Brutális pusztítás: így néz ki a Szőke Tisza – videó

Brutális pusztítás: így néz ki a Szőke Tisza – videó

2017-ben volt száz éve, hogy megépítették a hajót. Az értékesebb darabjai még mindig víz alatt nyugszanak, mint például a gőzgépe. A hajót 1977-ben vonták ki a vízi úti forgalomból a soroksári Duna-ágban. 1979-ben vásárolta meg Papp Gyula akkori tanácselnök a városnak a hajót, amit Szegedre vontattak. 1990-ig étteremként és bárként üzemelt, míg az orrészénél strandolni lehetett. 1990 és 2000 között a hajó diszkóként üzemelt, majd 2000-ben a város átadta a Tisza-Yacht hajójavító telepnek, hogy felújítása után a tápéi kikötő dísze legyen. Ez nem történt meg, a hajó állaga 12 éven át romlott, míg 2012-ben jégkár következtében megsüllyedt, és picit megdőlt az egyik oldala felé, majd elsüllyedt – írja a Délmagyarország.

Hírdetés

Az örökségvédelem döntése értelmében a hajó egyes részeit meg kellett volna menteni, 2012 októberében el is kezdték lebontani a Szőke Tiszát, de a műveletet végző cég még közben csődbe ment, így például a gőzgépet már nem sikerült kiemelni a roncsból.

Azóta az enyészeté az egykor a magyar folyami személyhajó-flotta legnagyobb és legfenségesebb utolsó fennmaradt egysége. Idén novemberben az alacsony vízállás nagy segítség lett volna maradványok közt rekedt gőzgép kiemelésében, de nem történt meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »