Brutális rezsiköltségek fenyegetik az iskolákat

Brutális rezsiköltségek fenyegetik az iskolákat

Egy-egy nagyobb szlovákiai iskolának sok 10 ezer euróval nőhetnek jövőre az éves gáz- és áramköltségei. A szaktárca egyelőre ún. egyeztetéses eljárás útján nyújt segítséget azoknak intézményeknek, amelyeket már idén is érint a drágulás – emellett modernizációra és karbantartásra, ill. a fűtésrendszerek javítására is elkülönített összegeket.

Idén 32 ezer euró – 2022-re pedig már 87 ezer… Így fest a komáromi Selye János Gimnázium (SJG) idei és jövő évi éves gáz- és áramköltsége közti különbség. A gondot aligha kell túlmagyarázni, a több mint 50 ezer eurós differencia önmagáért beszél.

„Az iskola meg fog bénulni. Ebből az 50 ezerből mi eddig tudtunk fejleszteni, vagy ha valami elromlott, meg tudtam javítani“

– fejtette ki lapunknak Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója, aki egyben emlékeztetett, a probléma országos, s gyakorlatilag a teljes oktatási intézményrendszert érinti. Ők egyébként megyei közbeszerzés útján kapnak gázt és villanyáramot. „Az emelkedésről nem a megye vagy az állam tehet. Ez világgazdasági probléma, a minisztériumnak viszont oldania kéne a helyzetet“ – mondja az igazgató, aki tartós megoldást sürget.

Szolgáltatót is váltottak

A csillagászati rezsiköltségek sok oktatási intézményre csak 2022-ben fognak rászakadni, ám van, ahol már most érzékelik a drágulást.A Slovakia Energy vállalattal volt szerződésünk, ám ők kivonultak a piacról. Most három hónapra visszakerültünk a Szlovák Gázművekhez (SPP), amely lényegesen megemelte a költségeinket. Mint utólag megtudtam, nem volt felkészülve a tömegre, amely visszakerült hozzájuk, s ezért nem volt elég gáztartalékuk. Állítólag tőzsdén vették, s ez emelte az árat“ – mondta megkeresésünkre Várdy Kornélia, a csallóközaranyosi Kóczán Mór Alapiskola és Óvoda igazgatója. Októberben és novemberben a korábbi 1800 helyett 4130 eurós számlát kaptak. Most van folyamatban egy új szerződés kötése az SPP-vel, s bíznak abban, hogy kezelhető mértékű lesz az áremelkedés, ugyanakkor még nincsenek végleges számaik. Mindenesetre úgy gondolják, az állami cégekkel szerződve többet le tudnak faragni a gáz és az áramköltségekből, mintha más vállalatokkal próbálkoznának.

Felújítva is nehéz

Mindkét iskolának megvan az az előnye, hogy nem elöregedett épületekkel kell farkasszemet nézniük az árvágtával.

Mi még aránylag jó helyzetben vagyunk, mert az iskolaépületünk teljes felújításon van túl, értve ezalatt a szigetelést, a fűtést és a villanyhálózatot is“

Hírdetés

mondta Várady Kornélia. Ugyanerről beszélt Andruskó Imre is, hiszen a gimánizum épülete nemrég esett át egy teljes körű renováción. Ennek keretében ráadásul hőszivattyús rendszerrel bővítették a fűtési hálózatot, amelynek gerincét négy, mindössze pár éves gázkazán alkotja. Ha mindez egyik iskolánál sem történik meg, az eddigi hajmeresztő költségeknél is nagyobb terhet kapnának a vállaikra.

Igazgatói javaslatok

Mindkét intézményvezető járható útnak látná a fejkvóták emelését, amelyből a működési költségeiket tudnák fedezni.

„ A fejkvóta két részből áll: beletartozik a bérköltség, plusz a társadalombiztosítási járulék, ami egy nagyobb tétel, valamint a működési költség. Ha az utóbbit nem emelik meg mintegy 50 %-kal, minden iskola padlóra fog kerülni, mert nem tudnak majd mást kifizetni, csak a gázt és a villanyt“

– mondja Andruskó, aki külön sérelmezi Richard Sulík (SaS) nyilatkozatát, amikor is a gazdasági miniszter az áremelkedés kapcsán arra utalt, nincs nagy probléma. A SJG igazgatója emlékeztetett, Sulík nyilatkozata csak a lakossági fogyasztásra vonatkozik, ahol regulált árról beszélünk, az iskolák viszont piaci fogyasztónak számítanak, s ilyen áron is jutnak hozzá az energiaforrásokhoz.

Az igazgatók érzékelik, hogy a szaktárca a háttérben már dolgozik a helyzet kezelésén, azonban még nem tudható, mire lesz ez elég. November 12-én például megjelent a minisztérium honlapján egy hír, miszerint minden iskolának a működési költségek fedezésére 30 eurót fizetnek diákonként. A SJG november végére így 15 ezer euróhoz jut hozzá, de Andruskó szerint ez nem rendszerszintű megoldás, főképp a jövő év tekintetében: „Ha jövő november végén például nekünk 50 ezer eurót engedélyez a minisztérium, nem fogjuk tudni elkölteni a közbeszerzési törvény miatt, mivel 5000 euró fölött mindenre közbeszerzést kell kiírnunk, s rövid idő alatt ez nem lehet megoldani“.

A teljes országos keretösszeg egyébként 20 millió eurót tesz ki. Az alap-, közép- és speciális iskolák a modernizáció és karbantartás tág keretei között gyakorlatilag bármire – így a rezsikiadásokra is – elkölthetik a pénzt. A szaktárca ezenkívül további két millió eurót különített el, amelyből az iskolák a rossz állapotban levő kazánokat, kazánházakat és fűtésrendszereket javíthatják meg.

Egyeztetéses eljárás

Lapunkat az oktatási tárca arról tájékoztatta,

egyelőre nem számolnak a fejkvóta emelésének lehetőségével, mivel 2022-ra a pénzügyminisztérium eddig nem bővítette azt a keretet, amelyl a regionális iskolahálózatot finanszírozzák.

„Emiatt egyelőre nem lehet számolni a normatíva emelésével“ – közölte az Új Szóval a tárca kommunikációért és marketingért felelős részlege. Ugyanakkor hozzátették, ha személyi és működési kiadások kapcsán gondok lépnek fel, az iskolák fenntartói a szaktárcánál kérvényezhetik a normatív források keretének bővítését. Az iskolafinanszírozásra vonatkozó törvénnyel összhangban erre egy ún. egyeztetési eljárás keretében van lehetőség. A kérvényeket a járási hivatalok közvetítésével az adott megyeszékhelyen nyújthatja be a fenntartó. A tárca jelen pillanatban a pénzügyi keret növelését készíti elő azon iskolák számára, akiknek már beadták a kérvényét.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »