Bróker Marcsikáról mindenki tudta, hogy hol tartózkodik

Bróker Marcsikáról mindenki tudta, hogy hol tartózkodik

Karcagon már több mint egy éve beszédtéma volt, hogy D. Sándorné Belize-ben tartózkodhat, ezért érthetetlen, hogy miért csak most, decemberben hozták haza a tízmilliárd forintot sikkasztó, nagy kapcsolatrendszerrel rendelkező nőt. Egy karcagi színtársulat idén áprilisban bemutatta „Bróker Marcsi” történetét, amelyben a külföldön rejtőzködő személy a pletykáknak megfelelően a „Belizi Maranka” nevet kapta. A darabban a brókernő a törpéknek ígérgetett.

Nem vittük színpadra a karcagi D. Sándorné történetét, személye csupán egy rövid időre jelent meg az áprilisban bemutatott műsorunkban – mondja a telefonba Szakályné Kollát Emese karcagi tanítónő. Mikor megtudja, hogy arra is kíváncsi vagyok, honnan tudta a fél város, hogy a hölgy Belize-ben tartózkodik, kijelenti, hogy nem kíván nyilatkozni. A nagy sikerrel előadott Gigantikus galaktikus őrület című műsorban Szakályné Kolláth Emese alakította Dobrai Sándornét, azaz „Bróker Marcsit”. A hírhedtté vált csaló neve a darabban Belizi Maranka volt, aki egy csillagkapun keresztül érkezett Karcagra testőrök kíséretében, és a köréje gyűlő törpéknek sok ígéretet tett!

A Györffy István Katolikus Általános Iskola Györffy Színtársulatának amatőr, de akár profikat meghazudtoló módon játszó tagjai között a pedagógusok mellett gyermekek, valamint szülők is találhatók. Van közöttük sebész főorvos, karbantartó, kamionos, és vállalkozó is. Ellenségük a depresszió, inkább nevetni szeretnek. Tevékenységük tiszteletre méltó. Igyekeztek oldottan feldolgozni a Karcagon történteket, és remélik, hogy a nézők soraiban ülve senkinek sem okoztak rossz érzést – olvasható a helyi újságban a korábbi bemutató kapcsán. A tények ismeretében azonban nem lehet könnyű feladat úgy megjeleníteni „Marika nénit”, hogy az ne váltson ki indulatokat a károsultakból.

  Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet  

Tavaly áprilisban derült ki, hogy Karcagon, az OTP egykori fiókvezető-helyettese, D. Sándorné által vezetett Kun-Mediátor Kft. fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetéseikhez. Pedig az álomutazások mellett busás hozamot is ígért ügyfeleinek a karcagi Kun-Mediátor Kft. Utólag, a történtek ismeretében különösen ironikus, hogy a fiókjuk kirakatába a következő feliratot helyezték a cég szlogenjeként: Álom és valóság. Ez fordult rémálomba 2015-ben. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el korábban megtakarításaikat a társaságnál. D. Sándorné 15 éven keresztül forgatta a befektetők pénzét, volt aki százezret, de volt aki egymilliárd forintot bízott rá. És erre a forgatókönyvre senki sem gondolt.

D. Sándorné nyolc éven át önkormányzati tisztséget is betöltött: Karcag idegenforgalmi és külkapcsolati bizottságának volt a külsős tagja. Otthonosan mozgott a helyi politikában is. Fazekas Sándor, Karcag korábbi polgármestere, a jelenlegi agrárminiszter 2005-ben azt javasolta, hogy hosszabbítsák meg a Kun-Mediátor Kft. bérleti jogviszonyát további öt évre az önkormányzat ingatlanjában. Így kedvezményesen,  750 forintos négyzetméter áron kapta meg D. Sándorné az ingatlant.

Az ügyben 2015 áprilisában, a piramisjáték összeomlásakor indult nyomozás. Ezerötszáz-kétezer ember helyezte el a pénzét a cégnél, az okozott kár a húszmilliárd forintot is elérheti. A letartóztatás elől – mint ismeretes – a cég tulajdonosa külföldre szökött. Olaszországból repült Amerikába, a Mercedes luxus terepjáróját a padovai reptér parkolójában hagyta, ahol az hosszú hónapokig állt gazdátlanul. Tartózkodási helye egészen a közelmúltig ismeretlen volt a hazai bűnüldöző hatóságok előtt. Nem úgy Karcagon. Nem csak az említett színdarab szerzői sejtették, hol bujkál Bróker Marcsi, a Facebookon létrehozott, több mint fél ezer károsultat tömörítő Kun-Mediator Károsultak zárt csoportjában is több olyan embert találtunk, aki városi pletyka szintjén már egy éve hallott arról, hogy a hölgy Közép-Amerikában, Belize-ben tartózkodik. Egyikük elmondta, hogy a hölgy eltűnését követően, ő már egy hónap múlva hallott arról, hogy Belize-ben bujkál. Később egy ügyvéd beszélt is mobiltelefonon D. Sándornével, és ezt Karcagon nagyon sokan tudták. Sőt D.-nek offshore cége is volt Belizén.

– Marika néni Padovából New Yorkba repült a saját útlevelével. Ott átszállt a Miamiba tartó járatra, onnan pedig  Belize-be repült. Szeptember 11. óta fokozott ellenőrzés van a reptereken, és ezt az utat nem tudta lenyomozni a magyar rendőrség? – hitetlenkedik az egyik névtelenül nyilatkozó. Szerinte politikusok pénzét is kezelte a társaság, ezért a szálak magas helyre vezetnek. Ezért húzódott el a hölgy elfogása, amely végül egy véletlen miatt következett be.

Hírdetés

 

Belize egy negyedmagyarországnyi kis ország 350 ezer lakossal a Karib-tenger partján, Guatemala és Mexikó szomszédságában. Az ország 1981-ben függetlenedett a brit gyarmatbirodalomtól. Mára kiderült, hogy D. Sándorné másfél nap alatt ott volt a közép-amerikai országban. Nem vitt magával sok pénzt, mindössze 4-5 millió forintot. Becslések szerint egyébként több mint száz magyar ingatlanforgalmi, kereskedelmi, és tanácsadói cégnek van belizei érdekeltsége. Ez különös színt kap annak ismeretében, hogy odakint egy helyi ügyvédi irodán keresztül valaki, vagy valakik rendszeresen pénzt utaltak D. Sándornénak. Magyarország és Belize között a nemzetközi elfogatóparancs ellenére nincs kiadatási egyezmény. D.-né még sokáig bujkálhatott volna, ám a helyi újság, a The San Pedro Sun megszellőztette, hogy a nőt csalás miatt körözik. Csupán így került a hatóságok, és a magyar nyomozati szervek látókörébe. Végül a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden Magyarországra szállították, vele szemben a nyomozást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja le. A rendőrség kezdeményezte az asszony előzetes letartóztatását, ez ügyben a napokban dönthet a bíróság. Karcagon örültek, hogy D. Sándornét elfogták, és hazahozták, hiszen így jobban bízhatnak abban, hogy egyszer majd kártalanítják őket. Kérdés az, hogy D.-né fog-e beszélni. Van aki Welsz Tamás esetét is felemlíti, aki sokat tudott, és egy rendőrautóban lelte halálát… A hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett.

A karcagi Rideg László, akinek néhány millió forintja bánja a történteket, elmondta: tud olyan esetről, amikor néhány százezer forint elvesztése tönkretett egy családot, és olyanról is akinek hatszázmillió forintja bánja, viszont a csikkzsebéből kirázta ezt a veszteséget. Szerinte Marika néni nem zugbróker volt, hanem komoly közéleti személyiség, kulturális eseményeket szponzorált. Sokan úgy gondolják, hogy ezt a piramisjátékot külső segítség nélkül nem lehetett volna hosszú éveken át fenntartani. D.-né stróman, akinek egyedül kellene elvinnie ezt a balhét, miközben mások álltak mögötte.

 A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kísérik Dobrai Sándornét, a Kun-Mediátor Kft. vezetőjét a Liszt Ferenc-repülőtéren 2016. december 13-án Fotó: Mihádák Zoltán / MTI  

Mint arról korábban beszámoltunk, december elején Lukács László György (Jobbik) írásbeli kérdésében arra várt választ a legfőbb ügyésztől, hogy meddig húzódik a karcagi Kun-Mediátor ügyben a nyomozás? Polt Péter a válaszában jelezte, hogy eddig összesen 793 sértettet hallgattak ki tanúként. A még ki nem hallgatott sértettek közül 6 külföldi állampolgárt és 3 életvitelszerűen külföldön élő magyar állampolgárt írásban akarnak kihallgatni, 3 sértett kihallgatására egészségi állapotuk miatt nem volt lehetőség. A sértetteknek okozott kár megtérülésének biztosításáért a nyomozóhatóság az ügyvezető és hozzátartozói, valamint az érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságoknál lefoglalást, illetőleg zár alá vételt foganatosított, összesen 193 748 832 forint értékben. A legfőbb ügyész szerint a nyomozást várhatóan jövő április 14-én fejezik be. Hátravan még a sértettek egy részének meghallgatása, az igazságügyi könyvszakértő szakvéleményének, a kibocsátott megkeresések eredményének bevárása, a beszerzett adatok értékelése.

 Dobrai Sándornét az Interpol is kereste  

Mindenesetre meglepő, hogy Karcag lakossága hamarabb tudta meg, hol bujkál Bróker Marcsi, mint a hatóságok. Az is érdekes, hogy a több mint tíz évig működő piramisjáték részleteiről eddig alig derült ki valami érdemleges. Pedig mint azt a lapunknak nyilatkozó szakértők elmondták, a Magyar Nemzeti Bank és az érintett pénzintézetek rendelkeznek olyan adathalmazzal, melynek átfésülésével ki lehetne deríteni, hogy milyen útvonalakon áramlottak ki a pénzek a Kun-Mediátorból. Megtudtuk azt is, hogy a karcagi hölgy 6-7 pénzintézetnél 25-30 bankszámlán kezelte a társasághoz befolyó összegeket. A pénzintézeteknek minden gyanús pénzmozgást jelenteniük kell a jegybanknak, de azoknak az utalásoknak is nyoma kell legyen, melyek senkiben nem ébresztettek gyanút. Elég, ha arra gondolunk, hogy bárki több évre visszamenőleg át tudja nézni a bankja honlapján, hogy milyen pénzmozgások voltak a számláján. Ezzel kapcsolatos kérdéseinket feltettük a jegybanknak, de a cikk elkészültéig nem kaptunk választ. A kérdés tehát az, hogy az ügyészség az átutalásokat átnézve miért nem tudja felderíteni a hiányzó összegek útját. Ráadásul mint kiderült, a bujkáló nő egy belize-i ügyvédi irodán keresztül folyamatosan kapott pénzeket. Márpedig ezeknek az utalásoknak is nyoma kell legyen valahol. Még abban az esetben is vissza kellene tudni fejteni a szálakat, ha egy külföldön székelő pénzintézet számlájáról utalták ezeket az összegeket Belize-be. Manapság az ember jobban teszi, ha letakarja a számítógépe kameráját, ha biztos akar lenni benne, hogy senki nem kukucskál bele a magánéletébe. Tényleg előfordulhat a jelenkor digitalizált világában, hogy több milliárd forint szivárog el nyom nélkül a szigorúan ellenőrzött pénzügyi rendszer résein? Aligha.

Vannak olyan vélemények is, melyek szerint a hiányzó összegek nagy része azoknál a befektetőknél van, akik még idejében kivették a pénzüket. Persze a magas nyereséggel együtt. Ha valóban ez a helyzet, akkor azok személye lehet érdekes, akiknek – mesés ígéretéhez híven – valóban kifizette a kiemelt hozamot a Kun-Mediátor. Az átutalások között ezeknek a pénzmozgásoknak is nyomot kellett hagyniuk. A becsapott emberek tömege és a közvélemény kíváncsian várja, kiderül-e, kikhez vezetnek a szálak.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »