Brutális bírság jön a Balatonnál

Brutális bírság jön a Balatonnál

Akár ötvenezer forint helyszíni bírsággal is sújtható az, aki Tihany központjában, vagy a hajóállomás környékén elektromos rollerrel, elektromos gördeszkával, hoverboarddal, segway-jel vagy más önegyensúlyozó eszközzel közlekedik.

A képviselő-testület közelmúltban elfogadott döntése szerint új résszel bővítették a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértéséről szóló helyi jogszabályt. Ebben kimondják, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértését követi el az, aki önegyensúlyozó járművel (például segway), elektromos vagy más gépi meghajtású közlekedési, sport, vagy szabadidős eszközzel (például hoverboard, elektromos gördeszka, elektromos roller) Tihany önkormányzata tulajdonában vagy kezelésében álló meghatározott területen gyalog- és kerékpárúton, járdán, parkban, közparkban, téren, egyéb parkosított területen, vagy a gépjármű forgalom elől időszakosan vagy állandó jelleggel elzárt közterületen közlekedik, és azokat nem gyalogosan tolva vagy kézben tartva halad. A tiltás nem vonatkozik a KRESZ előírásainak megfelelő elektromos kerékpárokra, a rendvédelmi szervek járműveire és eszközeire, valamint a mozgáskorlátozottak által használt eszközökre – írja a balatontipp.hu.

Hírdetés

A rendelet szerint a közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése esetén annak elkövetőjével szemben 150 ezer forintig terjedő közigazgatási bírság, illetve 50 ezer forint helyszíni bírság szabható ki. A közösségi együttélés alapvető szabályainak megsértése esetén elkobzás is alkalmazható.

Aki Tihany község közigazgatási területén az érintett jármű bérbeadásával foglalkozik, és a használókat nem tájékoztatja a tilalommal érintett területekről, illetve az üzlethelyiségben nem helyez el tájékoztató táblát ezekről, az százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »