Brutális támadás: felrajzolták az elkövetők profilját

Brutális támadás: felrajzolták az elkövetők profilját

Felrajzolták a két, vélhetően külföldi tettes profilját a soroksári futónő több mint két évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében, a feltételezett elkövetők DNS-mintáját több európai rendőrségnél is összevetik a nyilvántartásokkal. Január 26-án lejár a nyomozás határideje, amit bizonyosan meghosszabbítanak.

Egy sor nyomot, bizonyítékot tártak fel a nyomozók, mióta átvette a soroksári kocogó nő meggyilkolásának ügyét az Országos Rendőr-főkapitányság Petőfi Attila vezérőrnagy vezette kiemelt életellenes ügyek főosztálya. A speciális főosztály nyomozói megvizsgáltak ötszáz olyan ügyet, amelyben szexuális erőszakot követtek el, és a bűncselekmény az áldozat sanyargatásával vagy életének kioltásával járt, de nem találtak egyezést a soroksári üggyel. Mindeközben – mintegy „mellékszálként” – elfogtak egy 49 éves férfit, aki Dunaharasztin este, illetve éjszaka támadt meg egyedül hazatartó nőket, megerőszakolta és kirabolta őket.

Jóval többet kaphat az egyik elkövető

A helyszín, az elkövetés módja és a beszerzett adatok alapján megrajzolták a gyilkosok bűnügyi profilját.
Ezt a módszert az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei fejlesztették ki, és a profilok bizonyítottan nagyban segítik a további nyomozást. A DNS-minták alapján tudják, hogy a tettesek nem állnak rokonságban egymással. Az egyik elkövető volt a domináns, a másik neki alárendelt, vélhetően a fiatalabb korából fakadóan. (A DNS-minta alapján a kor is meghatározható.) Petőfi Attila korábban ennek kapcsán azt mondta: az alárendelt elkövető cselekménye kisebb súlyú, elszámoltatásuk esetén ez a büntetési tételben években, sőt évtizedekben mérhető, ugyanis bizonyíthatóan megkülönböztethető a gyilkos személye és a társtettes. Az alárendelt személy segített lefogni a nőt, a domináns elkövető kínozta és erőszakolta, majd fojtotta meg. Az áldozat harcolt az életéért: vérző sérüléseket okozott mindkét támadójának, a domináns gyilkosról tudható, biztosan annyira megsérült, hogy sérüléseire a környezetének ki kellett találnia valamilyen indokot, például hogy balesetet szenvedett. Az is nyilvánvaló, hogy a két tettes közül legalább az egyik jól ismerte a bűncselekmény helyszínét.

Hírdetés

A két ismeretlen tettes DNS-mintájának összehasonlítása az Európai Unió adatbázisában nyilvántartott szexuális bűnözők, illetve gyilkosok DNS-ével jelenleg is tart. Egyelőre nincs egyezés, de még több ezer ellenőrzés várat magára. A nyomozás 2016. január 26-án lejáró határidejét pedig biztosan meghosszabbítják, akár van konkrét gyanúsított, akár nincs.

Közel félezer embert hallgattak ki

A 36 éves soroksári  családanya, Kardosné Gyurik Krisztina rendszeresen futott a XXIII. kerületi Szigetdűlő kerékpárútján. 2013. szeptember 25-én kora este indult kocogni, hogy lefussa a hét és fél kilométeres távot, ám nem érkezett haza. Családja keresni kezdte, végül másnap kora hajnalban a futóútvonala melletti bozótosban találtak rá. A bűnözők lemeztelenítették, speciális matrózcsomókat alkalmazva megkötözték, összeverték, megbecstelenítették, majd megfojtották. Az értékei, köztük a mobiltelefonja eltűnt. A helyszínelők által összegyűjtött DNS-minták vizsgálata során minden szóba jöhető tettest kizártak, végül két ismeretlen férfitól származó DNS-minta maradt, a gyilkosoké. A nyomozók 450 olyan embert hallgattak ki, számoltattak el, aki összefüggésbe hozható lenne a gyilkossággal, ám valamennyit kizárták elkövetőként. A rendőrség speciálisan képzett labradorokat is hozatott Németországból; a rendőrkutyák egy évvel a gyilkosság után is nyomon tudták követni a gyilkosok mozgását a területen, ám végül elvesztették a szagnyomokat, a tettesek valószínűleg autóba szálltak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2015. 12. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »