Brüsszel is kíváncsi Gyurcsány cégének EU-s megbízására

Brüsszel is kíváncsi Gyurcsány cégének EU-s megbízására

Noha korábban az Európai Bizottság regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatósága többször szabályszerűnek minősítette a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cég kiválasztását, az Európai Parlament illetékes bizottsága mégis feltenne néhány kérdést az Altus Zrt. vezette konzorcium szerződésének ügyében – tudta meg lapunk.

Az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottsága az Európai Bizottság (EB) regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóságának vezetőjét hallgatná meg a Gyurcsány Ferenc tulajdonában álló cég uniós megbízásának ügyében. Információink szerint a közelmúltban erről állapodtak meg írásban a képviselőcsoportok koordinátorai. Amennyiben Walter Deffaa elfogadja a bizottság meghívását, a zárt ajtók mögötti meghallgatásra leghamarabb szeptemberben kerülhet sor. Jövő héttől ugyanis nyári szünetet tart az EP.

Ismeretes, Lázár János június elején Brüsszelbe utazott, hogy személyesen egyeztessen Walter Deffaa-val. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról a magyar véleményről tájékoztatta a bizottságot, hogy a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök cégével kötött szerződés tiltott pártfinanszírozásnak minősül. A találkozón azonban nem közeledtek az álláspontok. Az EB azt közölte, bár szívesen beszélgetnek a kormány képviselőjével az ügyben, szerintük nincs igazán miről. Az Altus kiválasztása a nemzetközi konzorcium vezetésére szerintük ugyanis szabályos volt. Mint korábban írták, a cég által vezetett nemzetközi konzorciumot a bizottság illetékes főigazgatósága nyilvános pályázat nyomán választotta ki azzal a céllal, hogy készítsen tanulmányokat az unió felzárkóztatási és regionális politikájának további alakításáról.

Hírdetés

A találkozó után Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő – aki egyébként tagja a költségvetési ellenőrző bizottságnak – jelezte, nem hagyják annyiban a dolgot, és az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, hogy ezt „a botrányos ügyet” az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni. Kérdésre közölte: az Altus szabálytalanságának azzal a következménnyel kell járnia, hogy az Európai Bizottság visszavonja a megbízást.

A magyar parlament június végén elfogadta a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot, amelyet fideszes képviselők terjesztettek az Országgyűlés elé, hogy megvizsgáltassák a kormánnyal: a történtek nyomán felfüggeszthető-e a Demokratikus Koalíció (DK) állami támogatása.  A határozatban úgy fogalmaztak: „Mivel Gyurcsány Ferenc (korábbi miniszterelnök és a DK jelenlegi elnöke – a szerk.) az Altusból származó jövedelmét pártjának a támogatására is fordítja, az Európai Bizottság illetékes intézményének döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét, sérti a politikai pártok közötti esélyegyenlőséget, megkérdőjelezi az ellenőrzés objektivitását, alkalmas az Európai Unió tekintélyének és az európai polgárok uniós intézményekbe vetett bizalmának aláásására.”

Tuzson Bence, a párt szóvivője július elején egy sajtótájékoztatón a Fidesz nevében arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy kezdeményezze cége, az Altus Zrt. európai uniós szerződésének felbontását, és fizesse vissza a felvett pénzt.

Az Altus vezette konzorcium ötmillió eurós megbízást kapott az uniós pályázati rendszer felülvizsgálatára.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »