Bravó, brit kormány: őshonos állampolgárt utasítottak ki az országból

Dörgedelmes felszólító levelet kapott a napokban a Home Office-tól, azaz a brit belügyminisztériumtól Shane Ridge, 21 éves colne-i lakos, amelyben arról tájékoztatták, hogy nemkívánatos személy a szigetország területén, ezért legyen szíves önként távozni, ellenkező esetben 5000 fontra büntetik és kitoloncolják. A fiatalember Angliában született, ahogyan szülei, nagyszülei is. Igaz, édesanyja nyomán ausztrál állampolgársága is van, talán ez bánthatta a hatóságok szemét.

A tősgyökeres angol férfit arról is tájékoztatták, hogy vezetői engedélyét és útlevelét érvényteleníteni fogják, illetve a továbbiakban nem veheti igénybe sem a brit társadalombiztosítást, sem a bankok hitelszolgáltatásait.

„Nem értem ezt az egészet”, mondta Ridge a Mirror című napilapnak. „Az Egyesült Királyságban születtem, itt jártam iskolába, adót és társadalombiztosítást fizetek. A barátnőmmel nemrég béreltünk egy házat, és bankszámlát is probléma nélkül tudtam nyitni. Öt hónapja vettem az első kocsimat, de 17 éves korom óta van jogosítványom. Senki sem jelezte, hogy nincs brit állampolgárságom, egészen amíg tavaly nyaralni szerettünk volna menni a barátnőmmel, és az útlevélkérelmem elutasították.”

Hírdetés

A bürokratikus hibának hitt malőr után Ridge ausztrál útlevélért folyamodott, amit meg is kapott, holott soha nem élt Ausztráliában.

A Home Office nem kívánt nyilatkozni az újságírói megkeresésekre, amit azzal indokoltak, hogy folyamatban levő ügyről van szó.

Korábban a brit sajtó írt arról, hogy tévedésből több tucat brit állampolgárnak küldtek hasonló levelet, ezeket azonban visszavonták és az érintettektől bocsánatot kértek. Úgy tűnik azonban, ez mégsem hiba lehetett.

Arról nincs információnk, hogy az Egyesült Királyságba tömegesen benyomult harmadik világbeli betolakodók közül egyet is hasonló módon próbáltak volna kiebrudalni.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »