Bringás lendület a mátyusföldi idegenforgalomban

Bringás lendület a mátyusföldi idegenforgalomban

Három taggal bővült a Mátyusföldi Területi Idegenforgalmi Szervezet társasága. A mátyusföldi bringások csapata kiváló tervekkel állt elő. A közlekedési minisztérium magas összegű pályázatokkal támogatja a szervezet működését.

Sikertörténetnek tartja a Mátyusföldi Területi Idegenforgalmi Szervezet működését annak elnöke, Horváth Zoltán. Örül annak, hogy a szövetség tagsága már közel negyvenre duzzadt. Február 7-ei ülésükön

három új tagot vettek fel a szervezetbe: a vízkeleti Wien éttermet és panziót, a taksonyi Multimedia kft.-t és a Mátyusföldi Bringások polgári társulást.

A gyűlésen beszéltek a Nagyszombat megye által nyújtott kistérségi pályázati lehetőségekről, valamint megbeszélték, miként lehet pályázni a szervezet tagjainak a közlekedési minisztériumtól kapott 39 000 eurós támogatásra.

Hírdetés

Az elsők között belépő Kyra társulás tagsági díját 30 000-ről 40 000-re növelték, ez az összeg is segíti majd a szervezet lendületét – nyilatkozta Horváth Zoltán.

Kovács József, a Mátyusföldi Bringások vezető tagja elmondta portálunknak, az ötletet, hogy a polgári társulással belépjenek a szervezetbe pont Horváth Zoltántól kapták, akivel a nyári bringázások alkalmával többször találkoztak a turizmus területén, hiszen mint Tallós polgármestere végigvezette őket a falu látványos pontjain, beleértve a vízimalmot és az Esterházy kastélyt is.

A szervezetben elméletben is taglalják a turizmus tematikáját, mi baráti társaságként eddig leginkább a gyakorlatban műveltük azt. Legfőbb célunk az, hogy a gyerekeink ismerjék meg a régiós turizmus rejtelmeit, és tanuljanak meg élni a természet adta lehetőségekkel, őrizve a hagyományainkat”

– fejtette ki a kerékpáros apuka, aki társaival együtt rengeteg biciklis kirándulást és régiójárást maga mögött tudhat már. Úgy véli, a szervezetben való tagsággal a mátyusföldi bingások csapata új emberekkel ismerkedhet meg, és nagyszerűen be tudnak majd kapcsolódni a régió idegenforgalmának körforgásába. Hiszen bringázás közben mindig szükség van egy-egy étteremre, pihenőre, vendéglőre vagy szállásra.

Akár azt is el tudják képzelni, hogy az aktívabb, „elvetemültebb” tagok olyan szolgáltatást ajánljanak fel, hogy más turistákkal vagy érdeklődőkkel végigkerékpározzák a kijelölt turistapontokat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »