Brutális mennyiségű ólmot mértek egy gazdagréti iskola ivóvízrendszerében

Brutális mennyiségű ólmot mértek egy gazdagréti iskola ivóvízrendszerében

Kétszeresen túllépte határértéket a mért mennyiség. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mióta áll fenn a szennyezés, a diákok palackozott vizet kapnak, a környező lakótelepeket az intézmény vezetője szerint nem érinti a szennyezés.

Bruckner László, a Csíki-hegyek utcai Általános Iskola igazgatója az InfoRádióak elmondta, hogy rendszeresen vizsgálják az intézményeknek a vízhálózatát. A legutóbbi mintavétel eredménye lett az, hogy a belső hálózat több pontján 22,6 mikrogramm/liter ólmot fedeztek fel, ami a megengedett érték kétszerese.

Mint az igazgató elmondta, erről tájékoztatták a fenntartót, az iskola kapott palackozott vizet és poharakat, a szakemberek pedig ma délután még egyszer újra megvizsgálják a vízminőséget.

Hírdetés

Bruckner László arról is beszélt, hogy évente egyszer vagy kétszer mérik a vízminőséget, de a legutóbbi mérés eredményéről az iskola nem kapott értesítést, nincs róla dokumentum, mert akkor nem volt probléma.

Az igazgató hozzátette, hogy pillanatnyilag van elegendő palackozott vizük, de rövid időn belül nem változik meg a helyzet, akkor lényegesen több vizet kell szállítania a fenntartónak.

Bruckner László hangsúlyozta, hogy csak az iskolára vonatkozik a helyzet, az épület belső hálózata ólmos, környező lakótelep hálózata nem. Hozzátette, különös ugyanakkor, hogy 1986-ben épült az iskola, és a szakemberek szerint akkor ólmot már nem tettek be a vízvezetékrendszerbe.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »