Brutális gyilkosság: acélcsővel ütlegelte, majd az autójához kötve vonszolta a szomszédját

Brutális gyilkosság: acélcsővel ütlegelte, majd az autójához kötve vonszolta a szomszédját

A fiatal férfi megkérte a szomszédját, hogy halkítsa le a zenét, erre az brutálisan meggyilkolta.

Brutális gyilkosság történt a múlt hétvégén Erdősor községben, a Miavai járásban.

35 éves Štefan azért ment át a 65 éves, Ján nevű szomszédjához, hogy megkérje az idősebb férfit, hogy halkítsa le a hangosan bömbölő zenét.

A 65 éves – szemmel láthatóan ittas – férfi azonban acélcsővel támadt a szomszédjára, amivel súlyos fejsérülést okozott Štefannak. Ezt követően az agresszív nyugdíjas az autója után kötötte a fiatalabb férfit.

Hírdetés

Ebben megpróbálta őt megakadályozni a sérült férfi barátnője és egy másik szomszéd, de a nyugdíjas bozótvágó késsel kezdte őket fenyegetni. Erre elmenekültek és hívták a rendőrséget.

Eközben azonban a nyugdíjas egy kilóméteren keresztül vonszolta az autója után a Štefan magatehetetlen testét. Ezt követően egy mocsárba doba a testet és elhajtott a helyszínről.

A rendőrök gyilkosság ügyében indítottak eljárást a 65 éves Ján ellen, akinek a lakásab több illegálisan tartott fegyvert is találtak. Ebben az ügyben is eljárás indult ellene.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »