Bréking: elrendelik a szükségállapotot!

Klaus Johannis államfő szombat este bejelentette, hogy hétfőtől szükségállapotot rendel el az országban. A bejelentést azt követően tette, hogy letette esküjét a szombat délután megszavazott (második) Orban-kormány.

Klaus Johannis elmondta, hogy a kormány nagyon speciális körülmények között tette le az esküt. „Értékelem annak a módját, ahogyan délután megszavazták őket, a Parlament ezzel az egység üzenetét közvetítette” – mondta az államfő, utalva arra, hogy az ellenzékben levő Szociáldemokrata Párt képviselőinek segítségével történhetett meg a szavazatok többségének megszerzése.

Hírdetés

„Ez egy fontos üzenet, hogy meg lesznek téve a szükséges lépések, és időben lesznek megtéve. Ahhoz, hogy lehetővé tegyem ezt a harcot, úgy döntöttem, hogy hétfőtől kezdődően kihirdetem a szükségállapotot” – mondta.

Johannis elmondta azt is, hogy a hatóságok megfelelően végzik a dolgukat, de szükség lesz az állampolgárokra is a helyzet stabilizáláshoz. Kérte a romániaiakat, hogy tartsák be a hatóságok ajánlásait, és tájékozódjanak hivatalos, hatósági forrásokból

Hírünk frissül!


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »