Dzsudzsák Balázs szerdán megdöbbenésének és csalódottságának adott hangot a döntés miatt, ami annak fényében is érthető, hogy pár nappal korábban az ügynöke még a hosszabbítás lehetőségéről nyilatkozott. A sportoló azt mondta, a vezetőkkel és a játékostársakkal sem lehetett panasz a kapcsolatomra.

Az al-Ittihad Kalba elnöke, Mohammed al-Jamahi úgy nyilatkozott, Fabio Viviani, a gárda olasz edzője azért küldte el a magyar focistát, mert nem volt elégedett a teljesítményével. Dzsudzsák mind védekezésben, mind támadásban megkopott az utóbbi időben – mondta, megemlítve még a sportoló életkorát is (33 éves).

A klub, amely a helyi szabályok szerint csak korlátozott számú idegenlégióst foglalkoztathat, a holland Navarone Foor szerződtetése miatt kényszerült elengedni valakit, és Dzsudzsákra esett a választás.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »