Brenner Koloman: a fideszes képviselők és polgármesterek maradnak az egyetemi kuratóriumokban!

Brenner Koloman: a fideszes képviselők és polgármesterek maradnak az egyetemi kuratóriumokban!

„Navracsics miniszter úr javaslatát megküldte az Európai Bizottságnak, maradnának a fideszes képviselők és polgármesterek az egyetemi kuratóriumokban, illetve kétszer hat évben végre korlátoznák a tagság időtartamát is. Mint ismeretes, az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz megígér mindent jelenleg az EU pénzek reményében, és a folyamat elején az az ígéret hangzott el, hogy a közfeladatot ellátó közalapítványok esetében az összeférhetetlenségi szabályokat szigorítja, már a „politikai szimpátia” is kizáró ok lehet. Ebből lett mára ez a javaslat, amely tehát érdemben nem javít az alapvető egyetemi autonómiát veszélyeztető fenntartási modell problémáján.

Emlékeztetnék mindenkit, hogy amikor a magyar egyetemi világ 80 százalékát alapítványi fenntartásba forgatták át érdemi egyeztetés nélkül, egyértelműen tiltakoztunk az ellen, hogy hivatalban lévő fideszes miniszterek, államtitkárok és a fideszes holdudvar megmondóemberei kerüljenek be a testületekbe. Most a miniszterek, államtitkárok kikerülnek ugyan a testületekből, de azon a helyzeten nem változtatnak, hogy nem az egyetemek szenátusainak kezében vannak azok az alapvető döntések, amelyek az egyetemi polgárok (tehát a hallgatók, az oktatók és a dolgozók) mindennapi tevékenységét befolyásolják.

Nekünk, hazánk felelős konzervatív pártjának érték az egyetemi autonómia, ahogy azt jelentéstevőként meg is fogalmaztam az Európa Tanács 47 tagállamának szóló nagy többséggel elfogadott Brenner-jelentésben. Még azt a módosító indítványomat is lesöpörte a Fidesz parlamenti többsége, amelyet minden egyetem esetében benyújtottam arról, hogy „ex officio”, tehát hivataluknál fogva automatikusan kerüljenek be a kuratóriumokba a megválasztott egyetemi vezetők, hallgatók.

Hírdetés

Ismételten felszólítjuk tehát a fideszes kormányt, hogy azonnal kezdje meg az alapítványi fenntartású intézményekkel a tárgyalásokat arról, hogy minél előbb – különösen a nagy tudományegyetemek – visszakerüljenek állami fenntartásba, ahogy az a kontinentális Európában mindenhol szokásos. Aktív fideszes minisztereknek és a párthoz köthető személyeknek semmi keresnivalójuk a kuratóriumokban. A klebelsbergi konzervatív fordulat keretén belül, amelyben a mi politikai közösségünk hisz, nemcsak a közoktatásra, hanem a felsőoktatásra is kiemelt figyelmet és támogatást kell juttatni a jelenlegi nehéz gazdasági és szociális válságban.

Ez a valódi konzervatív politika és értékválasztás!”

– írja Facebook-bejegyzésében Dr. Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »