A “Volt egyszer egy Hollywood” című film Londoni premierjén a vörös szőnyegen Lena Dunham nagyon megörült Brad Pittnek, és üdvözlésképpen kísérletet rá, hogy szájon csókolja, viszont ezt nem viszonozta a színész. De nem történt semmi különös: sokak “meglepetésére” a feministák által távvezérelt sajtó most nem hördült fel, és korántsem követelték a “szexuális zaklató” fejét.
Viszont a #metoo-t már nyilván nagyon kritikusan szemlélő internetes közvélemény széles körben beszédtémává tette a korábban annyit emlegetett “beleegyezés” kérdését. Felhívták a figyelmet rá, hogy különös az a feminista kettős mérce, hogy ilyenkor elmaradt a jellemző boszorkányüldözés, amivel sok esetben lényegében ártatlan férfiművészeket lehetetlenítenek el, tesznek tönkre mondvacsinált “szexuális zaklatás” vádakkal. A történteket elemezve megjegyzik, hogy a feministák által lefektetett fogalmak szerint egy ilyen váratlan bizalmaskodás, közeledés bizony egyértelműen “durva szexuális zaklatás”, ami a #metoo korában egy férfinek akár a karrierje végét is jelenthetné, de legalábbis világraszóló botrány kerekedne belőle. Különösen abszurddá teszi a történetet, hogy Lena Dunham ráadásul feminista, még pedig többek szerint nem is akármilyen feminista, hanem egy önelégült és roppant kellemetlen hollywoodi #MeToo feminista.
Mindez jól mutatja, hogy a #metoo valójában egy kizárólag a férfiszexualitást korlátozni akaró, férfigyűlölő, boszorkányüldöző mozgalom. Mint láthatjuk, ha nőkről van szó, akkor lehet impulzív módon reagálni a másik fél kisugárzására, lehet közeleséssel kifejezni az elragadtatást, vonzalmat, vágyat előzetes bejelentés, pecsétes beleegyezés nélkül is. Pedig a közeledést egyébként éppenséggel a férfiak feladatának tekinti a társadalmi megegyezés; tőlük várják leginkább, hogy a bimbózni látszó vonzalmat aktív irányítással szexuális kapcsolattá érleljék. Emiatt pont az ő számukra kellene toleránsabb, megbocsájtóbb kereteket szabni, hiszen aki valamit kezdeményez, az gyakrabban “hibázik”, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a férfiak sem gondolatolvasók, ők sem mindig mérik fel jól a két fél között fennálló viszonylatokat, szándékokat, határokat. Ráadásul mindig az viseli a legnagyobb érzelmi, presztízsbeli kockázatot, aki kezdeményez.
A megoldás természetesen nem az, hogy egy-egy ilyen ügy kapcsán a férfimozgalom is elkezdi követelni a feministák által kiagyalt ostoba kereteket a szexuális zaklatással kapcsolatban. Sokkal inkább arra kell rámutatnunk, hogy a szexuális közeledés önmagában nem “szexuális zaklatás”, hanem egy olyan nagyon gyakori, hétköznapi jelenség nők és férfiak között, amelynek régen elfogadott társadalmi keretei vannak és az nem előzetes megbeszélésen és beleegyezésen alapul. A közeledés lehet váratlan, meglepő, de akár udvariatlan, “szemtelen” is, azonban zaklatássá csak akkor kezd alakulni, ha teljességgel nincs tekintettel a másik fél negatív reakciójára, jól felismerhető idegenkedésére, határozottan kifejezett visszautasítására és erőszakosabban ismétlődve zaklatja a kiszemelt partnert. A közeledés olykor nem mindkét félnek a szándéka, de a félreértések lehetősége és egyesek túlérzékenysége miatt ne romboljuk le értelmetlen vádaskodással, gyűlölködéssel a vonzalmat és a néha pont a váratlansága és merészsége miatt pezsdítő, izgató kezdeményezés lehetőségét a két nem között!
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
