Brutális kivégzés Budapesten: hidegvérű bérgyilkos ölhette meg a férfit

Már szeptember óta csend van a hónap egyik legvérfagyasztóbb kivégzése körül. Egy férfi holttestét találták meg az újpalotai Pólus Center bevásárló központ parkolója mögötti patakban. Hamarosan kiderült, hogy a férfit valósággal kivégezték: megszúrták, majd a vérző sebekkel menekülő férfit hidegvérrel agyonlőtték, testét a patakhoz rángatták, majd belelökték a vízbe

Az áldozat az üllői, ingatlanokkal foglalkozó jómódú vállalkozó, V. László volt. Többen már a gyilkosság pillanatában anyagi leszámolást sejtettek a háttérben, most pedig egyenesen biztosak benne, ugyanis a tehetős László gyilkosáról azóta sincs hír, sőt, még gyanúsítottja sincs az ügynek, pedig a zsaruk gőzerővel nyomoznak az ügyben, az eljárás jelenleg is folyik: „A nyomozás során gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Hírdetés

„Ez a férfi – legyen is akárki – precízen gyilkolt, vélhetően előre eltervezhette ezt az egészet, és nem lennék meglepve, hogyha már egy konkrét menekülési tervvel is rendelkezett volna. Nem véletlen volt a helyszín választása és a gyilkosság időpontja sem, hiszen kihalt, kamera pedig nincs a környéken. Nem ritka az sem, hogy ezen a helyen intéznek el kisebb nagyobb pénzügyeket, elszámolásokat, korábban is volt már erre példa, persze nem ilyen brutális végeredménnyel” – mondta el a Borsnak egy környékbeli.

„Még akkor sem lennék meglepődve, hogyha azt az embert esetleg valaki felbérelte volna, és már külföldön lenne. Túl megtervezettnek tűnik ez az egész” – vélekedett a férfi.

A lap érdeklődött a rendőrségnél arról is, hogy a keresést kiterjesztették-e nemzetközileg is, azonban erre a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adtak választ.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »