Brutális hagyományőrzés

Brutális hagyományőrzés

A 15. századra visszaeredeztethető firenzei hagyomány, a történelmi foci legalább annyira látványos, mint veszélyes.

Calcio storico. Egy firenzei hagyomány, ami a 15. századig nyúlik vissza. Egy csapatjáték, ahol egyszerre kettő, összesen négy, a város történelmi negyedeit képviselő együttes verseng a győzelemért. A feladat egyszerűnek tűnik: a 27 játékost számláló gárdának egy labdát kell eljuttatnia egy gladiátor-filmekből már ismerős homokos veremben az ellenfél alapvonalára. Ami megnehezíti a történelmi focit, hogy alig vannak szabályok: tilos lesből támadni a másikra, tilos a földön fekvőt bántani, valamint tilos különböző tárgyak használata. Ezen kívül jóformán minden megengedett ebben az amerikai focit, rögbit és az utcai harcot ötvöző „játékban”.

A calcio storico brutális. Ahogy a Santo Spiritót képviselő fehér csapat kapitánya, Fabrizio Valleri a The New York Times-nak elmondta, az ellenfél játékosainak kiütése egy alapstratégia, amivel a másik gárda emberelőnyhöz jut, és ez bármit eldönthet. Rodrigue Nana, a fehérek játékosa pedig elmesélte, egyszer az ő feje is szétnyílt, de volt, akinek a fülét harapták le dulakodás közben, egy másiknak pedig a bokája tört szilánkosra egy emberrakás alján. Olyan is megesett, hogy valaki kómába esett egy tarkóütés után. Játék közben a fájdalomból semmit nem érzékel az ember, csak később, mikor zuhany közben egyszer csak minden elkezd sajogni – magyarázta Nana, és hozzátette: mikor először játszott, úgy érezte, akkor él csak igazán.

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Hírdetés

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

 

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

 

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP

Fotó: Vincenzo Pinto / Europress/AFP


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »