Brenner Koloman Kövér Lászlónak: Nem az ellenzék, hanem a Fidesz fog aljas kampányt vezetni 2022-ben

Brenner Koloman Kövér Lászlónak: Nem az ellenzék, hanem a Fidesz fog aljas kampányt vezetni 2022-ben

Ha jól emlékszem, a 2018-as parlamenti választások előtt nem a néppárti Jobbik, hanem az ő jelöltjeikről, az olyan keresztény értékeket valló transzvesztita művészek, mint Terry Black hazudtak reggel, délben és este. Azt szeretném üzenni Kövér elvtársnak, hogy nem a 2022-ben, reményeink szerint nemzeti egységkormányt alakító ellenzéki pártok fognak aljas kampányt vezetni, hanem a Fidesz

– reagált videóüzenetben Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője és az Országgyűlés alelnöke Kövér László rádióinterjújára, melyben a fideszes politikus szerint rendkívül aljas és gyűlöletkeltő kampányra készül az ellenzék, ami ellen a kormánypártnak védekeznie kell.

A jobbikos politikus emlékeztet rá, hogy Kövér szavai már csak azért is abszurdnak számítanak, mivel egy olyan médiahelyzet alakult ki hazánkban, melyben a köztévébe nem engednek be ellenzéki politikusokat, holott az adófizető polgárok 120 milliárd forintjából tartják fenn őket, miközben a regionális újságokat kizárólag Fidesz-közeli oligarchák működtetik propaganda médiumként.

Még mutatóban sem jelenik meg soha egyetlen híradás az ellenzéki politikusokról, kivéve ha hazudni kell róluk

– tette hozzá, majd megemlítette azt a friss számadatot, melyet az Átlátszó perelt ki a kormánymédia elmúlt években elkönyvelt helyreigazítási kérelmeit illetően. Brenner kiemeli, hogy az Origo toronymagasan nyert, míg mögötte a PestiSrácok egy hajszálnyival lemaradva végzett, vagyis ez is remekül mutatja, hogy melyik oldal él előszeretettel „aljas módszerekkel”.

A Jobbik és miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter a legújabb közvéleménykutatások szerint egyre népszerűbb, ami azért fontos a kormányváltás szempontjából, mert a pártja jólétet és szabadságot akar a magyar polgároknak, míg a Fidesz szegénységben és kiszolgáltatott helyzetben akarja tartani a polgárokat, akiket aztán krumplival vásárol meg – tette hozzá az alelnök.

Hírdetés

 Egy valamiben mégis egyet tud érteni Kövér Lászlóval:

abban igazat adok Kövér úrnak, hogy sorsdöntő választás lesz, de a magyar polgárok akkor veszítenek hatalmasat, ha marad ez az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz-világ

 – zárta mondandóját Brenner Koloman.

Log into Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »