Botrányos filmjét magyarázza a rákellenes liga

Vádlott, álljon fel, az ítélet: rák! – hangzik el a Magyar Rákellenes Liga legújabb, 1 százalékos kampányfilmjében. Ebben a bírónő, akit a rákkal szintén megküzdő Tallós Rita színésznő alakít, azzal indokolja a „büntetést”, hogy a vádlott, aki a daganatos beteg, tulajdonképpen saját egészségtelen életmódjának és a sportolás hiányának köszönheti, hogy a bíróság rákra ítéli.

A felháborító, a beteget hibáztató kampányfilmet online már több százan bírálták, petíció is indult annak érdekében, hogy a liga kérjen bocsánatot, töröljék a videót, és fogalmazzák újra a mondanivalójukat. „Ha ez nem sikerül, akkor hagyják abba a működésüket azonnali hatállyal!” – olvasható a szövegben. Eddig több mint ezren írták alá a petíciót.

Hírdetés

A rákellenes liga a hatalmas felháborodás és ellenállás ellenére kitart az áldozatokat hibáztató kampányfilm mellett, és a Facebook oldalukon magyarázkodnak. Azonban úgy tűnik, csak olajat öntöttek a tűzre, ugyanis közölték: többen támadásnak vélték a reklám figyelemfelkeltő tartalmát, a félreértések miatt pedig szeretnék tisztázni a liga üzenetét. „Tekintettel arra, hogy ennek az évnek a mottója az egyén és a társadalom felelősségének hangsúlyozása, ezért ennek a reklámnak a célja a magyar társadalom megszólítása. Az idei cél a megelőzésre, az egészséges életmódra való felhívás, hiszen ebben van az egyén felelőssége, a genetikai adottságokon és a környezeten nem tudunk változtatni!”. Érveiket számokkal igyekeznek alátámasztani, mint írták: az ingyenes szűrővizsgálatok részvételi aránya 40 százalék körüli, és a panaszt okozó daganatok 70 százaléka már áttétes. Szerintük a film célközönsége a még nem beteg, de helytelen életmód miatt fenyegetett emberek csoportja, akik figyelmét csak erősebb üzenettel lehet elérni.

Az üzenet valóban „erős” lett, de vélhetően nem azokhoz jutott el elsősorban, akiknek címezték. A magyarázkodás alatt is számtalan megdöbbent, haragos és felháborodott kommentet lehet olvasni. Többen jelezték, hogy a kisfilm miatt biztosan nem fogják adójuk 1 százalékát a Magyar Rákellenes Ligának adni. Voltak, akik arra is felhívták a figyelmet, egészségesen éltek, sportoltak, fiatalok, mégis rákot diagnosztizáltak náluk, és ez a betegség messze nem csupán az életmóddal függ össze.

Szentesi Éva, a WMN.hu főmunkatársa, aki a petíciót is indította, arra hívta fel a figyelmet: felelősségre kellene vonni azokat, akik a videót készítették, hiszen a daganat kialakulásában pszichoszomatikus és genetikai tényezők is szerepet játszanak, nem csupán az életmód. Kézenfekvő példának hozza a tumorral küzdő gyerekeket, akik vélhetően nem a helytelen életmódjuk miatt szenvednek a betegségtől.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »