Brenner Koloman: Diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak!

Brenner Koloman: Diplomás átlagbér jár a magyar pedagógusoknak!

Egyértelműen jó hír, ha a magyar pedagógustársadalom érdemi bérfejlesztésben részesül, a hírek szerint ez 32 százalékos lesz

– fogalmazott Brenner Koloman csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese, főpolgármester-jelöltje elmondta, pártja kiemelt nemzetstratégiai ágazatként tekint az oktatásra, erről szól a Klebelsberg programjuk is. De leszögezte,

érthetetlen, miért csak 2024-ben akarja a diplomás átlagbér 72 százalékára emelni a tanárok bérét az Orbán-kormány.

Brenner szerint ennek a száz százalékára kellene megemelni a pedagógusbért, mivel ezt látja egy konzervatív oktatáspolitikai fordulat nulladik lépésének.

A kapcsolódó kormányrendeletben álló számok alapján rámutatott, például egy Pedagógus I. kategóriában tanító tanár bére az emelés után is csak nettó 360 ezer forint lesz, ami a minimális összeget illeti. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendeletben tól-ig határok szerepelnek, ám a tanárok zöme nem a magasabb, hanem az alacsonyabbhoz közelítő fizetést kap majd.

Az a fajta EU-ra való mutogatás, ami a fideszes kormány politikáját jellemezte, teljesen hibás, és inkább a 21. század szellemében egy átfogó modernizálásra van szükség. Ezt részletesen kidolgoztuk a Klebelsberg Oktatási Programunkban

– jelentette ki a jobbikos honatya.

Az utóbbi elvesztegetett években már régen azzal kellett volna foglalkozni, hogy miért egyre inkább funkcionális analfabéta mondjuk a 14 éves korosztály – érvelt Brenner Koloman, hozzátéve:

Hírdetés

Mi mindig leszögeztük korábban is, amíg a balliberális pártok és a Fidesz azon vitatkozott, hogy Wass Albert vagy Harry Potter szerepeljen a Nemzeti Kerettantervben, a Jobbik mindig elmondta, mind a kettőre szükség volna, csak olvassanak a gyermekek és a fiatal felnőttek.

Az ellenzéki politikus szerint olyan kérdésekkel is kéne foglalkozni, hogyan tudjuk sokkal inkább személyre szabottan kezelni az óvoda és az iskola közti átmenetet, illetve a 18 éves korúak pályaválasztását.

Ezen múlik a 21. században a nemzet jövője

– hangsúlyozta Brenner.

Azt is felvetette, hogyan lehet a leszakadó régiókat és rétegeket úgy felemelni, hogy nem az integráció-szegregáció hamis szembeállításán vitatkozunk, hanem kistérségi hagyományokat építünk be az oktatásba, és a diákoknak olyan iskolatípusokat adunk, melyek segítik a naprakész tudás és készségek elsajátítását: idegennyelv-oktatás, digitális eszközök használata és így tovább.

Felszólítjuk a fideszes kormányt, hogy azonnal emelje fel a pedagógusok bérét a diplomás átlagbérre! Ez a nulladik lépés, ezután pedig készen állunk, hogy egy nemzeti oktatási kerekasztal keretében kifejtsük a Klebelsberg Oktatási Programunkat

– zárta szavait Brenner Koloman.

(Címlapkép: Brenner Koloman – Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »