Botrányosan viselkedett Robbie Williams hazánkba tett látogatása alatt

Botrányosan viselkedett Robbie Williams hazánkba tett látogatása alatt

A „sztárallűrök“ szócikket bármelyik magára valamit is adó képes szótár ezután Robbie Williams képével illusztrálhatná.

Robbie Williams, a szuper- giga- megasztár az idei Sziget szuper- giga- megasztár-vendége volt, és ennek megfelelően királylánykodását sem hagyta otthon. Kezdődött azzal, hogy a Twitterén lebukarestezte Budapestet:

Ez még hagyján, de azóta sem szedte le vagy javította a posztot. Na de haladjunk tovább.

Hírdetés

Miután ilyen kedvesen köszöntötte a magyar közönséget, még aznap majdnem lemondta a koncertet. Egyből, ahogy megérkezett Ferihegyre, elnézést, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre. A szuper- giga- megasztár mondjuk eleve nagyon szigorú feltételekhez kötött mindenkit, aki csak csodálatos ábrázatára bátorkodék vetni szeme sugárát. A koncerten kívül ugyanis a leírhatatlan látványt senki földi halandó nem rögzíthette semmilyen erre alkalmas eszközzel. Így aztán a már a landolás után egyből összetűzésbe keveredett az RTL Klub operatőrével, aki mégis lencsevégre szerette volna kapni. „A vasárnap reggeli landolás után ugyanis a testőre kiszúrt egy kamerás férfit a Liszt Ferenc repülőtér kis gépes termináljánál, ahová az énekes magángépével legszűkebb stábja társaságában érkezett meg. A sztárt védeni hivatott embernek nem tetszett, hogy egy szemfüles RTL Klub-os operatőr várta őket a repülőtéren, eltüntetése érde­kében pedig a végsőkig is elment volna” – írja a blikk.hu, bár, hogy honnan szerezték ezt a feltételes mód múlt időben megfogalmazott “információt”, ti., hogy a végsőkig is elment volna, azt ez alapján viszonylag nehéz lenne kitalálni. A blikk a forgatócsoportot delegáló műsor egyik munkatársától azt is megtudta, hogy az operatőr nemkívánatos jelenléte arra kényszerítette a Robbie-stábot, hogy jó alaposan megfenyegessenek minden érintettet: ha rögzíteni fogják megismételhetetlenül csodálatos ábrázatát – amelyet, kérdem én, a maga végtelensége és egyszerisége miatt hogy is vehetne fel a kamera? – , abban az esetben nem lesz koncert. Valahogy bizonyosan kiengesztelték és eltávolították szegény operatőrt is (reméljük, nyolc napon belül gyógyul), bár nem lettem volna a Sziget szervezőinek helyében a következő pár órában sem. RW ugyanis – akit a Four Seasons szászcsilliárd csillagos szállodában féltve őriztek – helikopterrel szerette volna bájait a Szigetre szállíttatni. Csakhogy ez nem volt lehetséges, hiszen sem a szállodájából nem lehet felszállni helikopterrel, sem a Hajógyári-szigeten nem megoldott a leszállás – írja továbbra is a blikk.hu. Elképzelem a szervezőket, ahogy remegő térddel megpróbálták közölni borsószem-hercegnővel, hogy álmai nem fognak valóra válni… Akárhogy is, Hiszti Kriszti ezúttal nagyvonalúan lemondott a vágyáról.

És eljött a várva várt pillanat, amelyre lányok és asszonyok tucatjai öltötték fel legszebb ruhájukat; fiúk, srácok, meglett férfiak egyként vágytak a lelkük legmélyét megérintő csodálatos dalok melegségének teljes átélésére. Szóval a koncert. Mint az az index roppant szellemes (ez nem irónia!) riportjából kiderült: a koncert nem volt más, mint egy óriási hakni per karaokebuli, ami rengeteg pénzbe került. Mind a Sziget fesztiválnak, mind a rajongóknak (akik ugye a Sziget fesztivált finanszírozzák).

Hogy Budapest lebukarastezése, a landolás Ferihegyen és a koncert között mi történt, arról nincs információ. Robika valószínűleg mindvégig beolajozott felsőtestét bámulta a Four Seasons összes tükrében. De ahogy ezt elképzelem, mégsem tudok másra gondolni, mint arra: ha esetleg a mellékhelyiséget is meglátogatta, ott minden bizonnyal ugyanolyan szagot hagyott maga után, mint bármelyik, hozzá soha fel nem érő halandó. Csak, úgy tűnik, ő erről az aprócska tényről elfeledkezett.

PS: Az igazságosság kedvéért: Robbie Williams-re személyesen leginkább a bukarastezés miatt haragszom. És fel lehetne sorolni itt még egy rakás szuper- giga- megasztárt többezer karakter terjedelemben, akik egy híján huszak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »