Bozgorok Székelyföld szívében

A Sepsi OSK Arénába kilátogató mintegy háromezer néző mégsem ünnepként élte meg a péntek estét. Szinte tapintható volt a feszültség, kiábrándult, elkeseredett, dühös emberek sokasága értetlenül és tehetetlenül nézte, hallgatta, tűrte, miként sértik, alázzák, gyalázzák hosszú perceken át, s miként asszisztál ehhez tétlenül mindenki, aki tehetne ellene. Pénteken este Sepsiszentgyörgyön, Székelyföld szívében zúgott a Ki a magyarokkal az országból, az ellenfél táborából válogatott bozgorozás, magyar- és Magyarország-ellenes jelszavak harsogtak.

Nem az első ilyen alkalom, pár hete a bukaresti FCSB ultrái viselték ki magukat. Idegenbeli mérkőzéseken pedig szinte mindenütt hasonló jelenséget tapasztalunk, hét elején például a Dinamo elleni kupameccsen zúgott a magyarellenes kórus – na de az legalább nem itthon történt, kereshetnénk olcsó, hamis vigaszt. Pedig nem szabad felmentést keresni, nem szabad olyasféle legyintéssel elintézni a történteket, hogy hát a fociultrák már csak ilyenek, nem a román társadalom egészét képviselik, a pályán kell helytállni, nem a lelátókon. A gyűlöletbeszéd, a más nemzethez tartozók elleni uszítás, az erőszakra való felbujtás mindig és minden körülmények között tiltott és büntetendő, Romániában is egészen világos törvények és szabályok írják le, hogy ilyen esetekben mi a teendő.

A leginkább felháborító tehát nem is az, hogy néhány tucat üresfejű huligán miket üvöltözik, hanem az, hogy mindehhez tétlenül asszisztál mindenki, akinek az lenne a dolga, hogy ezt megfékezze. Hogy a bíróknak – kevés kivételtől eltekintve – nincs bátorságuk megszakítani a meccset. Hogy a szakszövetség nem bünteti a szabályzat betartatását elmulasztó játékvezetőt. Hogy a hébe-hóba mégiscsak kirótt bírságok nem elrettentőek és többnyire nevetséges összegűek. Hogy a rendfenntartók, a csendőrség cinkos hallgatással tűri a nem ritkán erőszakossá is váló gyalázkodást. És hogy mindezt lenyeli az egész ország, sőt, lenyeljük, megszokjuk mi is. Magunk között elpanaszoljuk az esetet, mi mondjuk, mi halljuk, a román sportsajtó néha, félszájjal szóvá teszi, de soha egyetlen klubvezetőt nem szembesítettek azzal a kérdéssel, hogy akkor vajon elhatárolódnak-e a lelátókról érkező jelszavaktól.

Hírdetés

Sepsiszentgyörgyön pénteken este alighanem csúcsra ért a feszültség a hazai nézők körében – valamit sürgősen tenni kellene, hogy ne szabaduljanak el az indulatok és a focimeccs újra igazi közösségi ünnep legyen. Talán a klubnak is határozottabban kellene fellépnie és radikálisabb válaszlépéseket megfontolnia szurkolói védelmében, de megnyugtató lehetne az is, ha erőteljesebben emelne szót a politikum. Régebben a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat rendszeresen élt a feljelentés eszközével, nemrég Kulcsár-Terza József képviselő tette szóvá a stadionokban elharapódzó magyarellenességet, de bevethető „tartalék” jócskán van még: magyar a prefektusunk, magyar a diszkriminációellenes tanács vezetője, magyar a sportminiszterünk, magyar miniszterelnök-helyettesünk is van. Tudjuk, nem olyan nagy hatalom ez, de arra talán mégiscsak elegendő, hogy minél több helyen feltegyék a kérdést: miért is lehet büntetlenül bozgorozni 2022-ben Romániában?!

 

Borítókép: Facebook / FC Petrolul Ploiești


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »