Lehet-e tagállami retorzió eszköze az uniós bíróság?
Az elmúlt időszakban több olyan támadást indított az Európai Unió vezetése a szuverenista nemzetállami kormányokkal szemben, amelyek látványosak ugyan, de a tényleges joghátrány tekintetében megkérdőjelezhető a hatásuk. Az uniós jog ráadásul nem tisztázza egyértelműen a védendő értékként megjelölt jogállamiság fogalmát és ennek kritériumait, így az elmúlt időszakban erősödnek azok a hangok, amelyek az Európai Bíróságot látják a megrendszabályozás új eszközeként és lehetőségeként.
A luxemburgi székhelyű testület ítéletei márpedig kötelező érvényűek és bizonyos fokig precedensértékűek, vagyis az uniós bíróság politikai fegyverként is működhet a jogállami téren renitensnek vélt uniós tagországokkal szemben. E körben jegyezzük meg, hogy az uniós bíróság egyre gyakrabban tűnik fel politikai szereplőként.
A jelenség megértéséhez hívjuk segítségül az Egyesült Államokban fennálló viszonyokat. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága legfeljebb a szenátusi kinevezési eljárás révén, valamint az egyes kutatók által nagypolitikai jellegűnek nevezett területeken hozott döntéseivel ölthet direkt (!) politikai jelleget (lásd faji szegregáció, abortuszhoz való jog, egészségbiztosítás, egyház és állam elkülönülése, alkotmánykontroll stb.). Az amerikai alkotmányosság felett őrködő testület tehát egyes összefüggésekben politikai aktorként is jellemezhető, de hogyan fest a helyzet az uniós alkotmányosság őrével? Mennyiben lehet igazuk azoknak, akik szerint az Európai Bíróságból akár politikai zabla is lehet a renitens tagállamokkal szemben?
Kétségtelen tény, hogy egyes liberális elemzők már rövid távon a testület politikai aktivizálódását remélik: az Európai Unió Bírósága, a High Court az Írország által idén benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem kapcsán a Minister for Justice and Equality kontra LM jogértelmezési ügyben kimondta, hogy egy ír bíró dönthet a lengyel jogállamiságról. Vagyis a konkrét esetben Írország megtagadhatja egy kábítószer-kereskedő kiadatását Lengyelországnak, ha attól tart, hogy a drogdíler ott nem számíthat tisztességes bírósági eljárásra.
Kérdés, hogy az előzetes döntéshozatali mechanizmus intézményét mennyire tetszése szerint használja a közösségi jogalkalmazó, nevesül a bíróság, amikor arról dönt, hogy az adott tagállami szabályozás vagy eljárás sérti-e a bírói függetlenséget. Az Egyesült Államok esetétől eltérően a téma kutatói szerint akár az uniós igazságszolgáltatást is lehet politikainak címkézni, akár ellenzi, akár támogatja valaki ennek gyakorlatát saját meggyőződése alapján.
Bár működése nagyban eltér a Legfelsőbb Bíróságétól, a luxemburgi testület is szokott politikai szereplőként megjelenni az Európai Unió intézményrendszerében. Kérdés továbbá az is: mindez mennyiben összeegyeztethető az alapszerződések szerinti szerepével, mennyiben merül fel adott esetben a hatáskör túllépése az uniós intézmény esetében?
A szakirodalom szerint azt érdemes mindenekelőtt vizsgálni, hogy a bíróság lehet-e politikailag motivált egyes bírái esetében, hogy politikailag mennyire befolyásolt az egyes bírák kiválasztása, illetve kinevezése, valamint hogy a bíróság mennyi politikai kreativitást mutat ítélkezési gyakorlatában (esetjog). Mennyire befolyásolható adott esetben más uniós testületek, intézmények által, ami természetesen nehezen elválasztható kérdés tagjainak összetételétől.
Az ír–lengyel ügyhöz visszatérve: miként lehetséges az, hogy például amikor 2014-ben a portugál törvényhozás egy időre jelentősen csökkentette a portugál számvevőszék bíráinak fizetését, az uniós bíróság rendben találta azt a bírói függetlenség elve szempontjából; miként lehet, hogy hol így, hol úgy dönt annak kérdésében, hogy az ügy által érintett tagállamban uralkodó környezet (szabályozás, eljárás, jogszabály révén) összeegyeztethető-e még a tisztességes eljáráshoz való alapvető joggal? Tud-e érvényesülni a politikai kreativitás, ahogy a kutatók nevezik?
A válasz úgy valószínűsíthető, hogy az Európai Bíróság a gyakorlatban annyira lehet majd képes arra a szerepre, amit most egyesek szánnának neki, amennyire ez személyi összetétele és politikai befolyásoltságnak való kitettsége révén feltételezhető. Az uniós jog értelmezését a bíróság a tagállami (nemzeti) bíróságok előtt folyamatban lévő ügyekben alkalmazza, de nem ő maga dönti el a jogvitákat, hanem határozata alapján az adott országban elbírálják azokat.
Több területen is jól látható – amelyekkel a szerződések keveset foglalkoznak és ahol nagy tér nyílik az esetjognak –, hogy a bíróság előszeretettel és kellő kreativitást mutatva tölti ki magának a teret; az egyik ilyen az uniós polgárság kérdése, amelynek kapcsán a bíróság (G. Ruiz Zambrano és házastársa ismertté vált ügyében) szabályozta (korlátozta) az egyes tagállamok tartózkodással kapcsolatos engedélyezési jogát a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező gyermek harmadik ország állampolgárságával rendelkező szülei vonatkozásában – az ügy politikai vetületet is kapott, hiszen az engedélyezés joga egyben szuverenitási kérdést is jelent.
Ami az uniós bíróság esetleges befolyásoltságát, politikai jellegű szerepeit illeti, itt érdemes leszögezni: a pártatlanság közös elve magukra az uniós intézményekre is vonatkozik, vagyis az uniós jog alkalmazása nemcsak a tagállamok bíróságainak és törvényszékeinek feladata, hanem azt az uniós bíróságoknak is következetesen és elvszerűen alkalmazniuk kell.
Azoknak a szakértői és elemzői vélekedéseknek a megvalósulása, amelyek szerint az uniós bíróságot politikai fegyverként is lehetne használni a „renitens” tagállamokkal szemben, csakis a testület összetétele és ezáltal politikai kitettsége, a bírók személye révén volna lehetséges, hiszen az egyes bírókból összeálló tanácsok, illetve a főtanácsnokok hoznak konkrét döntéseket. Ez ugyanakkor nem férne össze az alapszerződések szellemével, hiszen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz) 253. cikke (az EKSZ korábbi 223. cikke) szerint az Európai Bíróság bíráit és főtanácsnokait olyan személyek közül választják ki, „akiknek függetlenségéhez nem férhet kétség”.
Egyértelmű, hogy az Európai Bíróság intézményesített politikai szerepe az egyes tagállamok elleni megtorlásokban – a testület helyének elmosásával – megbontaná az EU belső jogrendjét is. A bíróság, ha tagjai révén képes megőrizni a szerződések alapján elvárható függetlenségét, soha nem kaphat semmilyen intézményesített szerepet a tagállamok, illetve EU-intézmények közötti aktuálpolitikai vitákban, és nem lehet eszköz arra, hogy döntései miatt befagyasszák az egyes országok uniós támogatását.
A luxemburgi testület az ideiglenes kvótahatározat kapcsán pártos döntést hozott, az Európai Bizottság szándékával egyezően. Az uniós igazságszolgáltatásnak is – a még irányadónak tekinthető montesquieu-i elvek alapján a törvényhozó, valamint a végrehajtó hatalomtól elválasztva – magának kell megfelelő módon korrigálnia egy-egy esetlegesen hibás döntést. Azonban ahogy az EU adaptációs, úgy a testületeinek önkorrekciós képessége is erősen kérdéses.
ifj. Lomnici Zoltán
A szerző alkotmányjogász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
