Brutális hadsereget épít Lengyelország. Több tankjuk lehet, mint a németeknek, franciáknak és briteknek összesen

Brutális hadsereget épít Lengyelország. Több tankjuk lehet, mint a németeknek, franciáknak és briteknek összesen

A NATO európai tagállamai közül egy sem fejleszti olyan ütemben a hadseregét, mint a középhatalmi babérokra törő Lengyelország. Ha Varsó terve megvalósul, az „európai NATO” legkomolyabb hadserege lehet az övék.

A tervek szerint a következő években a NATO által elvárt 2%-os GDP-arányos hadikiadás helyett a lengyel nemzeti össztermék 5%-át fordíthatják majd védelmi célokra. Nem csak haditechnikai bővítésről és fejlesztésről van szó, a tervek szerint Varsó háromszázezerre emelné sorkatonái számát. Ezzel élre ugrana az európai NATO-tagállamok (mínusz Törökország) között.

Egy pár nappal ezelőtti sajtótájékoztatón a lengyel védelmi miniszter, Mariusz Błaszczak bejelentette, történelmi szerződést kötöttek több dél-koreai fegyvergyártóval. Mintegy ezer harckocsi (főként K2 Panther), hatszáz tüzérségi löveg (K9 Thunder) és 48 könnyű harci repülő (FA-50) érkezhet a következő években Lengyelországba. Az első szállítmányok a hírek szerint idén decemberig befutnak.

Hírdetés

Błaszczak azzal magyarázta a meghökkentő volumenű megrendelést, hogy országa tanult Ukrajna példájából, már tudják, mennyire veszélyes Oroszország.

Pár hónappal a dél-koreai szerződés bejelentése előtt a lengyelek már megegyeztek az Egyesült Államokkal 32 darab F-35-ös vadászgép, illetve 250 új és 116 használt Abrams harckocsi leszállításáról. Szó van arról is, s talán ez a legmegdöbbentőbb adat, hogy a lengyelek a következő néhány évben összesen 500 HIMARS-rakétarendszert szereznének be. Hogy perspektívába helyezzük ezt az adatot, az USA-nak 2020-ban összesen volt 410 darab ilyen rendszere.

A lengyelek szerint hiába lesz az övék Európa egyik legerősebb szárazföldi hadserege, kontextusban érdemes szemlélni a dolgokat. Ha az összes harckocsi befut, több tnakjuk lesz mint Németországnak, Franciaországnak és Nagy-Britanniának együttvéve, csakhogy Varsó nem rendelkezik atomarzenállal, elrettentő képességét másra kell alapoznia.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »