Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban

Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban

Brit Nagydíj – Russell vezérletével mercedeses első sor Silverstone-ban Mészáros Richárd2024. 07. 06., szo – 17:22

A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

Hírdetés

A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton startolhat majd.

Az első három rajtkocka brit versenyzőé lett, Lando Norris, a McLaren pilótája ugyanis harmadikként zárt, a negyedik helyről pedig a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) vághat neki a futamnak.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 16 órakor rajtol.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »