Bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka

Bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka

Repertóriumok, adatbázisok, szövegtárak, filmek és életút-interjúk is elérhetők már az erdélyi digitális tudománytárként működő honlapon, a Digiteka.ro-n, emellett a már meglévő kategóriák is jelentős adatmennyiséggel gyarapodtak az elmúlt egy évben – közölték hétfőn a működtetők.

A Digitékát 2018-ban indította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Iskola Alapítvány, valamint a Jakabffy Elemér Alapítvány és az MTA TK Kisebbségkutató Intézete az 1000 év Erdélyben 100 év Romániában elnevezésű program részeként. Új kategóriát képez a periodikák tartalmi irodalomjegyzéke. Az idén felkerült a romániai magyar társadalomtörténeti irodalom bibliográfiája az 1947 és 2018 közötti időszakból, ebben a magyar nyelven megjelent, Romániára vonatkozó társadalomtörténeti cikkek irodalomjegyzéke böngészhető.

A digitális szövegtárak kategóriája is 2021-ben létesült. Ebbe olyan tematikus gyűjtemények kerülnek, amelyeket egy-egy kutatási terület elméleti szakemberei (történészek, szociológusok) állítottak össze, és tartalmazzák az illető tárgykörben nyomtatásban megjelent tudományos szövegeket, kutatási eredményeket – magyarázta Ferenczi Szilárd, a projekt felelőse.

Hírdetés

A Film kategóriában a Digitékán elérhető két dokumentumfilm és két némafilm-rekonstrukció is az egykori kolozsvári filmgyár alkotásai közül. A Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménye kutatási céllal erdélyi magyar életútinterjú-adatbázis építésébe kezdett. A program elsősorban olyan életpályákat dokumentál, amelyek a helyi magyar közösségek önszerveződésének története szempontjából lehetnek fontosak. Az életútinterjúknak csak a listája érhető el a honlapon, kizárólag kutatási célra használhatók. 2021 folyamán a sajtógyűjtemény főként kolozsvári napilapokkal, valamint folyóiratokkal bővült.

A tartalmi gyarapodás mellett decembertől a honlap keresőfunkciója is hatékonyabbá vált. Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke közölte, hogy a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárral kötött együttműködési megállapodás keretében 2022-től a könyvtár tulajdonában levő jelentős mennyiségű magyar sajtóterméket fognak digitalizálni és ingyenesen hozzáférhetővé tenni. A tudománytár létrejöttét Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatta.

MTI

The post Bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »