Brutális tömegverekedés volt Bátyán – ütötték egymást a kisebbségiek

Brutális tömegverekedés volt a Bács-Kiskun megyei Bátyán. Két, egymással rokonságban álló csálád tagjai ütötték-verték egymást a település belterületén. A helyszínre érkező járőrök már csak a balhézók egy részét találták a helyszínen. A hat személy – három férfi és három nő – elmondta, hogy rokonaikkal, egy 45 éves sükösdi férfivel, és a vele lévő másik három személlyel keveredtek szóváltásba, amely verekedéssé fajult.

A kisebbik társaság három tagja botokkal, locsolótömlővel, téglával, és más, ütésre alkalmas eszközökkel bántalmazta a sértetteket. Egy 31 éves nő súlyos, egy 28 éves nő és egy 30 éves férfi pedig könnyű sérüléseket szenvedett az elsődleges orvosi vélemény szerint.

Hírdetés

A helyszínről elmenekülő verekedőket rövid időn belül elfogták. A csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítható 45 éves férfit, 41 éves élettársát és 17 éves gyermeküket a nyomozók kihallgatták. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társai jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

Az ügyet a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »