Botrányos döntő, szenegáli boldogság

Botrányos döntő, szenegáli boldogság Elek Zoltán2026. 01. 20., k – 15:44

Miközben az afrikai futball akár azt is ünnepelhetné, hogy egy tökéletesnek tűnő, folytatólagos generációváltással Szenegál öt éven belül másodszor is a kontinens legjobb válogatottja lett, helyette a botrány és a szégyen szavak kerültek előtérbe a hétvégén befejeződött Afrikai Nemzetek Kupája kapcsán. Olyan döntőt ugyanis még talán sohasem látott világ, mint a vasárnapi.

Az biztos, hogy a szenegáli csapat az elmúlt nyolc évben megkerülhetetlen tényezővé nőtte ki magát: szerepelt két vb-n (2018-ban a 17., Katarban a 10. volt) és kiharcolta az idei szereplést is, míg 2019-ben döntős volt az Afrika-kupán, 2022-ben pedig megnyerte azt, így ezúttal sem számított esélytelennek.

Az edző immáron a mindössze 44 éves Pape Thiaw volt, aki olyan nagy karriert nem futott be játékosként – legalábbis nagycsapatba sohasem jutott el, francia és svájci kiscsapatok mellett a spanyol Alavés és az orosz Dinamo Moszkva jutott neki osztályrészül –, edzőként pedig azt követően csöppent bele a sűrűjébe, hogy Aliou Cissét 2024 októberében kirúgták.

A statisztikája mindenesetre figyelemre méltó: eddig 21 meccséből 17-et megnyert, mindössze egyszer szenvedett vereséget, a csapatot pedig vb-re és Afrika csúcsára vezette.

Tökéletes generációváltás

A válogatott esélyesnek megfelelően nyitotta tavaly decemberben az Afrika-kupát, ugyan a Kongói Demokratikus Köztársaság ellen csak 1–1-es döntetlent játszott, de a csoportkörben Botswanát és Benint is 3–0-ra verve simán továbbjutott.

A nyolcaddöntőben Szudán ellen 3–1-re győzött, majd az azt követő két mérkőzését nagy csatában egyaránt 1–0-ra hozta, Mali ellen Iliman Ndiaye, az Egyiptom elleni elődöntőben pedig Sadio Mané szerezte a győztes gólt.

Kapcsolódó cikkünk

A 2025/2026-os Afrikai Nemzetek Kupája csoportkörében nem történt bombameglepetés, azaz a sztárcsapatok hozták a formájukat, és már a torna kicsúcsosodása következik a legjobbakkal, köztük egy remeklő marokkói sztárral.

Algéria és Nigéria mindhárom mérkőzését megnyerte, rajtuk kívül a házigazda Marokkó, a címvédő Elefántcsontpart, Egyiptom és Szenegál ment tovább csoportgyőztesként – nem véletlen, hogy közülük kerültek ki az elődöntősök is.

A végső győzelemre is esélyes csapatok közül Szenegál a 16 között Szudánt (3–1), a negyeddöntőben Malit (1–0) győzte le, míg soron következő ellenfele, Egyiptom előbb Benint verte hosszabbításban 3–1-re, majd ötgólos thriller során 3–2-vel ejtette ki az elefántcsontpartiakat.
A másik ágon Nigéria nagyon meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki Mozambik (4–0), majd Algéria ellen (2–0), míg Marokkó, ha szűken is, de elintézte Tanzániát (1–0), majd Kamerunt (2–0).

A torna eddigi legnagyobb hőse is a házigazda soraiból került ki: Brahim Díaz ugyanis minden mérkőzésén betalált, és öt találatával vezeti a góllövőlistát.

Sokra vitte Málaga Messije

Az andalúz születésű sztár honosítása az utóbbi évek egyik legnagyobb húzása volt a nemzetközi labdarúgásban. Brahim Díaz a spanyolországi Málagában született spanyol anyától és marokkói apától. Édesapja, Szufiel Abdelkader Mohand egy észak-afrikai spanyol enklávéból, Melillából származott, és futballkarrierre vágyva a Málaga csapatában játszott, bár az első osztályig sohasem jutott el.

Ami neki nem sikerült, azt a sors a fiának megadta: a tehetségét már korán felfedezték, a neten megtalálható egy olyan 2007-es videó, amelyen a helyi riporterek már „Málaga Messijének” nevezték.

Az alacsony, ügyes srác kiválóan látott a pályán, a passzainak szeme volt, és nagy lövőerővel rendelkezett. Ugyan mind a Real Madrid, mind a Barcelona megpróbálta leigazolni, végül mégis a Manchester Cityben kötött ki, köszönhetően Manuel Pellegrininek, a chilei menedzser éppen Málagából ment az angol csapathoz, azaz tökéletesen tudta, mire képes a kiszemeltje.

A City 300 ezer eurót fizetett érte, Brahim pedig, aki akkor töltötte be a 14. életévét, szüleivel és húgaival a Brit-szigetekre költözött. Profi debütálására már Pep Guardiola irányítása alatt került sor 2016 szeptemberében, egy hónappal 17. születésnapja után, de igazából sohasem volt esélye, hogy megszilárdítsa a helyét a legjobbak között. Három szezon alatt 15 tétmérkőzésen léphetett pályára, két gólt szerzett, így amikor lejárt a szerződése 2019-ben, nem tétovázott, és elfogadta a Real Madrid ajánlatát.

A ManCity jól járt, hiszen 17 millió euróért passzolta tovább, de a szélső Madridban se nagyon találta a helyét, és hogy több játékidőt kapjon, az AC Milanhoz ment kölcsönbe. A húzás bevált, három év alatt 124 tétmérkőzést (közte 91 bajnokit) vívott Milánóban, és Cristiano Ronaldo, illetve Danilo után a futballtörténelem harmadik olyan játékosa lett, aki megnyerte a Premier League-et, a La Ligát és a Serie A-t is.

Bejött a merész váltás

2023-ban visszatért a Real Madridhoz, és úgy tűnt, révbe ér. Első szezonjában 44 tétmérkőzésen 12 gólt és 10 asszisztot jegyzett, igaz, mindössze 2066 percet töltött a pályán, azaz átlag egy félidőt kapott meccsenként.

2024–25-ben 40 percre romlott ez az átlag, de legalább már 56 összecsapáson kapott lehetőséget (hat gól, nyolc gólpassz). A jelenlegi szezonban azonban ennél is rosszabb a helyzet: 18 mérkőzésen 484 perc játékidőt kapott, mindössze egy gólra és két asszisztra futotta erejéből. Úgy érezte, a kiutat a válogatott jelentheti, és így is vágott neki az Afrika-kupának.

Az persze önmagában érdekes, hogy jutott el idáig. A középpályás ugyanis végigjárta a spanyol korosztályos csapatokat, 2016-ban tagja volt az U17-es Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert együttesnek, sőt, 2021 nyarát, a Covid-tombolás közepette még a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott egy Litvánia elleni, 4–0-s felkészülési mérkőzésen, ahol gólt is szerzett.

Azonban azt érezte, arra nem várhat, hogy betegségek és vírusok miatt mindig kiesnek játékosok, és miután a marokkói szövetség megkereste, igent mondott a váltásra.

Kapcsolódó cikkünk

Álvaro Arbeloa, a Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzője ígéri, nem próbál meg az új José Mourinhóvá válni a királyi gárdánál.

A Xabi Alonso helyére kinevezett spanyol tréner – aki szombaton ünnepli a 43. születésnapját – új szerepkörében kedden állt először a sajtó elé és többek között arról beszélt, hogy sok van benne egykori portugál edzőjéből, ám saját stílusát szeretné belevinni a munkájába. Arbeloa először dolgozik felnőtt csapatnál, miután eddig a Real Madrid B együttesét irányította.

„Kiváltság volt az ő irányítása alatt játszani, valóban nagy hatást gyakorolt rám” – fogalmazott Mourinho kapcsán, aki 2010 és 2013 között volt az edzője a fővárosi alakulatnál. – „Ugyanakkor én mindig Álvaro Arbeloa leszek. Sosem féltem a kudarctól, viszont ha megpróbálnék Mourinhóvá válni, látványosan elbuknék.”

Xabi Alonso tavaly nyáron a Bayer Leverkusentől érkezett Madridba, az együttes kispadján mindössze 34 mérkőzés jutott neki, ezeken 24 győzelem, négy döntetlen és hat vereség volt a mérlege. Az utolsó meccse a vasárnapi, Barcelona elleni spanyol Szuperkupa-döntő volt, melyet csapata 3–2-re elveszített.

Arbeloa játékosként 2009 és 2016 között 238 mérkőzésen szerepelt a Realban, amellyel nyolc trófeát nyert: a Bajnokok Ligájában és a Király Kupában kétszer diadalmaskodott, a klub-vb-t, az európai Szuperkupát, a spanyol bajnokságot és a spanyol Szuperkupát egyaránt egyszer nyerte meg. A spanyol válogatottban 56 alkalommal lépett pályára, az együttessel világbajnok és kétszeres Európa-bajnok.

Egy egyszerű srác álmokkal

A Marca 2024. március 10-én írta meg, hogy Díaz hivatalosan is tájékoztatta a Marokkói Királyi Labdarúgó-szövetséget, három nappal később Walid Regragui szövetségi kapitány beválogatta a keretbe, március 22-én pedig Angola ellen debütált is.

„Száz százalékban spanyolnak és száz százalékban marokkóinak érzem magam. 

Hatalmas a szeretet, amit ez a két csodálatos ország mutatott irántam. Marokkói gyökereim vannak, de Spanyolországban nőttem fel. Mindig a szívemre hagyatkozom a döntéseimben, és most is így volt. Egy egyszerű srác vagyok álmokkal. A marokkói szeretet és projekt nagyon jónak tűnik” – nyilatkozta egy 2024 márciusában adott interjúban.

Innentől már kirobbanthatatlannak bizonyult, így a mostani Afrika-kupát sem hagyhatta ki. Bár Madridban nehéz időszakot élt meg, hiszen mindössze háromszor volt kezdő a La Liga 2025–26-os szezonjában, és ezek közül az egyik alkalommal a félidőben lecserélték, a nemzeti csapatban új életre kelt.

A világ legjobbja lehet?

A The Athletic azt írta, egyetlen sportolót sem imád annyira a marokkói közönség, mint Asraf Hakimit, aki legutóbb az év legjobb labdarúgója volt Afrikában, 2025-ben a FIFA beválasztotta a legjobb tizenegybe, emellett a Paris Saint-Germainnel megnyerte a Bajnokok Ligáját. Egészen mostanáig, Brahim Díaz népszerűsége ugyanis éppen felülmúlhatatlannak tűnik.

„Lehet, hogy ő lesz a világ legjobb játékosa. Természetesen ma ő a csapatom X-faktora. Szeretnék gratulálni neki, mert megértette, mit jelent marokkóinak lenni: futni, küzdeni és odaadnia mindent, amije csak van” – mondta róla Regragui kapitány.

A jelenlegi tornán mutatott gólerős teljesítményére még a híres marokkói író, Tahar Ben Jelloun is reagált.

„Köszönöm, Brahim Díaz! A marokkói diaszpóra figyelemre méltó. Annak ellenére, hogy Spanyolországban vagy Hollandiában születtek, szívükben hordozzák hazájukat, és szenvedélyes játékkal ünneplik azt. Ezek az emigráció gyermekei áldást jelentenek az ország számára” 

– írta a 81 éves író.

Cikke ugyanakkor némi vitát is kiváltott, mert amíg Díazt istenítette, addig megkérdőjelezte Lamine Yamal, a Barcelona sztárjának döntését, aki éppen az ellenkező utat választotta, amikor úgy döntött, hogy Spanyolországot képviseli.

A frusztráció érthető, Marokkó akár a világbajnokságon is az esélyesek közé tartozhatna Yamallal.

Hogy Marokkó meddig jut, az szerdán este kiderül, amikor Nigéria ellen elődöntőt játszik. A másik ágon Szenegál–Egyiptom mérkőzésre kerül sor.

Csoportmérkőzések – A csoport:
■ Marokkó–Comore-szigetek 2–0
■ Mali–Zambia 1–1
■ Marokkó–Mali 1–1
■ Zambia–Comore-szigetek 0–0
■ Zambia–Marokkó 0–3
■ Comore-szigetek–Mali 0–0

 
B csoport:
■ Dél-afrikai Köztársaság–Angola 2–1
■ Egyiptom–Zimbabwe 2–1
■ Egyiptom–Dél-afrikai Köztársaság 1–0
■ Angola–Zimbabwe 1–1
■ Zimbabwe–Dél-afrikai Köztársaság 2–3
■ Angola–Egyiptom 0–0

C csoport:
■ Nigéria–Tanzánia 2–1
■ Tunézia–Uganda 3–1
■ Nigéria–Tunézia 3–2
■ Uganda–Tanzánia 1–1
■ Tanzánia–Tunézia 1–1
■ Uganda–Nigéria 1–3

 
D csoport:
■ Kongói DK–Benin 1–0
■ Szenegál–Botswana 3–0
■ Szenegál–Kongói DK 1–1
■ Benin–Botswana 1–0
■ Benin–Szenegál 0–3
■ Botswana–Kongói DK 0–3

 
E csoport:
■ Burkina Faso–Egyenlítői-Guinea 2–1
■ Algéria–Szudán 3–0
■ Egyenlítői-Guinea–Szudán 0–1
■ Algéria–Burkina Faso 1–0
■ Egyenlítői-Guinea–Algéria 1–3
■ Szudán–Burkina Faso 0–2

F csoport:
■ Elefántcsontpart–Mozambik 1–0
■ Kamerun–Gabon 1–0
■ Gabon–Mozambik 2–3
■ Elefántcsontpart–Kamerun 1–1
■ Gabon–Elefántcsontpart 2–3
■ Mozambik–Kamerun 1–2

Nyolcaddöntők
Szenegál–Szudán 3–1 (2–1)
29., 45+3. Pape Gueye, 77. Mbaye, ill. 6. Abdallah
Mali–Tunézia 1–1 (0–0), tizenegyesekkel: 3–2
90+6. (11-es) Sinayoko, ill. 88. Sauat  26. W. Coulibaly (Mali)
Marokkó–Tanzánia 1–0 (0–0)
64. B. Díaz
Dél-afrikai Közt.–Kamerun 1–2 (0–1)
88. Magkopa, ill. 34. Tchamadeu, 47. Kofane
Egyiptom–Benin 3–1 (0–0), hosszabbítás után
69. Attia, 97. J. Ibrahim, 120+3. Szalah, ill. 83. Dossou
Nigéria–Mozambik 4–0 (2–0)
20. Lookman, 25., 47. Osimhen, 75. A. Adams
Elefántcsontpart–Burkina Faso 3–0 (2–0)
20. Am. Diallo, 32. Diomande, 87. B. Touré
Algéria–Kongói DK 1–0 (0–0) hosszabbítás után
119. Bulbina

Negyeddöntők
Algéria–Nigéria 0–2 (0–0)
47. Osimhen, 57. A. Adams
Egyiptom–Elefántcsontpart 3–2 (2–1)
4. Marmus, 32. Rabia, 52. Szalah, ill. 40. Fatuh (öngól), 73. G. Doué
Mali–Szenegál 0–1 (0–1)
27. Ndiaye
Kamerun–Marokkó 0–2 (0–1)
26. D. Díaz, 74. Szajbari

Az elődöntő párosítása
január 14.
18:00 Szenegál–Egyiptom
21:00 Marokkó–Nigéria

A 3. helyért
január 17.

Döntő
január 18.

 

Afrika-kupa

A keret széles és mély, és ahogy a The Athletic fogalmazott, a generációváltás olyan könnyedén ment végbe, hogy tanítani kellene.

A kapus, Edouard Mendy (al-Ahli, korábban Chelsea) 33, a 103-szoros válogatott középső védő, Kalidou Koulibaly (al-Hilal, korábban Napoli és Chelsea) 34, a középpálya motorja, Idrissa Gueye (Everton) 36, míg minden idők egyik legjobb szenegáli futballistája, Sadio Mané (al-Nasszr, korábban Liverpool és Bayern) 33 éves.

Ugyanakkor ott vannak mögöttük a feltörekvő fiatalok, akik közül a 20 éves Mamadou Sarr (Strasbourg) tökéletesen helyettesítette az elődöntőben megsérülő Koulibalyt. De ott van a 22 éves Habib Diarra (Sunderland) és Lamine Camara (Monaco), a két középpályás, akik már tavaly júniusban ott voltak a pályán Anglia 3–1-es legyőzésekor, míg a 23 éves Pape Matar Sarr lenyűgöző teljesítményt nyújt a Tottenham csapatában.

És akkor még nem beszéltünk a fiatal támadókról, a 24 éves Nicolas Jacksonról és a 25 éves Iliman Ndiayéről (Everton), vagy a mindössze 20 éves Assane Diaóról, aki 22 mérkőzésen nyolc gólt szerzett Cesc Fàbregas Comójában, és ha nem sérül meg, biztosan ott lett volna a kontinenstornán.

Ahogy Mounire Sonko szenegáli futballújságíró írta: 

„Ezek a fiatal játékosok testesítik meg a jövőt, azokat, akik átvehetik a posztot az idősebb játékosok visszavonulása után.” 

Mohamed Salad újságíró pedig arról értekezett, Szenegálnak nagyon-nagyon jó rendszere van a fiatal játékosok beilleszkedésére és integrálására. 2023-ban Szenegál megnyerte az U17-es és U20-as Afrika-kupát, és jól szerepelt a korosztályos vb-nek is.

A futballtörténelem legkínosabb percei

Ezt a lelkendezést a végtelenségig lehetne is folytatni, csak közben a döntőben történtek elvitték a fókuszt. A házigazda Marokkó elleni mérkőzés talán egy átlagos fináléként vonult volna be a futballtörténelembe, ám a gól nélküli rendes játékidő vége egy sohasem látott káoszba csapott át.

A ráadás harmadik percében Abdoulaye Seck gólt fejelt, ám a találatát érvénytelenítették, majd a másik oldalon egy marokkói szöglet közben Brahim Díaz azt reklamálta, lerántották, a bíró pedig hosszas VAR-vizsgálat után tizenegyest ítélt.

„Egy kínos öt perc során a játékvezető előbb érvénytelenítette Szenegál gólját egy enyhe szabálytalanság miatt, majd Marokkó büntetőt kapott a másik oldalon, szinte teljes egészében Brahim Díaz hisztijének, valamint a hazai szurkolók és a hazai csapat nyomásának köszönhetően” – írta a The Athletic.

Szenegál őrjöngött, és váratlan fordulatként Pape Thiaw szövetségi kapitány leparancsolta a pályáról a csapatát, csupán Sadio Mané maradt hírmondónak, ő nem vonult be az öltözőbe. 

A kínos közjáték negyedórán át tartott, a szenegáliak végül visszatértek, a sértett, Brahim Díaz pedig olyan nagyképű, és hallatlanul gyenge panenkázást mutatott be, hogy Mendy kapus el sem mozdult, így a középre ívelt labda az ölébe pottyant.

Jöhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás, amelynek elején Pape Gueye, a Villarreal középpályása 16 méterről bombagólt lőtt a bal felső sarokba, és eldöntötte a meccset.

Botrány a sajtótájékoztatón

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Walid Regragui, a marokkói válogatott edzője szégyenletesnek nevezte Szenegál viselkedését, és azt mondta, ezek a játékosok és edzők egyáltalán nem tisztelik Afrikát.

A szakembert ugyanakkor komoly támadások érték, a meccset követő sajtótájékoztatón marokkói újságírók arról faggatták, mikor mond le.

Pape Thiaw eddig sem jutott el, a szenegáli szakember egy kislány kezét fogva lépett be a sajtószobába, ahol a marokkói újságírók kifütyülték, ő pedig kifordult, és lemondta a beszélgetést.

A nagy kérdés már csak az, hogy az afrikai szövetség miként fogja értékelni a döntőben történteket.

Kapcsolódó cikkünk

A Manchester City hivatalosan is bejelentette, szerződtette a ghánai válogatott Antoine Semenyót a Bournemouth együttesétől, egy körülbelül 65 millió font értékű megállapodás keretében, ami a klub történetének eddigi legnagyobb eladását jelenti a dél-angliai csapat számára.

A City aktiválta Semenyo kivásárlási záradékát, amelyet legkésőbb a hétvégén lehetett érvényesíteni, így a manchesteriek a 62,5 millió fontot 24 havi részletben fizethetik ki, az összeghez pedig további bónuszok is társulnak. 

A 26 éves szélső 2031 nyaráig szóló szerződést írt alá, és a 42-es mezszámot viseli majd. 

Antoine Semenyo egy gyors, dinamikus, támadó futballista, elsősorban szélsőként vagy támadó középpályásként játszik, az idei szezonban a Premier League egyik figyelemre méltó játékosa lett és válogatottszinten is képviseli Ghánát, noha Angliában született. Leigazolása egyértelművé teszi: Pep Guardiola tovább folytatja csapata átalakítását. 

Pep Guardiolának kicsivel több mint egy hétre volt szüksége a téli átigazolási időszak nyitása után, hogy véglegesítse Európa egyik legkeresettebb játékosa, Antoine Semenyo leigazolását, miután az lenyűgöző fél évet produkált a Bournemouth-nál. Tíz gólnál és három gólpassznál jár, ennél több gólban csak az új csapattársa, Erling Haaland és a remek formában lévő brentfordi Igor Thiago vállalt szerepet a Premier League-ben.  

Új szín a palettán

Első pillantásra Semenyo nem tűnik tipikus City-igazolásnak, inkább egy olyan játékosnak, aki jól teljesített Andoni Iraola intenzív, kontratámadásokkal teli rendszerében, amely kevés figyelmet fordít a begyakorolt támadási mintákra és a gondos labdabirtoklásra. De ahogy a Premier League fejlődik, ahhoz Guardiola is állandóan alkalmazkodik, Semenyo atletikusságának és technikai képességeinek keveréke pedig vonzó célponttá teszi; 

ő egy olyan sokoldalú szélső, akiben megvan a potenciál, hogy új elemeket adjon a City egyébként is egyre változatosabb támadójátékához.

Semenyo érkezése a Cityhez kevésbé arról szól, hogy orvosoljon egy, a csapattal kapcsolatos problémát. Az ő esetében inkább egyfajta luxusigazolásról van szó, egy megragadott piaci lehetőségről, amely Guardiola számára még több megoldást kínál támadásban, egy újabb egyedi profil hozzáadásával a már amúgy is jól felépített frontvonalhoz.

Rayan Cherki egyedülálló tehetséggel rendelkezik, ha a mélységi védelmi struktúrák lebontásáról van szó, páratlan technikai képességeire és térlátására támaszkodva a legkeményebb védősorokat is képes feltörni. Jeremy Doku a világ egyik legkíméletlenebb cselgépe, Phil Foden megfoghatatlan a vonalak közötti szűk helyeken, míg Haaland nyers erővel és rendíthetetlen akarással képes képes áttörni a védelmet.

Semenyo újabb blokktörő tulajdonságokkal rendelkezik – robbanékony, kétlábas, tud középen és a szélen is játszani, hajlandó betörni a tizenhatoson belülre, 

és ami a legfontosabb: új dimenziót ad a kontratámadásoknál. Ez egyébként is olyan fegyver a Citynél, amellyel egyre gyakrabban él a csapat.

Folyamatosan változik a City

A ManCity 2025/2026-os verziója már nem riad vissza a gyors támadásoktól, a várható gólok (xG) közel 15 százalékát az Opta által meghatározott gyors támadásokból szerzik – ez jelentős növekedés az elmúlt évekhez képest. Az idei szezonnak alig több mint a fele telt csak el, mégis, már több gólt szerzett a csapat kontratámadásból, mint az előző két teljes szezonban együttvéve.

Semenyo a sebességet és a kiszámíthatatlanságot ötvözi, gyors lábakkal és zömök testalkattal rendelkezik, ami miatt nehéz megállítani, amikor lendületbe jön. 

Leigazolása újabb egyértelmű jelzés arra, hogy a Manchester City új irányba halad. Egyszerűen fogalmazva, az elmúlt évtizedben a City hagyományosan olyan játékosokat vásárolt, akik technikailag nagyon magasan képzettek, és a passzjátékuk kiemelkedő. Ám Guardiola egyre inkább szakít ezzel a gyakorlattal, amire a legjobb példa talán Erling Haaland érkezése, de mondhatjuk Rúben Diast is, aki aligha ugyanolyan játékstílusú védő, mint a sokkal kifinomultabb csapattársa, John Stones. 

Semenyo kétlábúságával, kiszámíthatatlan cselezőképességével, fizikumával, védőmunkájával szintén képes lesz nagy változást hozni, különösen ebben az egyre inkább átalakuló Cityben.

Kapcsolódó cikkünk

Az angol Manchester City 6–0-ra legyőzte az emírségekbeli al-Aint az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap éjszaka. Pep Guardiola együttese ezzel be is biztosította a továbbjutását a nyolcaddöntőbe – a játékosok közül mégsem volt mindenki elégedett.

Az első perctől kezdve érződött a két együttes közti különbség, a Manchester City azonnal beszorította ellenfelét, s már a nyolcadik percben előnybe került. A nagyszünetre akár már öttel is vezethetett volna, végül „csak” három volt köztük, miután az első félidő ráadásban Erling Haaland büntetőt értékesített. A második játékrész is egyoldalú volt, az angolok 18 perc alatt háromszor is mattolták riválisukat, és végül 6–0-ra nyertek, a győzelmükkel pedig be is jutottak a nyolcaddöntőbe.

Ilkay Gündogan duplázott, Haaland a gólja mellett kiosztott egy gólpasszt is, a hajrában ráadásul eredményes volt a friss igazolás Rayan Cherki is, akinek ez volt az első találata manchesteri színekben. Az öröm mégsem volt teljes, sőt. A City ugyanis mindent megtett a hetedik találatért, hogy a Juventus ellen döntetlen is elég legyen számukra a csoportelsőséghez.

Nyerni jött a City

Hozzáállásában a ManCity egészen más álláspontot képvisel, mint a legtöbb európai sztárcsapat, az angolok a szezon meghosszabbításának tekintik a klub-vb-t, újra helyt akarnak állni egy hazai és európai szinten is gyenge szezon után, és meg akarják ízlelni, milyen újra a legjobbnak lenni.

„Ezért vagyunk itt. 

Nem nyaralni jöttünk, hanem azért, hogy meccseket nyerjünk. 

És most, hogy itt vagyunk, meg akarjuk nyerni a tornát” – mondta Stefan Ortega kapus a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A City célja ezen a tornán az, hogy trófeával vessen véget a tavalyi szezon csalódásainak, ezért nem tetszett Gündogannak a második félidőben tapasztalt visszaesés, és azt is elárulta, hogy a félidőben hét gólt tűztek ki célul a lefújásig.

„Néha nehéz pontos okot találni a futballpályán történtekre” – mondta a német válogatott játékos a mérkőzés után. „A visszaesésünkek nem kellett volna megtörténnie, és talán nem is logikus az első félidőben mutatott teljesítményünk miatt. De még az első félidőben is voltak rövid időszakok, amikor nem voltak annyira pontosak a passzaink, és az intenzitásunk tekintetében sem lehettük elégedettek. 

Ez olyasmi, amiben fejlődnünk kell, mert a legmagasabb szinten nem szabad megengedni magunknak, hogy ilyen sokáig ne legyünk jók. 

Őszintén szólva elég hosszúnak tűnt belülről is a gyengébb periódus, legalább öt-tíz perccel hosszabbnak, mint ami a mi szintünkön elfogadható” – összegzett Gündogan, aki egyébként még hosszú távra tervez a fociban.

Gündogan élvezi a játékot

Noha szerződése utolsó évében jár, és Pep Guardiola is elismerte, hogy szeretné csökkenteni a keretét, de a német válogatott játékos magabiztosnak tűnik a jövőt illetően.

„Azt hiszem, igen, maradok Manchesterben” – mondta a jövőjét firtató kérdésekre. „Egyéves szerződésem van, és nagyon boldog vagyok itt. Azt hiszem, ezt mindenki tudja. Emellett elkötelezett vagyok a verseny iránt, és élvezem a focit. 

Hiszem, hogy sok év van bennem, hiszem, hogy a legmagasabb szinten tudok játszani, ha vigyázok magamra. Azt hiszem, ezt bebizonyítottam az elmúlt szezonban is, amikor egyetlen meccset sem hagytam ki. 

Szóval elérhető vagyok, fitt vagyok, nagyon jól érzem magam. És még sokáig szeretnék a legmagasabb szinten játszani” – jelentette ki.

Gündogan hét évet töltött a Citynél, mielőtt 2023-ban csatlakozott a Barcelonához, de tavaly nyáron visszatért az Etihadba. Guardiola a tizedik szezonját tölti itt vezetőedzőként, és már csak egy éve van hátra a szerződéséből, de Gündogan élvezi a frissességet, hogy ilyen hosszú időszak után is az irányítása alatt játszhat.

„Ez nagy megtiszteltetés, különben nem csatlakoztam volna újra. Rendelkezik azzal a motivációs képességgel, amitől a játékosok érzik, hogy a legmagasabb szinten kell versenyezniük, és a legjobbjukat kell nyújtaniuk ahhoz, hogy ebben a csapatban játszhassanak. Emellett minden edzés, minden meccs egyszerűen örömteli. Ezért valószínűleg a világ összes játékosa szeretne a keze alatt játszani, és ugyanez igaz rám is” – fogalmazott.

Maga Guardiola nem volt túlságosan elkeseredve amiatt, hogy elmaradt a hetedik gól, mivel a sorsuk továbbra is a saját kezükben van.

Egy lehetőség maradt

„Nos, még egy góllal két lehetőségünk lett volna, döntetlen vagy győzelem a Juventus ellen. Most csak egy van. De talán jobb is így” – mondta az újságíróknak.

„Ami fontos, az az, hogy a következő szakaszban vagyunk. 

Ha meg akarjuk nyerni a tornát, akkor a legjobb, legerősebb csapatokkal kell megmérkőznünk a kieséses szakaszban, szóval nem számít, hányadik helyen jutunk tovább. Előbb vagy utóbb látni fogjuk a brazil csapatokat, az európai élcsapatokat, szóval nincs bennem nagy aggodalom. 

A játékosaim szenvedélye tetszett a meccsben a legjobban, hogy az utolsó másodpercekig mentek a gólért. Többször is beszéltünk erről. A torna hétmeccses, mint egy világbajnokság, egy Európa-bajnokság vagy egy Copa America. A taktika viszonylag fontos, de nem túl fontos. Az a lényeg, hogy mindenki nyomja a gázt. Erről beszéltünk a félidőben, hogy próbáljunk meg minél több gólt szerezni” – árulta el a mester.

De vajon a Manchester City és Pep Guardiola miért törekszik ennyire a klubvilágbajnokság megnyerésére?

A győzelem haszna

Komoly anyagi jutalom: az új, 32 csapatos torna nemcsak a presztízsről szól, hanem a hatalmas pénzdíjról is, ami a győztesnek akár 97 millió font közvetlen hasznot jelenthet. Ez segít a pénzügyi fair play keretein belül maradni, és segíti az új játékosok megszerzését.

Emellett a több szereplés (USA, Közel-Kelet, Ázsia) új piacokat nyit meg, nő a szponzori tér és a globális médiafigyelem. A FIFA is azt hangsúlyozza, hogy a CWC-nek globális szerepe van, globális közönségre számít; a City pedig mindent szeretne elkövetni, hogy ebből hasznot húzzon.

A csapatmorálnak is fontos lenne a győzelem, egyelőre Guardiola kihasználja a tornát, hogy rotálja a csapatot, az újonnan érkezőknek játéklehetőséget adjon – ami erősíti a keret mélységét és lelkesedését. Phil Foden szerint ez a csapatnak is kulcsfontosságú: új motivációt jelent, ami szintlépés az elmúlt idényhez képest.

Guardiola hozzáállása alapján egyébként sincsenek „felesleges” kupák – mindegyiket meg akarják nyerni, egyszerűen azért, mert ott vannak, és esélyük van rá.

Hab a tortán

A fentiek mellett még egy fontos célja lehet a klub-vb-nek: Rodri rehabilitációja.

Rodri 2024 októberének végén alig hat héttel keresztszalagja elszakadása után vehette át a 2023–24-es idényben nyújtott teljesítménye elismeréseként az Aranylabdát, ám a párizsi gálára is mankózva érkezett – emlékezetes jelenet volt, ahogy Didier Drogba segítette fel a színpadra a mankóval lépdelő, ugráló középpályást. 

A Manchester City középpályása végül az idény utolsó előtti bajnokiján, a Bournemouth ellen néhány percre csereként beszállt, ezzel tért vissza a pályára majdnem napra pontosan nyolc hónap kihagyás után. 

A visszatérés persze még közel sem teljes, éppen ezért jön jól számára a klub-vb, amit egyébként az európai élcsapatok a túlzsúfolt menetrendjük miatt nem fogadtak kitörő örömmel.

A spanyol középpályásnak viszont pont illeszkedik a „felépülési menetrendjébe” a torna, hiszen tétmeccseken kaphat egyre nagyobb terhelést – előbb a Vidad Casablanca, majd hétfőre virradóra az al-Ain ellen kapott 30-30 perc játéklehetőséget. Ez akár azt is jelentheti az idény rajtjára már „meccsre kész” állapotba is kerülhet – még ha ettől egyelőre kissé távol áll, legalábbis a City edzője, Pep Guardiola szerint.

„Lépésről lépésre kerül közelebb a teljes felépüléshez. 

Egyelőre fél óránál többet nem tud játszani. Egy kicsit még küzd az egy-egy elleni párharcoknál, egy kicsit még erősödnie is kell, de egy ilyen hosszú kihagyás után ez teljesen normális. 

Fontos, hogy most az al-Ain ellen is sokat játszhatott és sokkal jobban is játszott, mint az előző meccsen. Igazából nagyon hiányzott az idény során, de legyünk őszinték: a világ bármely csapatának nagyon hiányozna egy aranylabdás játékos” – fogalmazott Guardiola az al-Ain 6–0-s legyőzése után, amelyen Rodri a 61. percben váltotta Nicót, majd ő adta a gólpasszt a csapata ötödik gólját szerző Oscar Bobbnak.

Ezzel a győzelemmel mindenesetre a Manchester City bebiztosította a helyét a nyolcaddöntőben, ahol a H csoport első két helyezettje közül kap majd ellenfelet – függően attól, hogy csoportja első vagy második helyén zár, játszhat a másik csoport második vagy első helyezettjével, amely a Real Madrid vagy az RB Salzburg lehet.

Kapcsolódó cikkünk

Annyi kritika talán még sohasem övezett labdarúgó-világversenyt, mint a június 14-én, az Egyesült Államokban megkezdett klubvilágbajnokságot. A 32 csapatosra duzzasztott, egy hónaposra tervezett tornáról még nem tudni, hogy a FIFA túlzott megalomániája, Gianni Infantino elnök agymenése vagy egy tényleg teljesen felesleges dzsembori, ahol a legnagyobb lehetőséget a berobbanás előtt álló sztárjelöltek és az Európán kívüli klubok kaphatják.

A díjazást látva az a kérdés is felmerül, hogy valóban van az a pénz, amiért még a játékosok egészségét is lehet kockáztatni?

Az amerikai klubvilágbajnoksággal a FIFA főnöke és Trump-rajongó Gianni Infantino egy újabb fejőstehenet indított el, írta a Der Spiegel, amely szerint a csapatokat ugyan elárasztják pénzzel, de a siker egyáltalán nem garantált.

A lap szerint a torna egyértelműen Gianni Infantino FIFA-elnök egójának beteljesülése. A sportvezető büszkén adta át a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnöknek az új trófeát, amelyen 24 leendő győztes nevének van hely. 

Természetesen a lista még üres, ám két gravírozás már látható: Infantino neve kétszer is szerepel, egyszer alapító elnökként, egyszer pedig a klubvilágbajnokság ötletgazdájaként.

Nem véletlen, hogy az egoista elnök a klubvébét saját gyermekeként kezeli, átnyomta a FIFA-n, figyelmen kívül hagyta a kezdeti ellenállást minden oldalról, és végül minden úgy alakult, ahogy akarta. Az viszont megjósolhatatlan, hogy az esemény valóban olyan elsöprő siker lesz-e, mint amiről évek óta fantáziál.

A szurkolói vonakodás is érhető, egyrészt kit érdekel egy ilyen semmiből jött, a versenyprogramba beleerőszakolt viadal, másrészt a jegyárak is borsosak, harmadrészt sok külföldi futballrajongó szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy olyan országba utazzon, amelyről Trump hivatalba lépése óta nyugtalanító hírek terjednek.

Legutóbb az NBC arról számolt be, hogy Trump vám- és bevándorlási ügynököket küld a stadionokba, hogy ellenőrizzék a szurkolók státuszát. 

Ezt ugyan hivatalosan még nem erősítették meg, de táplálja a bizonytalanságot. És akkor még nem beszéltünk a Los Angeles-i forrongásról, ahol a Nemzeti Gárda katonákkal próbál rendet tenni.

A FIFA és Infantino a rá jellemző módon bagatellizálja mindezt, az elnök már kijelentette, hogy nincsenek aggályai a szurkolók biztonságával kapcsolatban.

Innen indult, ez lett belőle

A sorozat elődjét az Interkontinentális-kupa (vagy Toyota-kupa) jelentette, amelyen 1960-tól kezdve az európai BEK-, majd BL-győztes mérte össze erejét a dél-amerikai Libertadores-kupa legjobbjával. A felek 1979-ig oda-visszavágón döntötték el a trófea sorsát, 1980-tól viszont már csak egy meccset vívtak, azt is Japánban.

A legutolsó ilyen viadalt 2004-ben a portugál Porto nyerte, miután tizenegyesekkel felülmúlta a kolumbiai Once Caldast. Közben a FIFA már 2000-ben megrendezte az első klubvilágbajnokságot (a brazil Corinthians lett az első), 2005-től pedig már csak ez a torna maradt hírmondónak.

A csoport: Palmeiras (brazil), FC Porto (portugál), al-Ahli (egyiptomi), Inter Miami (amerikai)
B csoport: Paris Saint-Germain (francia), Atlético Madrid (spanyol), Botafogo (brazil), Seattle Sounders (amerikai)
C csoport: Bayern München (német), Auckland City (új-zélandi), Boca Juniors (argentin), Benfica (portugál)
D csoport: Flamengo (brazil), Espérance (tunéziai), Chelsea (angol), Los Angeles FC (amerikai)
E csoport: River Plate (argentin), Urawa Red Diamonds (japán), Monterrey (mexikói), Internazionale (olasz)
F csoport: Fluminense (brazil), Borussia Dortmund (német), Ulszan (dél-koreai), Mamelodi Sundowns (dél-afrikai)
G csoport: Manchester City (angol), Wydad (marokkói), al-Ain (egyesült arab emírségekbeli), Juventus (olasz)
H csoport: Real Madrid (spanyol), al-Hilal (szaúdi), Pachuca (mexikói), Red Bull Salzburg (osztrák)

A csoportbeosztás

Ezen Európa, Észak-Amerika, Ázsia, Afrika és Óceánia bajnokai a szezon közepén, decemberben csaptak össze, de a torna jelentőségére jellemző, hogy a Bajnokok Ligája-győztes európai csapat csupán az elődöntőben kapcsolódott be, ezt sikerült besuvasztani a rendkívül szoros naptárba.

Lesöpörték az ellenállást

Ehhez a maszatoláshoz képest az idei kiírás már igazi robbanásnak számít, hiszen az eddigi nyolc csapat helyett 32 indul. A bővítés gondolatát nem követte osztatlan öröm és hurráoptimizmus. A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro), valamint a profi ligákat képviselő World Leagues Forum is bírálta a változtatást.

A LaLiga jogi lépéseket fontolgatott, tavaly nyáron az angol profi labdarúgók szövetsége (PFA) és a francia hivatásos labdarúgók szervezete (UNPF) pedig hivatalos keresetet nyújtott be egy brüsszeli bírósághoz a torna elleni tiltakozás céljából. A klubvébét azonban már nem lehetett megállítani…

A túlterheltség miatt a sztárok közül Alisson Becker, a Liverpool és Rodri, a Manchester City játékosa is aggodalmát fejezte ki, míg Pep Guardiola külön kérte csapata, a ManCity számára a Premier League-szezon későbbi kezdését.

A múlt héten a Napolihoz szerződő belga középpályás, Kevin de Bruyne úgy fogalmazott: „A probléma az, hogy az UEFA és a FIFA folyamatosan pluszmérkőzéseket talál ki, és ugyan mi is felvethetjük aggályainkat, közös megoldást nem találtunk. Úgy tűnik, a pénz erősebb a játékosok hangjánál.”

Thibaut Courtois is többször bírálta nyíltan a túlzsúfolt mérkőzésnaptárt, és több pontban is felhívta a figyelmet a játékosok túlterheltségére. Courtois kritikája főként arra irányul, hogy a labdarúgás vezető testületei – FIFA, UEFA – a pénzügyi bevételeket helyezik előtérbe a játékosok egészségével szemben. Szerinte nem szabad elfogadni a túlzsúfolt versenynaptárt, mert az fokozza a fizikai és mentális kimerülést, sérülésekhez vezet, és hosszú távon gyengíti a játékosokat.

„A játékosokat robotként kezelik, nem törődnek a pihenésükkel, csupán a bevételi oldalra koncentrálnak. A FIFA és az UEFA plusztornákat vezet be a versenynaptárba (Nemzetek Ligája, Konferencialiga, klub-vb), csak mert ez pluszbevételt jelent számukra. 

Nekünk viszont fel kell emelni a hangunkat, mert ha semmit nem mondunk, mindig ugyanaz megy tovább. Nézzük meg az NBA-t, ott két hónap a szabadság, hogy kipihend magad és felkészülj a kilenc hónapos szezonra. 

Ha viszont nem pihensz, jönnek a sérülések. Nem a meccsek száma jelenti a problémát, hanem az, hogy nincs elég regenerációs idő” – fogalmazott a Real Madrid kapusa, aki szintén kritikusan jegyezte meg, hogy noha a FIFPRO próbál fellépni a játékosok érdekében, a FIFA és az UEFA nem veszi komolyan ezeket az igényeket.

Új szabályok próbaszobája

A klubvébé mellett egyébként is zsúfolt a nyár, hiszen június 14-e és július 6-a között rendezik az észak-, közép-amerikai és karibi régió (CONCACAF) Arany-kupáját, zajlik az U21-es Európa-bajnokság, míg július 2-án kezdődik a női Eb is. A tornákon új szabályokat vezetnek be, lássuk, mire kell figyelnünk szurkolóként!

A játékvezetők külön fi­gyelnek majd az időhúzásra, a kapusok mostantól nem tarthatják sokáig a labdát. A régi szabályt, amely szerint hat másodpercet dédelgethetik, évekig nem alkalmazták. Most a kapus nyolc másodpercet kap, de három másodperc után a bíró felemelt karral jelzi, hogy már csak öt másodperce van. Ha nem hozza játékba ezen idő alatt, az ellenfél következik szöglettel.A legutóbbi Bajnokok Ligája-kiírás egy legvitatottabb jelenetét az Atlético–Real Madrid nyolcaddöntő visszavágója hozta: a hazaiak játékosa, Julian Álvarez a tizenegyespárbajban ugyan a léc alá küldte a labdát, ám később érvénytelenítették a gólt, mert a felvételek megtekintése után a VAR-szobában ülők úgy ítélték meg, kétszer ért a labdához, ez pedig szabálytalan. A nemzetközi szabályalkotó testület (IFAB) változtatott az eddigi gyakorlaton: eszerint ha a rúgójátékos véletlenül kettős érintést követ el, és a kísérletéből gól lesz, a lövést meg kell ismételni.A klubvébén kipróbálják, a továbbfejlesztett félautomata lestechnikát, amely arra hivatott, hogy ha egy játékos egyértelműen lesen van, akkor az asszisztens azonnal jelezzen. „Emlékeztettük az asszisztenseinket, hogy legyenek egy kicsit bátrabbak, merészebbek. Amikor a les kétméteres, az nem adhat okot kétségre” – mondta Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetőinek vezetője.Ugyancsak a klubvilágbajnokságon debütál a bírók által viselt testkamera: de ez egyelőre csak arra szolgál, hogy például a gólokat a játékvezető szemszögéből is láthassuk. A vitatott esetekhez azonban egyelőre nem használják.A klubvébé újítása lesz, hogy vitatott videobírós esetéknél a stadion kivetítőjén is látható lesz az a visszajátszás, amely alapján a játékvezető döntést hoz. A bírók és a VAR közötti beszélgetés hangfelvétele titokban marad, azt azonban a tévénézők is hallhatják, ahogy a játékvezető elmagyarázza, majd és megindokolja a végső döntést.Újdonság, hogy csakis a csapatkapitányok beszélhetnek a bíróval – ez eddig is egyértelműnek tűnt, de hivatalosan csak idén nyáron került be a játékszabályba. Ennek célja megakadályozni, hogy a bírót a játékosok heves reklamálással megpróbálják befolyásolni.

 

Az új lebonyolítás a régi idők hagyományos világbajnokságát idézi, azaz a 32 gárdát nyolc csoportba sorsolták, melyekből az első kettő jut tovább, utána pedig a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna.

Egymilliárd dolláros pénzdíj

Aki azt mondja, nem a pénz dönt, az nagyon téved, hiszen melyik csapat mondana nemet dollármillióknak? A FIFA is biztosra ment, a 32 résztvevő egymilliárd dolláros nyeremény alapon osztozik úgy, hogy már a részvételért is pénzt kap. Igaz, nem ugyanannyit, ezt a sport- és reklámérték függvényében osztják szét. 

De például a legjobb európai klubok 38, a kontinens szerényebb képviselői 13 millió dollárral gazdagodnak anélkül, hogy labdába rúgtak volna.

Aztán a csoportkör mérkőzésein a döntetlen egy-, a győzelem kétmillió dollárt ér, a nyolcaddöntőért 7,5, a negyeddöntőért 13,125, az elődöntőért 21, a fináléért 30, a végső győzelemért plusz 40 millió dollár jár. Azaz az aranyérmes végül 80-85 millió dollárt is összefutballozhat – mindezt az alanyi jogon járó összegen kívül.

Messiék nem tudtak nyerni a rajton

Gól nélküli döntetlent hozott az amerikai Inter Miami és az egyiptomi al-Ahli nyitómérkőzés az Egyesült Államokban. Az Inter Miami klasszisai közül Lionel Messi, Luis Suárez és Sergio Busquets a szintén korábbi barcelonai játékos, Javier Mascherano vezetőedző kezdőcsapatában kapott helyet, Jordi Alba sérülése miatt nem volt kerettag. Az al-Ahlinál is voltak a magyar futballt követők számára ismerős nevek, a Ferencvárostól június elején távozó Mohamed Ali Ben Romdan most mutatkozott be új csapatában, míg a Fehérvártól télen szerződtetett szlovén Nejc Gradisar a kispadon foglalt helyet, majd a 79. percben cserélte be trénere.

Az újragondolt klubvilágbajnokság miami nyitómeccsén a hazainak feltüntetett egyiptomiak előtt adódott az első komolyabb gólszerzési lehetőség, a 7. percben Trezeguet kapott egy remek labdát, ám a vendégek kapusa lábbal hárítani tudta lövését. Néhány perccel később nagyjából 25 méterről végezhetett el szabadrúgást az amerikai csapat, Lionel Messi kapura lőtt, de kísérlete fölészállt.

A 42. percben tizenegyeshez jutottak az egyiptomiak, de Mahmoud Trezeguet büntetőjét védte Ustari, majd az ismétlésnél nagyon rosszul találta el a labdát a 30 éves játékos, amit már könnyedén fogott az argentin kapus. A félidő vége előtt az Inter Miami is megszerezhette volna a vezetést, egy emelés után Abou Alinak saját gólvonaláról kellett tisztáznia.

A második félidőben inkább az amerikaiak veszélyeztettek, Tadeo Allende közvetlen közelről nem tudta átemelni a kapust, majd Lionel Messi szabadrúgásánál már felhördült a közönség, de az argentin klasszis kísérlete csak az oldalhálót találta el.

A ráadásban így is megnyerhette volna a meccset az Inter Miami, Messi a tizenhatos sarkáról tekert kapura, próbálkozása majdnem meglepte az egyiptomiak kapusát, aki végül a kapufára tudta ütni a labdát. Az ezt követő szögletből Falcon fejelhetett tisztán, ám bólintása elkerülte a kaput, így nem született (érvényes) gól a klubvilágbajnokság nyitányán.

Akárcsak a klubvilágbajnokság nyitómeccsén, úgy az A csoport második találkozóján, a Palmeiras–FC Porto összecsapáson is gól nélküli döntetlen született, ez elsősorban a portugálok második számú kapusának, az idényben mindössze hetedik mérkőzésén pályára lépő Cláudio Ramosnak volt köszönhető, aki 5 védéssel járult hozzá csapata pontszerzéséhez.

Hengerelt a PSG és a Bayern

Az első napok legérdekesebb párosításán a friss Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germain 4–0-ra legyőzte a spanyol bajnoki bronzérmes Atlético Madridot.

A francia sztárcsapat Fabián Ruiz és Vitinha találataival a szünetben már 2–0-ra vezetett, majd a folytatásban őrizte ezt az előnyt. A 78. percben emberelőnybe is került a PSG, amely aztán Senny Mayulu 87. percben szerzett góljával bebiztosította a sikerét. A hosszabbításban a párizsi együttesnek kezezés miatt büntetőt ítélt Kovács István, Li Kang In pedig nem hibázott, így a PSG magabiztos sikerrel kezdett.

A két európai élcsapat után a B csoport másik két együttese, a brazil Botafogo és az egyesült államokbeli Seattle Sounders feszült egymásnak. Az első gólra 28 percet kellett várni, ekkor Alex Telles remekül tekeredő szabadrúgását Jair Cunha bólintotta a kapuba (1–0). Bő negyedórával később megduplázta előnyét a Botafogo: egy remekül felépített támadás végén Igor Jesus remekül érkezett Vitinho beadására, és a bal alsóba fejelt (2–0).

A második félidőben többször veszélyeztette ellenfele kapuját a Seattle, a 75. percben pedig összejött a szépítés is: Rusnák szabadrúgását követően nem szabadult fel a kapu, Paul Rothrock ismét középre ívelte a labdát, Cristian Roldan fejese pedig egy Botafogo-játékoson irányt változtatva pattant a tehetetlen John Victor kapujába (2–1). A ráadásban nagy egyenlítési lehetőség adódott az amerikaiak előtt, de Rusnák lövését előbb a visszazáró Barbosa blokkolta, majd De La Vega próbálkozását megfogta a brazilok kapusa, így a Botafogo győzelemmel kezdte klubvilágbajnoki szereplését.

Megkezdte szereplését a Bayern München is, amely rögtön az első csoportmeccsén 10–0-ra kiütötte az Auckland Cityt a C jelű kvartettben.

Nem volt egy súlycsoportban Bayern Münchennel az Auckland City, ami nem is csoda, hiszen a tízszeres új-zélandi bajnok együttes nagy részét olyan játékosok alkotják, akik a futball mellett egyetemi tanulmányaikat végzik, vagy teljes munkaidős állásban keresik a kenyerüket. Utóbbi kategóriába esik a kapus, Conor Tracey, aki egy állatorvosi gyógyszerekkel foglalkozó raktárban dolgozik. A meccs előtt elárulta, a klub-vb miatt fizetés nélküli szabadságot is ki kellett vennie a munkahelyén:

Egy kicsit szenvedni fogok a lakbérrel, a számlákkal és hasonlókkal, de az, hogy a Bayern, a Benfica és a Boca ellen játszhatok, mindent megér.

Tracey-nek – aki a kiütés ellenére hét védést bemutatott – már az első félidőben hatszor kellett maga mögé nyúlnia: a Bayern gólgyártását megkezdő Kingsley Coman és Michael Olise duplázott, rajtuk kívül Sacha Boey és Thomas Müller is betalált. A német rekordbajnok a szünet után sem vett vissza a tempóból, az utolsó fél órára becserélt Jamal Musiala háromszor, Müller pedig még egyszer beköszönt, így csapatuk végül 10–0-ra diadalmaskodott.

A The Athletic összeállította azon feltörekvő fiatalok listáját, akikre érdemes lehet odafigyelni ezen a tornán. Ilyen lehet az új Messiként is emlegetett Franco Mastantuono, a River Plate-ben nevelkedett tinisztár, aki most debütált az argentin válogatottban, és aki a Real Madridban folytatja majd pályafutását. Aztán ott van Jude Bellingham öccse, Jobe, aki nemrég cserélte fel a Premier League-be frissen feljutott Sunderlandet a német Borussia Dortmundra, illetve a Palmeiras 18 éves csodagyereke, Estevao Willian, aki a nyáron csatlakozik a Chelsea-hez.

Íme a sportlap Next Generation-listája:

Középpályások:

Obed Vargas (Seattle Sounders)Milton Delgado (Boca Juniors)Jobe Bellingham (Borussia Dortmund)

 

Csatárok:

Estevao Willian (Palmeiras)Samu Aghehowa (Porto)Rodrigo Mora (Porto)Koussay Maacha (Esperance Tunis)Franco Mastantuono (Real Madrid)Kenan Yildiz (Juventus)Jamie Gittens (Borussia Dortmund)Rayan Cherki (Manchester City)Oscar Gloukh (Red Bull Salzburg) Kapcsolódó cikkünk

A Bajnokok Ligájának változatosnak kell lennie, különben nem szórakoztató. Az utóbbi időben azonban két klub uralta a versenyt: négy éve nem volt olyan döntő, amelyben ne lett volna érdekelt a Real Madrid vagy a Manchester City, és három éve nem volt másik győztese a sorozatnak, ráadásul 2014 óta gyakorlatilag mindig Spanyolország vagy Anglia nyert – az egyetlen kivétel a Bayern München volt. Most azonban ismét a francia futball, illetve a PSG ért fel a csúcsra.

Franciaország Olaszország ellen a döntőben – erre ritkán van példa. A Serie A, amely egykor a világ legjobb bajnoksága volt, 15 éve nem nyerte meg a címet, a Ligue 1-nek pedig legutóbb 1993-ban volt győztese, amikor a Bajnokok Ligája első szezonjában a Marseille legyőzte a Milant. Azóta csak két döntő volt francia klub részvételével: a Monaco 2004-ben, a PSG pedig 2020-ban veszített – utóbbi most az Interrel csaphatott össze a végső győzelemért, és sikerrel tette.

Történelmet írni

„A szezon elejétől az volt a csapat célja, hogy történelmet írjon” – mondta Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetőedzője Münchenben, miután együttese a döntőben kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott az Internazionale felett, és ezzel a klub története során először megnyerte a labdarúgó Bajnokok Ligáját.

A spanyol szakember, aki 2015-ben az FC Barcelonával is diadalmaskodott a legrangosabb európai klubsorozatban, a váratlanul sima találkozót követően arról is beszélt, hogy játékosai tökéletesen reagáltak a döntő okozta feszültségre. „Az elmúlt napokban próbáltam levenni a terhet a játékosokról. Az edzőnek az a dolga, hogy nyugalmat sugározzon a játékosai felé és azon dolgoztunk, hogy az izgatottságuk ne legyen negatív hatással rájuk” – jegyezte meg az idén a bajnokságot és a Francia Kupát is megnyerő tréner. 

„A játékosaim pedig képesek voltak a nyomást és a feszültséget a lehető legjobb módon kezelni, ez volt a kulcs.”

Luis Enrique szerint a győzelemhez elengedhetetlen volt, hogy folyamatosan nyomást gyakoroljanak az Interre. „A csapat fantasztikusan teljesített. Magasan, nagyon intenzíven letámadtuk őket, Ousmane Dembélé folyamatosan támadta a védőiket és a kapusukat. Nagyszerűen kezdtünk, viszont később is azt kértem, hogy támadjunk és szerezzünk gólokat, hogy biztosan megnyerjük a meccset.”

A mérkőzés legjobbja a két gólt szerző Desire Doué lett, aki nem nagyon találta a szavakat a találkozót követően. „Ez hihetetlen, egyszerűen hihetetlen. Bocsánat, nem tudok mást mondani” – nyilatkozta a 19 éves francia csatár, majd Luis Enrique érdemeit hangsúlyozta. „Két éve van itt és történelmet írt. Taktikailag és mentálisan is nagyon jó edző és emberként is fantasztikus, öröm vele dolgozni.”

A Paris Saint-Germain az elmúlt másfél évtizedben szinte folyamatosan a BL-győzelem céljával kezdte meg szezonjait, sztárjátékosok egész sora játszott az együttesben, akikkel nem sikerült feljutni a csúcsra. A korábbi időszakból Marquinhos tartozik azon kevesek közé, akik a klubnál maradtak és a csapatkapitány Münchenben nem felejtette el megemlíteni a klub korábbi klasszisait.

„Rengeteg érzelem van most bennem. 

Korábban sok csalódást megéltem, de úgy érzem, mostanra felnőttem ezzel a klubbal. Rengeteg olyan játékos volt itt, akik szintén megérdemelték volna ezt a trófeát, de nem jártak sikerrel. 

De mi most itt vagyunk és hazavisszük a serleget” – mondta boldogan Marquinhos.

Érdekes

Nasszer Al-Khelaifi a Paris Saint-Germain (PSG) elnöke és az egyik legbefolyásosabb alak a nemzetközi sport- és médiavilágban. Kulcsszereplő nemcsak a futballban, hanem a katari sportérdekek globális terjeszkedésében is. Íme, amit róla érdemes tudni!

Teljes név: Nasszer bin Ghanim Al-Khelaifi
Született: 1973. november 12., Katar
Foglalkozás: üzletember, sportvezető, volt profi teniszező

Karrier és pozíciók:

2011 óta a PSG elnöke: miután a Qatar Sports Investments (QSI) felvásárolta a PSG-t, Al-Khelaifit nevezték ki elnöknek és vezérigazgatónak.2014 óta a BeIN Media Group elnöke (2014): a világ egyik legnagyobb sportműsor-szolgáltatója, több kontinensen közvetíti a topbajnokságokat. Szoros kapcsolatban áll a katari állammal, és szerepe van a sportdiplomáciában is.2021 óta az ECA elnöke: ő lett az Európai Klubszövetség (ECA) elnöke a Szuperliga-botrány után, miután az egyik legfajsúlyosabb ellenzője volt az európai Szuperliga-tervnek, amit a Real Madrid, Barcelona, a Juventus és a legnagyobb PL-klubok szerettek volna létrehozni. Közel áll az UEFA-hoz, különösen jó kapcsolatot ápol Aleksander Ceferin elnökkel.

Botrányok és ellentmondások

A PSG működését sokan a pénzügyi fair play kijátszásával vádolták az évek alatt, de Al-Khelaifi rendszerint elkerülte a súlyos következményeket. Személye ellen is több vizsgálat indult, többek között korrupció és a médiaközvetítési jogok értékesítése kapcsán, így például 2017-ben korrupciós gyanú merült fel vele szemben a FIFA-val kapcsolatos médiaközvetítési jogok ügyében, de felmentették a vádak alól.

Karizmatikus, nyugodt, stratégiai szemléletű vezetőként tartják számon. Fontos szereplője a futball diplomáciai hátterének, aki nemcsak üzletember, hanem sportpolitikai kulcsfigura is. 

Egyszerre képviseli a modern, üzleti alapú futballt, és a közel-keleti (katari) befolyás növekedését a globális sportban, sokan úgy látják, hogy Al-Khelaifi a katari állam „arca” a sportvilágban, és az állam a sporton keresztül próbálja javítani Katar nemzetközi megítélését (sportwashing). 

Sokan – így például a Barcelona vagy a Real Madrid elnöksége – vádolják azzal, hogy kihasználja politikai kapcsolatait és gazdasági hatalmát, és így számos esetben kivételes elbánásban van része mind neki, mind a Paris Saint-Germainnek. 

Aki a PSG-sikerek mögött áll A sikerkovács

A párizsiakat irányító Luis Enrique 2015 után másodszor nyert edzőként Bajnokok Ligáját, tíz éve a Barcelonát vezette a csúcsra. Ezzel ő lett a hatodik edző, akinek sikerült két csapattal is az európai klubfutball csúcsára érni. Rajta kívül ez csak Carlo Ancelottinak (Milan, Real Madrid), Ottmar Hitzfeldnek (Borussia Dortmund, Bayern München), Jupp Heynckesnek (Real Madrid, Bayern München), José Mourinhónak (Porto, Internazionale) és Pep Guardiolának (Barcelona, Manchester City) sikerült.  

Luis Enrique amellett, hogy második csapatával nyert Bajnokok Ligáját, a Barcelona után a PSG-vel is tripláz­ni tudott – a kétcsapatos triplázást rajta kívül csak Pep Guardiola tudta megcsinálni.

Arra viszont csak ő volt képes, hogy csapata a BL-döntőben ötgólos különbséggel nyerjen, ez ezt megelőzően még egy csapatnak sem sikerült. Négy góllal a BEK és a BL-korszakot is figyelembe véve is csak négyszer sikerült nyerni, ebből kettő is a Milan nevéhez kötődik (1989, Steaua, illetve 1994, Barcelona), rajtuk kívül a Bayern (1974, Atlético Madrid) és a Real Madrid (1960, Eintracht Frankfurt) tudott ilyen különbséggel diadalmaskodni.

Edzői filozófia és játékrendszer

Luis Enrique szenvedélyes, következetes és kompromisszumokat nem tűrő vezető. Kiemelt hangsúlyt fektet a fegyelemre, az intenzitásra és a csapategységre. Nem habozik háttérbe szorítani a sztárjátékosokat, ha azok nem illeszkednek a csapat filozófiájába, ahogyan azt korábban Lionel Messivel és Francesco Tottival való konfliktusai is mutatták.

Személyes tragédiája, kislánya, Xana 2019-es elvesztése mélyen érintette, de ezt az érzelmi energiát is képes volt a pályán pozitív irányba fordítani, ami még emberibbé és inspirálóbbá teszi őt játékosai számára.

Luis Enrique csapatai általában a 4–3–3-as felállást alkalmazzák, de gyakran váltanak 3–4–3 vagy 3–4–2–1 formációkra is. Játéka a labdabirtokláson alapul, de nem a hagyományos tiki-taka stílusban: inkább vertikális, gyors átmenetekkel operál, és a szélső játékosok fontos szerepet kapnak a pálya szélességének kihasználásában és a védelem széthúzásában.

A védekezésben Luis Enrique csapatai magas letámadást alkalmaznak, ahol a szélsők és a csatárok agresszíven nyomást gyakorolnak az ellenfél védőire, miközben a középpályások lezárják a passzsávokat. Ez a megközelítés gyors labdaszerzést és azonnali támadásindítást tesz lehetővé.

Luis Enrique 2023-ban vette át a Paris Saint-Germain (PSG) irányítását, és radikális átalakítást hajtott végre a csapatnál. A sztárcentrikus megközelítést elhagyva fiatal, taktikai fegyelemmel rendelkező játékosokra épített, mint João Neves, Willian Pacho és Désiré Doué. A csapat kollektív szellemben játszott, ami 2025-ben meghozta gyümölcsét: a PSG játéka a kollektív fegyelemre, taktikai rugalmasságra és intenzív letámadásra épült, ami új szintre emelte a klubot.

A nyerőember

Désiré Doué egy rendkívül tehetséges és sokoldalú játékos, aki már fiatal kora ellenére is jelentős hatást gyakorolt a PSG játékára. Kiemelkedő technikai képességei, taktikai intelligenciája és munkamorálja révén a jövő egyik nagy ígérete a nemzetközi labdarúgásban.

2005. június 3-án született Angers-ben, és a Stade Rennes akadémiáján nevelkedett, ahol 2022-ben mutatkozott be a felnőttcsapatban. 2024 augusztusában, 19 évesen igazolt a PSG-hez, mintegy 60 millió euróért, és azóta a klub egyik legígéretesebb játékosává vált.

Doué elsősorban támadó középpályásként vagy szélsőként játszik, de rendkívüli taktikai rugalmasságának köszönhetően több poszton is bevethető. Kiemelkedő labdavezetési képességei, gyorsasága és agilitása révén gyakran képes áttörni az ellenfél védelmét, és helyzeteket teremteni társai számára. A 2022–2023-as szezonban a top 5 európai bajnokság középpályásai között a legjobb 2%-ba tartozott a progresszív labdacipelések (3,4 per 90 perc) és a sikeres cselek (3,9) tekintetében.

Emellett Doué kiváló passzkészséggel rendelkezik, és gyakran képes váratlan, kreatív megoldásokkal meglepni az ellenfelet. Védekezésben is aktív, átlagosan több mint három szerelést hajt végre meccsenként a Ligue 1-ben, ami a középpályások felső 6%-ába sorolja őt ebben a mutatóban.

A 2024–2025-ös szezonban Doué 54 mérkőzésen lépett pályára a PSG színeiben, ezeken 15 gólt szerzett és 16 gólpasszt adott. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Bajnokok Ligája döntőjében, ahol két gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

Douét korábbi edzője, Bruno Génésio úgy jellemezte, mint fizikailag és mentálisan is érett játékost, aki kiválóan olvassa a játékot, technikailag mindkét lábával ügyes, és vezetői kvalitásokkal rendelkezik. Luis Enrique szerint Doué „technikai képességei, fizikuma és személyisége” révén a jövő egyik meghatározó játékosa lehet.

Érdekes

A Paris Saint-Germain (PSG) az elmúlt évtized egyik legmegosztóbb klubja lett, és több szempontból is számos kritika éri – mind szakmai, mind pénzügyi és kulturális okokból.

1. Pénzügyi dominancia és az olajpénz

A PSG-t 2011-ben vásárolta meg a katari állami hátterű Qatar Sports Investments, és azóta is óriási pénzügyi forrásokkal működik. Sztárjátékosokat (Messi, Neymar, Mbappé) igazoltak irreális fizetésekkel, amit sokan a sport gazdasági egyensúlyának megbontásaként értékelnek. A klubot többször is az UEFA Pénzügyi Fair Play (FFP) megsértésével vádolták, de általában elkerülte a komoly büntetéseket, ami újabb kritikákat szült.

2. Sztárcsapat kontra csapatjáték

A PSG-t sokáig „galaktikus” modellben működtették, ahol a hangsúly az egyéneken volt, nem a csapatkohézión. Emiatt a játékstílus gyakran széteső és egocentrikus volt, különösen a Bajnokok Ligája kiélezett szakaszaiban. A szurkolók, de még a futballszakma is hiányolta a karaktert, identitást és kollektív mentalitást. A PSG közel egy évtizedig nem tudott Bajnokok Ligáját nyerni, annak ellenére, hogy a világ legdrágább játékosai közül több is náluk játszott. Több alkalommal drámai összeomlások jellemezték a kieséses szakaszban (pl. Barcelona elleni 6–1, Real Madrid elleni 2022-es fordítás). Ezt sokan mentális gyengeségnek és vezetési problémáknak rótták fel.

3. Gyenge kapcsolat a szurkolókkal és a francia futballkultúrával

A fentiek miatt a PSG túlságosan „mesterségesnek” tűnik sok hagyományos szurkoló számára. A klub elidegenedett a francia futballgyökerektől, és inkább „luxusbrandként” viselkedett – különösen a párizsi arculatot hangsúlyozva, nem pedig a hagyományokat. A Parc des Princes közönsége gyakran pfújolta saját játékosait, és az ultrák is többször bojkottálták a csapatot.

4. Vezetői instabilitás és sportigazgatói hibák

Az elmúlt években számos edző (Ancelotti, Emery, Tuchel, Pochettino, Galtier) váltotta egymást – kevés stabilitás jellemezte a klubot. Többször hoztak rossz sportigazgatói döntéseket, például túlértékelt igazolások vagy rosszul kezelt öltözői hierarchia. A Luis Enrique-féle új korszak (2023 óta) ezzel próbál szakítani, fiatal, alázatos játékosokra építve, így a klub kezd megszabadulni korábbi stigmáitól, és taktikailag fegyelmezett, kollektív játékra épülő projektet valósít meg. De az imázs és szurkolói bizalom helyreállítása még időbe telhet.

A PSG a kritikák kereszttüzében A vesztes csalódott, de büszke

A finálé előtt a szakemberek szoros mérkőzésre számítottak, különösen azok után, hogy az Internazionale az elődöntőben az FC Barcelonát búcsúztatta, az olaszok viszont messze elmaradtak attól, amit várni lehetett tőlük, és Simone Inzaghi vezetőedző is elismerte, hogy tudásuk alatt teljesítettek labdarúgói.

„Ma egyáltalán nem olyanok voltunk, mint amilyen az én Interem lenni szokott és ezt a játékosok mindenkinél jobban tudják” – nyilatkozta szomorúan a tréner. „Mégis azt mondom, nagyon büszke vagyok arra az útra, amit ebben a szezonban megtettünk. 

Ma egy nálunk erősebb csapattal játszottunk, amelyik teljesen megérdemelten nyerte meg a Bajnokok Ligáját.”

Inzaghit a jövőjéről is kérdezték, ám nem tudta megmondani, marad-e a csapatnál, mellyel idén az olasz bajnokságban is a második helyen végzett, ahogy az olasz Szuperkupa döntőjét is elveszítette, míg az Olasz Kupában az elődöntőben búcsúzott.

„Trófea nélkül zártuk a szezont, ám ezt leszámítva nagyon jól teljesítettünk. A jövőmmel kapcsolatban most nem tudok mit mondani. A következő napokban meglátjuk. Egy ilyen döntő után most nagy a csalódottság bennem, nem tudok a folytatáson gondolkodni. Néhány napon belül lesz majd lehetőség arra, hogy nyugodtan beszéljünk erről a klub vezetőivel.”

A BL-t legutóbb 2010-ben megnyerő Internazionale két éven belül második fináléját bukta el a Bajnokok Ligájában Inzaghi vezetésével, akinek azonban az állása nincs veszélyben, legalábbis Giuseppe Marotta klubigazgató a döntő után úgy nyilatkozott, hogy ha a szakember folytatni akarja a munkát a csapatnál, akkor a továbbiakban is ő vezetheti majd az együttest.

A héten viszont kiderült, hogy a tréner távozik Milánóból és a szaúdi al-Hilal labdarúgócsapatánál folytatja edzői pályafutását.

Érdekes

Az Olympique de Marseille 1993-ban nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ezzel az első és 2025-ig az egyetlen francia klubként hódította el a legrangosabb európai klubtrófeát.

A győzelem története

Az 1992–1993-as szezon volt az első, amelyet hivatalosan is „Bajnokok Ligája” néven rendeztek meg. A döntőt 1993. május 26-án játszották a müncheni Olimpiai Stadionban, ahol a Marseille 1–0-ra legyőzte az AC Milant. A győztes gólt Basile Boli szerezte a 43. percben egy fejessel. A Marseille-t a belga Raymond Goethals irányította, és olyan játékosok alkották a csapatot, mint Didier Deschamps, Rudi Völler, Abedi Pelé és Marcel Desailly. Az AC Milan soraiban olyan legendák szerepeltek, mint Franco Baresi, Paolo Maldini, Frank Rijkaard és Marco van Basten.

A győzelem árnyoldala

A Marseille diadalát beárnyékolta egy hazai bundabotrány: a klubot azzal vádolták, hogy megvesztegette a Valenciennes játékosait egy bajnoki mérkőzés előtt, hogy azok ne küzdjenek teljes erőbedobással a Marseille ellen. A botrány következményeként a klubot megfosztották a francia bajnoki címétől, kizárták az európai kupákból, és a másodosztályba sorolták. Ugyanakkor az UEFA nem vonta vissza a Bajnokok Ligája-győzelmet, mivel a bundabotrány nem érintette közvetlenül a nemzetközi sorozatot.

A Marseille 1993-as sikere azóta is egyedülálló volt a francia klubfutball történetében, és egyben az egyik legellentmondásosabb győzelem is a Bajnokok Ligája történetében – hogy aztán egy hasonlóan ellentmondásos PSG-diadal kövesse. 

Az első francia BL-siker Kapcsolódó cikkünk

Szerdán 21 órakor az Arsenal–Paris Saint-Germain (0–1) Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójára kerül sor, ahol hiába vannak előnyben a Párizsiak, igazán izgalmas összecsapás várható.

Ousmané Dembélé góljával a Paris Saint-Germain már a negyedik percben megszerezte a vezetést az Arsenal otthonában. A francia csapat háromemberes építkezéssel kezdett az Arsenal 4–4–2-es felállásával szemben, ami arra kényszerítette az egyik szélsőt (jellemzően Bukayo Sakát), hogy a pozícióját elhagyva segítse a letámadást. Ezek a szituációk lehetőséget teremtettek Nuno Mendes számára a felpasszokra, amiket rendszeresen ki is használt a balhátvéd. A PSG elmozgó középpályásai területet nyitottak a pálya közepén, ahová Dembélé lépett be, miközben a két szélső, Désiré Doué és Hvicsa Kvarackelia folyamatos mélységi beindulásokkal tartotta munkában az Arsenal védelmét. 

A vendégek gólja is pontosan egy ilyen helyzetből született: Mendes-felpassz – Dembélé-megindulás a pálya közepén – Kvaratskhelia mélységi futása – Dembélé-gól.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjében az Arsenal a PSG csapatát fogadta Londonban. A hazaiak hadilábon álltak a befejezésekkel, így a franciák várhatják előnyből a visszavágót.

A korábbi sérülések után most Partey eltiltása okozott újabb gondot Mikel Arteta számára. Így a Real ellen csatárként szereplő Merino került vissza a középpályára, a támadósorban pedig Trossard foglalta el a helyét. Védekező középpályás így egyedül Rice maradt, a védelemben pedig továbbra is Kiwior tűnt a leggyengébb láncszemnek.

A túloldalon Luis Enrique nem húzott váratlant, megszokott csapatát küldte pályára. Talán a kérdés csak az volt, hogy ki kap majd lehetőséget elöl Dembélé és Kvarachelia mellett, ahol ezúttal a 19 évesen is remek szezont futó Désire Doué került bevetésre. Itt az volt a kérdés, hogy az Ágyúsok mennyire tudják rákényszeríteni Donnarummát a lábbal való játékra. Az olasz kapus ugyanis a bravúrjai mellett a játék ezen elemében gyengének számít.

A vendégek villámrajtot vettek, hiszen a 4. percben Kvarachelia passza után Dembélé 15 méterről kapufás gólt lőtt, 0:1. 

A kapáslövésnél kis szerencséje is volt a franciának, a lassítások alapján nem találta el tökéletesen a labdát, ami viszont így vált védhetetlenné.

A PSG-nél volt többet a labda és ők támadtak le igazán magasan, így a hazaiak nehezen hozdták ki a labdát és a támadásvezetések is a franciáknak mentek jobban. Körülbelül 20 perc kellett, hogy felébredjen az Arsenal és intezívebbé váljon Ödegaardék játéka. Ennek ellenére a párizsiaknak akadtak helyzeteik, Kvarachelia és Doué lövésénél is Rayának kellett nagyot védenie.

A 40. percben Saka átment a bal oldalra, onnan adott középre, ahol Martinelli centikkel maradt le a labdáról. Nagy lehetőség volt, de a VAR biztosan vonalazott volna, ha a kapuba kerül a labda. Nem sokkal ez előtt nem avatkoztak közbe a „stúdióban” ülő bírók, amikor Merino esett el a tizenhatoson belül Neves gyanús belépőjénél. 

A félidő utolsó percében adódott a hazaiak legnagyobb helyzete. Martinelli a leshatáron lépett ki és lőtt kissé éles szögből, 7 méterről, de Donnarumma bravúrral védett.

A második játékrész éppen ellentétesen kezdődött, a 47. percben Rice szabadrúgása után Merino fejelt a kapuba. A VAR azonban jelzett, és les miatt nem adták meg a gólt, maradt a vendég előny. Nem sokkal később Trossard is egyenlíthetett volna, de Donnarumma bemutatta második nagy védését is. 

Az Ágyúsokon hiába látszott, hogy szeretnének egyenlíteni, most a párizsi védekezésen nem volt rés, nehezen kerültek helyzetbe a hazaiak. Amikor pedig mégis, Donnarumma vagy a védelem mentett.

A hajrában, a csereként beszálló Ramos találta el a felső lécet, előtte pedig Barcola gurított nem sokkal mellé, könnyen még nagyobb bajba kerülhettek volna Rayaék. Összességében megérdemelt győzelmet aratott a PSG, amely bizakodva készülhet a jövő hét szerdán esedékes párizsi visszavágóra. 

A franciák történetük során először győzték le londoni riválisukat, akiknek a keddi játékából hiányoztak a higgadt utolsó passzok és a jó befejezések.

Arsenal–Paris Saint-Germain 0:1 (0:1)

London, Emirates Stadion. Jv.: Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Dembélé (4.)
Sárga lap: Trossard, Saka, ill. Hakimi, Neves

ARSENAL: Raya–Timber (83. White), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly–Ödegaard (Nwaneri 91.), Rice, Merino–Saka, Trossard, Martinelli

PSG: Donnarumma–Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes–Joao Neves (Zaire-Emery 89.), Vitinha, Fabián Ruiz–Doué (70. Ramos), Dembélé (70. Barcola), Kvarachelia

Elődöntő, 1. mérkőzés Kapcsolódó cikkünk

A Tottenham 5–1-es legyőzésével a Liverpool megnyerte a Premier League 2024/25-ös szezonját, ezzel pedig a mérkőzésen két gólpasszt is kiosztó Szoboszlai Dominik a magyar futball történetének első PL-bajnoka lett. A Liverpool története huszadik angol bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén a Manchester Unitedet – a klub ezt megelőzően 2020-ban diadalmaskodott a Premier League-ben.

A Liverpoolnak legalább egy pontot kellett szereznie a vasárnapi meccsen a zsúfolásig telt Anfielden, és bár az exliverpooli Dominic Solanke góljával a 12. percben hátrányba került, négy perccel később Szoboszlai gólpassza után Luis Diaz egyenlített, majd a szünetre – Alexis Mac Allister (24.) és Cody Gakpo (34.) révén – már 3–1-es előnyt szerzett.

A második félidőben – egy újabb Szoboszlai gólpassz után – Mohamed Szalah (63.) növelte tovább a két csapat közötti különbséget, majd Destiny Udogie öngóljával (69.) alakult ki a végeredmény. A magyar középpályást a 68. percben lecserélték.

Szoboszlai Dominik nagyszerűen játszott: a két gólpassza mellett összességében nyolc lehetőséget teremtett az összecsapáson, liverpooli mezben hasonlóra legutóbb Sadio Mané volt képes még 2021 januárjában a Burnley ellen.

Folytatódott Szoboszlai sorozata

A magyar válogatott 24 éves csapatkapitánya futballozott Ausztriában, Németországban és Angliában, és minden idény végén volt miért ünnepelnie.

Szoboszlai 2017-ben, az osztrák másodosztályú Lieferingben kezdte felnőttkarrierjét, de a Salzburggal lett négyszeres osztrák bajnok (2018–2021) és háromszoros osztrák kupagyőztes (2019–2021). 2021 tavaszán már az RB Leipzig színeiben nyert Német Kupát, amit egy évvel később megismételt, a 2022-es Frankfurt elleni fináléban Szoboszlai 85. perces gólja állította be a 2–0-s végeredményt, és 35 év után láthattunk ismét magyar gólszerzőt a Német Kupa döntőjében. Nyáron jött a liverpooli klubváltás, első szezonjában – még Jürgen Klopp irányítása alatt – angol Ligakupát nyert, de a döntőben sérülés miatt nem léphetett pályára. A 2024/25-ös szezonnak már a holland Arne Slot vezetésével vágott neki a Liverpool, az edzőváltás pedig egyéni és csapatszinten is kedvezett Szoboszlainak: alapemberré vált, és kreatívabb szerepet kapott a középpályán, a szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

Az új stílus

Pedig a szezon előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy így lesz, már csak azért is, mert a Liverpool nem volt aktív a nyári átigazolási piacon, emellett Jürgen Kloppp távozásával kicserélődött a teljes szakmai stáb – és egyébként a klub vezetése is.

Arne Slot mindössze az ötödik menedzser lett a 33 éves Premier League-érában, aki debütáló szezonjában képes volt megnyerni a bajnokságot. A teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert Jürgen Klopp közel kilenc évig volt a klub menedzsere és vezéralakja, aki nehéz örökséget hagyott maga után.

Slot ahelyett, hogy a nyári átigazolási piacon költött volna, inkább a klubon belül nézett szét, több játékos posztját is megváltoztatta, és szeptember és április között 26 meccses veretlenségi sorozattal lepte meg riválisait.

A játékstílusban bekövetkezett változások – kevesebb nagy oktánszámú káosz, több labdabirtoklás-alapú kontroll – gyorsan elfogadottá váltak. Klopp távozása előtt maga is beszélt arról, hogy szerinte a csapat profitálna az új hangokból és ötletekből, és ez be is igazolódott.

„Az új stílus sokkal jobban fekszik nekem” – mondta a saját nevelésű Curtis Jones még az előszezonban.

 A középpályások lesznek a csapat szíve-lelke. A felépítésünket tekintve nyugodtabbaknak kell lennünk, és jobban csapatként kell játszanunk. Nem sietünk a támadásokkal. Mi akarjuk birtokolni a labdát, és ezzel megtörni a csapatokat. A múltban ez sokszor inkább kapkodás volt

– tette hozzá.

Slot megtartotta és tovább erősítette az öltöző meghatározó embereit, Virgil van Dijk csapatkapitányt, Trent Alexander-Arnoldot, Andy Robertsont, Mohamed Szalah-t és Alissont. Voltak azonban apróbb változások.

Slot kötelezővé tette a játékosok számára, hogy Kirkbyben reggelizzenek, mivel azt akarta, hogy minden napjukat együtt kezdjék, miután körülbelül 9.30-kor megérkeznek a munkába. Slot azt is közölte velük, hogy a hazai mérkőzések előtti éjszakán többé nem a város Titanic Hotelében szállnak meg, mivel úgy érezte, jobban járnának, ha otthon, a saját ágyukban aludnának, mielőtt másnap reggel találkoznak.

Nagy sikert aratott egy kávézó létrehozása közvetlenül a játékosok bejáratánál, az edzőközpontban. Gyorsan a játékosok gyülekezési helyszínévé vált edzés előtt és után is – elősegítve a bajtársiasság és az összetartozás érzését, nem beszélve arról, hogy az itt történtek mindig adtak anyagot a klub közösségimédia-csatornáinak – Szalah és Szoboszlai Dominik is törzsvendégek lettek.

Érdekes

Angliában Szoboszlai előtt még nem nyert bajnoki címet magyar játékos, topbajnokságban legutóbb 2004-ben, akkor Lisztes Krisztián ünnepelhetett elsőséget a Bundesligában. Az egykori ferencvárosi kedvenc 2001 nyarától volt a Werder Bremen játékosa, és a 2003/-04-es szezon végén ünnepelhettek bajnoki címet. Lisztes alapembere volt a csapatnak, a mezőnyjátékosok közül egyedüliként valamennyi mérkőzésen pályára lépett, de április 25-én, Bochumban a bal térdén keresztszalag-szakadást szenvedett, így a bajnokavatón két mankóra támaszkodva ünnepelt.

Szintén német bajnoknak mondhatja magát Szűcs Lajos és Hrutka János is, akik a Kaiserslautern együttesénél 1998 nyarán emelhették magasba a salátástálat. Az egykori újpesti és ferencvárosi kapus három meccsen védett, míg a télen érkező Hrutka a tavaszi szezonban három találkozón 101 percet játszott.

Előttük négy magyar labdarúgó volt még bajnok Németországban, Schaffer Alfréd és Szabó Péter 1920-ban az 1.FC Nürnberg színeiben, míg Sztáni István 1959-ben az Eintracht Frankfurttal, Tóth Gyula pedig kilenc évvel később szintén a nürnbergiekkel lett első.

Spanyolországban Puskás Ferenc sorozatban öt bajnoki címet ünnepelhetett (1961-65) a Real Madriddal. Kubala László négyszeres spanyol bajnok (1952, 1953, 1959, 1960) a Barcelonával, míg szintén a katalánokkal nyert két bajnoki címet (1959 és 1960) Kocsis Sándor és Czibor Zoltán.

Kubala 1952-es sikerében csapattárs volt Szegedi (Simatoc) Miklós, míg Plattkó (Platkó) Ferenc 1929-ben szintén a katalánokkal ünnepelhetett bajnoki címet.

Olaszországban Nyers István lett legutóbb bajnok a magyar labdarúgók közül, ő azonban kétszer is (1953, 1954) az első helyen végzett az Internazionaléval. Előtte négyen mondhatták el, hogy az adott idény legjobb csapatában futballozhattak, Hirzer (Híres) Ferenc és Viola József majdnem száz éve (1926-ban) a Juventus színeiben, míg Fábián II József és Schubert Gyula a városi rivális Torinóval lett első. Előbbi 1948-ban, utóbbi pedig egy évvel később.

A topligák magyar győztesei Előtérben az egyéni képzés

A szezon első hónapjaiban kultúrsokk is érte a csapatot: rengeteg egyéni és csapattalálkozóra kérték őket Kirkbyben. Slot – pedagógus szülők gyermeke – küldetésének tekintette az edukációt. A játékosok rendszeres visszajelzéseket kaptak a mérkőzésekről és minden edzésről, olyan részletekre való odafigyeléssel, amilyet korábban nem tapasztaltak. A felhasznált felvételek mindig kiemelték az erősségeket, valamint azt, hogy hol tudna egy játékos fejlődni. A segédedzőkből, Sipke Hulshoffból és John Heitingából, valamint Aaron Briggsből (az első csapat egyéni fejlesztőedzője), Ruben Peetersből (vezető fizikai teljesítményedző) és Fabian Otte-ből (kapusedző) álló új háttérstáb gyorsan pozitív benyomást tett a csapatra.

Klopp távozása a klub legnagyobb átalakítását indította el a Fenway Sports Group (FSG) 2010-es felvásárlása óta a vezetőségben is. Miután Michael Edwards gyakorlatilag átvette Mike Gordon FSG-elnöktől a kulcsfontosságú döntéshozói posztot, első dolga az volt, hogy a korábbi skót válogatott Richard Hughest nevezze ki sportigazgatónak, aki pedig Mark Burchillt és Craig McKee-t hozta magával vezető játékosmegfigyelőként. Emellett David Woodfine-t sportigazgató-helyettessé nevezték ki.

Az új játékrendszer

A klub eredeti terve az volt, hogy egy védekező középpályást igazol a nyáron. Augusztusban azonban komoly kudarc következett be, amikor a Real Sociedad játékosa, Martin Zubimendi úgy döntött, hogy marad a csapatánál, noha a Liverpool hajlandó lett volna kifizetni a 60 millió eurós kivásárlási záradékot.

Slot egy technikailag képzett hatost szeretett volna, aki szűk helyeken is tud mozogni, és nyomás alatt is képes a megfelelő passzokat kiosztani, ahelyett, hogy csak rombolna – ám a piacon nagy hiány volt megfelelő alternatívákból. Slot megoldása az lett, hogy Ryan Gravenberchben bízott, és abban, hogy egy mélyebb szerepkörben is kitűnik majd, miután tinédzserként látta őt ott játszani a Feyenoord holland riválisánál, az Ajaxnál. Ez a döntés aztán kiválónak bizonyult.

Már csak azért is, mert Slot a kedvenc 4–2–3–1-es felállását gyakorlatilag 4–2–4-re változtatta letámadásban, ezért a védelem jobban védetté vált a pálya közepén, mivel Szoboszlai vagy Jones játszott Gravenberch és Alexis Mac Allister előtt, vagyis a Liverpool nem egy irányító típusú 10-essel, hanem egy box-to-box játékossal játszott, aki a védekezésből is maximálisan kivette a részét – felszabadítva a gólrekordokat halomba döntő Mohamed Szalah-t is.

A pályán elért eredmények gyorsan igazolták Slot módszereit. A 2023–24-es szezonban a Liverpool mindössze 12 pontot szerzett a lehetséges 30-ból a „nagy hatos” elleni mérkőzéseken, ebben a szezonban pedig eddig 24-ből 20-at.

A győztes mentalitás

Abban a fordulóban, amikor az Arsenal kikapott a Newcastle Unitedtől, a Manchester City pedig a Bournemouth-tól, a Liverpool siralmasan játszott és hátrányba került a Brighton ellen, de végül Gakpo és Szalah góljainak köszönhetően megfordították a meccset. A győzelemmel a tabella élére kerültek, és ott maradtak.

Amikor a dolgok ellened fordulnak, akkor kell odatenni magad. A győztesek mindig győztesek. Szerencsére sok győztes van a csapatunkban

 – mondta Slot az újságíróknak a meccs után. „A közönség hihetetlen volt a második félidőben. A leghangosabb, mióta itt vagyok” – utalt arra, hogy a sikereik közösek.

A Liverpool márciusban a szezon legnehezebb hetét élte át, tizenegyesekkel kiesett a Bajnokok Ligájából a Paris Saint-Germain ellen, majd végignézte, ahogy a Newcastle United elhódítja a Carabao-kupát. Ennek ellenére a csapat nem esett össze, Slot megint jó döntéseket hozott: ahelyett, hogy a következő válogatott-időszak lejárta után a lehető leghamarabb újra összeállította volna a keretet, úgy döntött, hogy ad nekik néhány plusznapot a pihenésre és a felkészülésre a bajnoki hajrá előtt. A játékosok aztán extra teljesítménnyel hálálták meg neki, és végül teljesen megérdemelten nyerték meg a 2024/2025-ös bajnokságot.

Az Arsenal az első 25 percben nem tudott reagálni a PSG labdakihozatalaira. Ebben az időszakban Luis Enrique együttesének 29 passza volt a támadóharmadban – a maradék 65 percben aztán már csak 45. Mikel Arteta egy formációváltással (4–4–2-ről 4–2–3–1-re állt át) meg tudta akadályozni, hogy Dembélé zavartalanul vegye fel a labdát a pálya közepén, és onnantól kezdve inkább az Arsenal játszott veszélyesebben. Az xG tekintetében is a hazaiak teljesítettek jobban: az Arsenal 1,63, a PSG 1,16 gólra elegendő helyzetet alakított ki a meccsen. 

Abban, hogy Arteta együttesének nem sikerült betalálnia, nagy szerepe van Gianluigi Donnarummának. 

Az olasz kapus öt védést mutatott be a meccsen, az xGOT-alapján pedig – amely nem a lövés pozíciója alapján minősíti a helyzetet, hanem hogy a kapu mely pontjára tart –, 1,23 góltól mentette meg a csapatát. 

„Két nagyon jó csapatot láttam ma, amelyek között minimális volt a különbség. Ők hatékonyak voltak a kapu előtt, és a kapusuk is fantasztikusan védett. 

A gólon kívül nem történt semmi különös, az pedig egy egyéni villanás eredménye volt. Ilyen apró különbségek döntenek ezen a szinten. 

A gól után egyre jobban játszottunk, csalódás, hogy nem jött össze legalább a döntetlen. Rengeteget tettünk bele ebbe a meccsbe. Az első tíz-tizenöt percben nehezen találtuk meg a ritmust, és nem tudtunk dominálni, nagyon nehezen szereztük vissza a labdát a kívánt területeken – ez több problé­mát is okozott” – nyilatkozta a meccs után Arteta.

Érdekes

A Paris Saint-Germain B csapattal állt ki a Strasbourg ellen – a már matematikailag is bajnok párizsiak el is veszítették a meccset (1–2). Mikel Arteta nem forgatta fel nagyon a csapatát, az Arsenal azonban így is 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Bournemouth-tól.

A BL-elődöntők visszavágói voltak fókuszban a hétvégén

„Ma este teljesítettük a küldetést. Innentől kezdve az a célunk, hogy a visszavágót is megnyerjük hazai pályán. Az Arsenallal szemben nem engedhetjük meg magunknak, hogy elbízzuk magunkat. Ez egy olyan csapat, amely egy pillanat alatt képes megváltoztatni a párharc állását, akkor pedig kezdhetünk elölről mindent. Még semmi sincs megnyerve, nekik pedig nincs veszíteni valójuk a visszavágón” – mondta Luis Enrique.

Kapcsolódó cikkünk

Milánóban kiélezett mérkőzést jászottak a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, míg Madridban a hazaiaknak nem volt esélye túljutni a negyeddöntőn.

A Real kezdőcsapatában ott volt Bellingham, Rodrygo, Vinícius Jr. és Mbappé is, így várható volt, hogy a támadásokkal nem lesz gond Madridban. Annál inkább a védekezéssel, hiszen utóbbi két játékos nem arról híres, hogy visszazár, amikor szükség van rá. A jobbhátvéd pedig az a Lucas Vázquez volt, akit már-már ezzel a poszttal azonosítanak, de eredetileg ő is támadó volt, így hátul rendre akadnak bizonytalan megmozdulásai. 

A túloldalon Mikel Arteta a győztes csapaton ne változtass elve alapján ugyan azt a kezdőt küldte pályára, mint Londonban. 

Így kevésbé volt meglepő, hogy az első percekben az angolok voltak veszélyesek, elsősorban Saka révén, de egy szögletnél Rice is letesztelte Courtois éberségét. 

A belga kapus azonban a 14. percben igazolta igazán a klasszisát, amikor kivédte Saka büntetőjét. Ödegaard minden bizonnyal megbánta, hogy átengedte a lehetőséget csapattársának, akinek ennél bőven akadt már jobb tizenegyese (nem a 2021-es Eb-döntőben). Az ítélet egyébként Asencio és Merino párharcából született, előbbi rántotta le az Ágyusok csatárát.

A 24. percben a Real is megkapta a maga tizenegyesét, miután egy szabadrúgásnál Rice ölelésében elesett Mbappé. Itt azonban végül nem került sor a végrehajtásra. Az angol középpályás azonnal azt jelezte, hogy a francia fogta be a kezét. A VAR ezt és a potenciális lest is vizsgálhatta, és 3 perc után kihívta Letexier játékvezetőt, hogy nézze vissza a felvételeket, aki ezek után visszavonta korábbi ítéletét.

A szünet előtti bő 10 percben inkább a Real próbálkozott, de a jól záró londoni védelemmel szemben leginkább csak szögletekig jutottak.

 Nagy nevek ide vagy oda, nem látszódott, hogy Rodrygóék hogyan is tudnák áttörni az Arsenal szervezett védekezését. 

A slusszpoén ráadásul Martinelli lábában maradt, aki a 45+6. percben éles szögből lőtt, de Courtois védett, így maradt a 0:0.

A második játékrész elején beszorulni látszott Arteta csapata, volt amikor 6-7 játékos is egyvonalban védekezett a kaputól 20 méterre, de nem tudták hibázásra késztetni őket Viníciusék. Az 57. percben Rodrygo majdnem meglepte Rayát, de a vendégek kapusa kiütötte a szögletből gólba tartó labdát.

Ancelotti hármas cserével próbált meg kockáztatni és új lendületet adni egyre inkább hitehagyott csapatának. A 65. percben a jobb oldalon, Sakától indult az Arsenal támadása, a szélső viszont néhány passzal később már középen, a tizenhatoson belül kapba meg a labdát, majd a kifutó kapus fölött a hálóba emelt, 0:1

Talán egy picit kiengedtek az Ágyúsok, hiszen két perccel később Vinicíus révén egyenlített a Real, 1:1. A támadó Saliba bizonytalankodását használta ki.

Szabadrúás után Valverde próbálkozását blokkolták, majd a másik kapunál Ödegaard lőtt nagy helyzetben mellé. A 93. percben Martinelli egy kontra végén alakította ki az 1:2-es végeredményt. 

Az Arsenal kettős győzelemmel, mondhatni esélyt sem adva a Real Madridnak jutott az elődöntőbe, ahol a PSG vár majd rájuk.

Real Madrid–Arsenal 1:2 (0:0)

Gólszerzők: Vinícius Jr. (67.), ill. Saka (65.), Martinelli (90+3.)
Sárga lap: Alaba, Asencio, Rüdiger, ill. Raya, PArtey

REAL MADRID: Courtois–Lucas Vázquez (61. Endrick), Raúl Asencio (74. Modric), Rüdiger, Alaba (61. F. Garcia)–Valverde, Tchouameni, Bellingham–Rodrygo (61. Ceballos), K. Mbappé (75. Brahim Díaz), Vinícius Jr.

ARSENAL: Raya–Timber (90+4. White), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly–Ödegaard, Partey, Rice (90+4. Zincsenko)–Saka (77. Trossard), Merino, Martinelli (90+4. Tierney)

Az első meccsen 0:3, továbbjutott az Arsenal 5:1-es összesítéssel.

Negyeddöntő, visszavágó

Milánóban ott volt a kezdőben a Bayern legendája, Thomas Müller, aki egy hete csereként beszállva szerzett fontos gólt. Az Internazionaleban szintén egy változás volt, Dimarco vette át a bal oldali szárnyvédő posztján az első találkozón gólpasszt adó Carlos Augusto helyét.

Egyik csapat sem a védekezésre játszott, sorra jöttek a helyzetek és bár nem mindegyik zárult lövéssel, mindkét oldalon benne volt a gól a játékban. A félidő utolsó 10 perce a Bayerné volt, Sommer többször is védett, de igazán nagy bravúrt nem kellett bemutatnia az Inter kapusának. Ami viszont a bajorok szempontjából aggodalomra adott okot, hogy a két belső védőjük, Kim és Dier is sárga laposan vonulhatott az öltözőbe.

A második félidő első helyzetét az milánóiak jegyezték, de gólt a Bayern szerzett. Az 52. percben Kane lőtte ki a tizenhatoson belül a hosszú sarkot, 0:1.

Thuram azonnal válaszolhatott volna, de Urbig védte a lövését. Sokat azonban így sem kellett várni, Lautaro Martínez az 58. percben egyenlített egy szöglet utáni lecsorgóból, 1:1. 

Az argentin csatár sorozatban ötödik BL-meccsén is betalált.

Három perccel később már 2:1 volt az állás. Előbb Dier még mentett a kapu torkából, de az ezt követő szögletből Pavard a kapuba fejelt Kim mellől. 

A francia védőnek ez volt az első gólja az Inter mezében a 65. meccsén.

A müncheniek előbb Olise révén egyenlíthettek volna, de végül Dier lett a gólszerző, 2:2. Ezúttal is egy szöglet után esett a gól. 

Az angol védőnek ez volt az első gólja a Bayernben és szintén az első a BL-ben.

Izgalmas volt a hajrá, a hosszabbítás első percében Sommer ejtett ki egy labdát, Kane pedig kicsavarodott helyzetben lőtt fölé. A 94. percben már Urbig is a tizenhatoson belül helyezkedett egy szabadrúgásnál, de ebből még nem lett veszély, az ezt követő akciónál viszont Sommer fogta Müller fejesét. Egy perccel később Comané volt az utolsó esély, de fölé lőtt, a játékvezető pedig lefújta a mérkőzést.

A Bayern nagyott küzdött, de egy pár perces rövidzárlat elég volt ahhoz, hogy az Internazionale jusson a legjobb négy közé. Két nagyon jó mérkőzést játszottak a csapatok. Az olaszokra a BArcelona vár majd az elődöntőben.

Internazionale–Bayern München 2:2 (0:0)

Gólszerzők: L. Martínez (58.), Pavard (61.) ill. Kane (52.), Dier (76.)
Sárga lap: Arnautovic (pályán kívül), Dimarco, ill. Kim, Dier

INTER: Sommer–Pavard, Acerbi, Bastoni (87. Bisseck)–Darmian, Barella (87. Frattesi), Calhanoglu, Mhitarjan, Dimarco (73. Carlos Augusto)–L. Martínez (81. Taremi), M. Thuram

BAYERN: Urbig–Laimer (83. Coman), Dier, Kim Min Dzse (65. Guerreiro), Stanisic–Kimmich, Goretzka (83. Pavlovic)–Olise, Müller, Sané (65. Gnabry)–Kane

Az első meccsen 2:1, továbbjutott az Inter 4:3-as összesítéssel.

Negyeddöntő, visszavágó Kapcsolódó cikkünk

Az Arsenal remek helyzetből várja a Real Madrid elleni negyeddöntő visszavágóját a Bajnokok Ligájában, míg a másik párharcban az Inter is saját kezében érezheti a sorsát.

Real Madrid–Arsenal

Az Arsenal a múlt hét legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy szinte tökéletes mérkőzésen 3–0-ra verte a Real Madridot az Emiratesben.

A csata hőse Declan Rice volt, aki két szabadrúgásgólt vágott (a harmadik találatot Mikel Merino szerezte), a 26 éves, 64-szeres angol válogatott középpályás ezzel BL-történelmet írt, ugyanis korábban senki sem lőtt szabadrúgásból két gólt egy kieséses mérkőzésen.

Rice egyébként is alaposan meglephetett mindenkit, mert nem egy szabadrúgás-specialista. Olyannyira nem, hogy 2023-as Arsenalba szerződése óta csupán ötödik alkalommal lőtt így kapura (mondjuk a statisztikája így nem akármilyen, hiszen kétszer is eredményes volt), de a BBC szerint az egész pályafutását figyelembe véve 339 meccsén ez csupán a tizenegyedik (!) ilyen próbálkozása volt.

A hétvége aztán kicsit visszahúzta a valóságba a csapatot, a Brentford elleni 1–1-es döntetlennel ugyanis lassan százszázalékossá válik, hogy a Liverpoolt nem lehet utolérni. De az utóbbi hetek PL-teljesítménye aggodalomra adhat okot: a legutóbbi hét mérkőzésből mindössze kettőt nyert meg az Arsenal, azaz ha nem kap észbe, még a második hely is veszélybe kerülhet. Márpedig ez az előző két évhez képest visszalépést jelentene.

Azzal viszont, hogy a Brentford ellen Bukayo Saka, Martin Ödegaard, Myles Lewis-Skelly és Mikel Merino is csak a kispadon kezdett, nyilvánvalóvá vált, hogy mi Arteta prioritása. És ha az Arsenal megnyeri a Bajnokok Ligáját, akkor kit érdekel a Premier League? Senkit.

Ami a statisztikát illeti, az angolok legutóbb 2023. május 14-én kaptak ki három góllal (akkor a Brighton verte 3–0-ra), ennél nagyobb zakóra pedig 2021. november 20-a óta nem volt példa, amikor az Anfield Roadon kaptak ki 4–0-ra a Liverpooltól.

Megfordítva ugyanezt, a Real Madrid már idén fel tud mutatni egy olyan eredményt, amivel minden szurkolója boldog lenne: január 22-én 5–1-re verte a Salzburgot. De előtte – ugyancsak januárban – öt olyan tétmérkőzése is akadt, amelyek közül négyszer három, egyszer öt góllal nyert.

Szóval a Bernabéuban nincsen még pánikhangulat, de angyali nyugalomról sem lehet beszélni. A pletykák szerint Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke már egy hete megunta a csapat botladozását, és a Real Sociedad ellen hosszabbításban kiszenvedett kupatovábbjutás, majd a hazai, Valencia ellen 2–1-es bajnoki vereséget követően ultimátumot adott Carlo Ancelotti vezetőedzőnek.
Ezt követte a londoni kilátástalan produkció, de a vasárnapi, Alavés elleni 1–0-s idegenbeli siker sem volt olyan, ami meggyőzhette volna a vezetőket, hogy nincs gödörben a csapat.

Szóval van honnan javulni és javítani, mert egy BL-kiesés tényleg azt jelentheti, hogy Ancelotti nem tölti ki 2026-ig szóló szerződését. Ennek a hírnek pedig leginkább Brazíliában örülnének, ahol egy megüresedett szövetségi kapitányi poszt vár rá.

Saját kezében az Inter sorsa

Idegenbeli 2–1-es győzelmével nagy lépést tett a továbbjutás felé az olasz Inter a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonásán. Pedig az első fél óra a Bayerné volt, ám a korábbi München-kapus, Yann Sommer egymás után mutatta be a védéseket, Harry Kane pedig kihagyott egy kifejezetten nagy helyzetet. Aztán következett Marcus Thuram előkészítése és Lautaro Martínez remek befejezése (0–1). A második félidő sokáig eseménytelenül csordogált, majd Vincent Kompany kockáztatott, és a veterán Thomas Müller ki is egyenlített a 85. percben. Akkor talán egy kicsit elvitte a Bayernt a hév, jött egy Inter-kontra a 86. percben, Davide Frattesi pedig beállította az 1–2-es végeredményt – noha a gólszerzőnek nagyon nehéz estét kellett átélnie: mindössze órákkal a müncheni mérkőzés előtt meghalt a nagymamája, aki nagyon közel állt hozzá.

Mindig azt hittem, hogy a legjobb tulajdonságom a gondolkodásmódom. Mindig azt hittem, hogy semmi és senki sem tud megrázni, de amikor ezzel szembesültem, elveszettnek éreztem magam. Nagyon közel álltam a nagymamámhoz. Nehéz volt a ma este nekem, de éreztem, hogy fentről szurkolt nekem, szerintem az ő keze volt benne, hogy így alakultak az események a pályán

 – nyilatkozta Frattesi a lefújás után az Inter TV-nek.  

Ami a visszavágó előjeleit illeti, a címvédő és listavezető Internazionale hazai pályán magabiztos, 3–1-es győzelmet aratott a Cagliari felett a Serie a 32. fordulójában.

A milánói együttes az első félidőben remekül játszott és Marco Arnautovic, illetve Lautaro Martínez találataival kétgólos előnyt szerzett, a második félidőben pedig Yann Bisseck révén gyorsan válaszolt a szárd együttes szépítésére. Simone Inzaghi 2021 nyarán érkezett az Internazionale kispadjára. A milánói kék-feketék azóta 54 hazai meccset nyertek a Serie A-ban, ugyanannyit, mint a Real Madrid a La Ligában, és csak eggyel kevesebbet, mint a Liverpool (55) a Premier League-ben.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján szép győzelmet arattak az esélytelenebb csapatok, de az Aston Villa és a Dortmund sem tudta megfordítani a párharcot.

Elképesztő blamával kezdődött az Aston Villa–Paris Saint-Germain mérkőzés, a játékosok bevonulásakor ugyanis az ikonikus Bajnokok Ligája-himnusz helyett az Európa-liga indulóját játszották le a stadionban. A kamera végigpásztázta a röhögő, fejüket csóváló és grimaszoló játékosokat, akik viszont még a kezdő sípszó előtt átérezhették az igazi BL-hangulatot – a műsorközlő két perccel később elindította a helyes dallamot is.

A Villa egyébként úgy kezdte a mérkőzést, ahogy egy nagyon ritkán főtáblára jutó angol csapattól várható: küzdött, harapott és támadott, a PSG pedig az első öt percben csak néhány másodperc erejéig találkozott a labdával. Ezek után hideg zuhanyként érkezett a PSG vezető gólja: egy ellentámadás végén Barcola lőtt laposan középre, a Villa kapusa, Emiliano Martinez pedig rutintalanul az érkező Hakimi elé ütötte a beadást.

Kellett pár perc, mire a hazaiak magukhoz tértek, és egy kapu előtti kavarodásból valamint Rodgers lapos lövéséből is egyenlíthettek volna. A párizsiak viszont könyörtelenek voltak.

A 27. percben egy villámgyors, egyszerű, de gyönyörű ellentámadást vezettek, amelynek végén Mendez tökéletesen helyezte lövését a tizenhatos előteréből – 0:2.

A jogos szépítés a 34. percben jött össze a birminghaimeknek. Tielemans előbb az egész stadionnal együtt büntetőt reklamált, de csalódnia kellett a játékvezetőben, aztán a következő akció végén ismét ő volt a főszereplő, amikor lövése szerencsével, Pachón megpattanva a hálóba hullott.

Az élvezetes első félidő után a másodikban harminc másodperc telt el, amikor Marqiunhos odakönyökölt a kapura törő McGinnek – a hazaiak piros lapot reklamáltak, de a játékvezető még csak szabálytalanságot sem látott, és a VAR sem szólt közbe. Nagyszerű tempóban zajlott tovább a mérkőzés, az 54. percben McGinn lódult meg bátran a PSG-védők között, és lövése – enyhe irányváltozatás után – a hálóba csapódott, 2:2.

Egy perccel később Donnarumma bravúrral védte Rashford lövését, az angol támadó pedig egy perccel később ismét legszebb napjait idézte: két gyönyörű csellel elküldte gyufáért Ruizt és Vitinhát, visszagurított labdáját pedig Konsa a hálóba lőtte – 3:2.

Fordított a Villa és elképesztő lendülettel hajtott az újabb gólért: Donnaruma újabb hatalmas bravúrt mutatott be, a 69. percben a csereként beállt Asensio sem tudta belőni ajtó-ablak ziccerben a hazaiak negyedik gólját. 

A 80. perc környékén mintha elfogyott volna az angolok ereje, a PSG többször is sikeresen eldugta a labdát. A 93. percben Maatsen kapáslövése még góllal kecsegtetett, de a Villa nem tudott több helyzetet kidolgozni, így búcsúzott a sorozattól.

A másik mérkőzésen a Dortmund ráijesztett a Barcelonára amikor a második félidő elején kétgólos előnybe került, de a katalánok egy öngóllal szépítettek, ami kulcsfontosságú volt, hiába érkezett a hazaiak részéről Guirassy harmadik gólja is.

Aston Villa–PSG 3:2, g.: Tielemans (34.), McGinn (55.), Konsa (58.), ill. Hakimi (11.), Mendes (28.) – az első meccsen 1:3, tj.: PSG

Dortmund–FC Barcelona 3:1, g.: Guirassy (11., 49., 76. – az elsőt 11-esből), ill. Benszebaini (54., öngól) – az első meccsen 0:4, tj.: Barcelona

Kedd esti eredmények

A Cityvel kapcsolatban rengeteg olyan adat van, amely azt igazolja, hogy teljesen másképp futballozik a csapat, mint korábban – így például a City átlagosan kevesebbet birtokolja a labdát, mint Guardiola korábbi kilenc szezonjának bármelyikében.

Előtérben a fizikum

Szintén szembeötlő, hogy novemberben a klub hivatalos weboldalán megjelent egy cikk, amely büszkén rámutatott, hogy az idei szezonban a csapat többet futott a Premier League-mérkőzéseken, mint bármelyik másik. 

„Eddig összesen 1269 kilométert futottunk, átlagosan 115,4 kilométert meccsenként” – ünnepelte a cikk, márpedig korábban a fizikális teljesítmény hangsúlyozása sosem volt lényeges Guardiola csapatainál.

Könnyű belátni, mi vagy ki indukálta ezeket a változásokat. Az elmúlt 18 hónapban a City leigazolta Savinhót, Abdukodir Khusanovot és Omar Marmust, akik dinamikus, de kevésbé kifinomult játékosok. Mellettük ott van a klub szemléletváltásának másik megszemélyesítője: Gianluigi Donnarumma, akit nyáron vettek meg a Paris Saint-Germaintől, és aki annyira távol áll egy klasszikus „Guardiola-kapustól”, amennyire csak lehet, hiszen söprögető helyett abszolút vonalkapus, aki ráadásul lábbal sem a legerősebb.

Még az edzői stáb összetétele is egyfajta változásra utal, hiszen távozott Juanma Lillo, aki szinte ugyanúgy látja a játékot, mint Guardiola, és

helyére az a Pep Lijnders került, aki korábban Jürgen Kloppnak segített a „heavy metal futball” megalkotásánál Liverpoolban.

A tavalyi gyenge szezon után szükségessé vált a keret jelentős átalakítása, márcsak a Premier League egyre direktebb, agresszívabb jellege miatt is, és ezzel párhuzamosan a City egyértelműen olyan igazolásokra támaszkodik, akik képesek „diktálni a ritmust”, ahogy Guardiola fogalmazott. Már csak emiatt sem meglepő, hogy a 2025/2026-os szezonjuk története a kevesebb labdabirtoklásról, kevesebb irányításról, és a több kontratámadásról, valamint a több futásról szól.

Ez a fajta futball izgalmas, egymást követő győzelmeket hozott a Manchester United és a Real Madrid ellen, majd az év végén három egymást követő meccsen segített a Citynek legyőzni a Bournemouth-t, a Borussia Dortmundot és a Liverpoolt, 

annak ellenére, hogy minden meccsen kevesebbet birtokolták a labdát, ám a kontratámadásaik mindig hatalmas fenyegetést jelentettek.

Kapcsolódó cikkünk

A futballban időről időre szemtanúi vagyunk olyan eseményeknek, amelyeket a világon senki sem látott vagy gondolt előre, beleértve a focihoz leginkább és legkevésbé értőket is. Arra, hogy 2024 úgy érjen véget, hogy a Manchester City tizenkét meccsből mindössze egyetlenegyet tudjon megnyerni, senki sem gondolt vagy fogadott volna. Ilyen egyszerűen nincs, nem történhet meg. Aztán mégis. Ennél talán csak az érdekesebb, hogyan lábalt ki Pep Guardiola a legnagyobb bajból. 

A Premier League tör­té­netében még egyetlen edző érkezése sem volt annyira borítékolható, mint Pep Guardioláé.

A Premier League Európa legjobb edzőinek otthonaként tekint magára, ezért nagy csalódás volt, amikor 2013-ban Guardiola a Bayern Münchent választotta a Premier League valamelyik nagyágyúja helyett. Három évvel később azonban a Manchester City hierarchiájában igen magas pozícióban lévő régi barcelonai barátok és kollégák – elsősorban a klubigazgató, Txiki Begiristain – meggyőzték a katalán edzőt, hogy vegye át a City irányítását. „Txiki nagyon-nagyon fontos szerepet játszott az életemben” – mondta Guardiola a megérkezésekor. 

„Amikor még egy senki voltam, engem bízott meg a Barcelona vezetésével, amely egy csodálatos klub, csodálatos játékosokkal. Egyszer azt mondtam neki, hogy egy nap Angliában fogok dolgozni, és ha ott lesz valamelyik klubnál, akkor én is oda megyek. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy Txiki itt volt.”

Megreformálni egy kősziklát

A Premier League-klubokat korábban sokként érték a külföldi edzők innovációi, elég csak Arséne Wenger 1996-os vagy José Mourinho 2004-es megérkezésére gondolni, ám Guardiola esetében mindenki tudta, hogy a katalán egy olyan futballstílust akar majd meghonosítani, amilyenhez fogható még nem volt a Premier League-ben. Ez azonban nehéz feladatnak ígérkezett, de Guardiola hatása már azelőtt érezhető volt, hogy Angliába szerződött volna. 

A 2008 és 2012 között a Barcelonával elért sikerei, valamint a spanyol válogatott négyéves dominanciája a Premier League-ben is megágyazott a tiki-takának, amely más megvilágításba helyezte a türelmes labdázgatást. 

Viszont egyetlen Premier League-csapat sem tudta megközelíteni Guardiola Barcelonájának szintjét, az Arsenal és a Manchester City passzjátékából pedig hiányzott az a fajta taktikai kifinomultság, ami a Guardiola-féle Bayern Münchent jellemezte. A katalán edzőnek tehát az volt a feladata, hogy egy új szintre emelje a labdabirtoklást.

Az angolokban természetesen volt ellenérzés Guardiola ideológiájával szemben, ami abból eredt, hogy az angol futball mindig is a fizikális erőt részesítette előnyben a technikával szemben. Guardiola nagyságában azonban csak kevesen kételkedtek, és valószínűleg még ők is elismerték a tréner Barcelonánál és Bayernnél elért sikereit. Abban viszont már egyáltalán nem voltak biztosak, hogy Guardiola Angliában is képes lesz felépíteni egy hasonló csapatot, ahol a zord időjárással, a megfeszített téli menetrenddel, a fizikai kontaktusokkal szemben engedékenyebb játékvezetéssel és az ódivatú, ívelgetős focit játszó kiscsapatokkal is meg kell küzdenie.

Ennek ellenére Guardiola második szezonjában a Manchester City pontrekorddal nyerte meg a Premier League-et. Ez pedig egy hihetetlen erődemonstrációja volt Guardiola saját ideológiájába vetett hitének, még akkor is, ha a történelmi, százpontos idényhez vezető út eleinte tele is volt buktatókkal.

Kapcsolódó cikkünk

Mohamed Szalah minden eddigi rekordját felülmúlhatja, ám nyolc év után mégis távozhat.

A 2024–2025-ös szezon eddig abszolút a Liverpoolról és Mohamed Szalahról szólt a Premier League-ben. Az angol futballcsapat úgy vezeti hatpontos előnnyel a bajnokságot, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint közvetlen vetélytársai, a Bajnokok Ligájában hatból hat meccset nyert, míg Szalah élete formájában futballozva 19 PL-meccsen 18 gólnál és 13 asszisztnál jár (de az összmérlege is kegyetlen: 27 mérkőzés, 21 gól, 17 gólpassz). 

2024-ből nehéz jobb teljesítményt mondani, mint amit Szalah bemutatott, mégis úgy tűnik, ez lesz az egyiptomi klasszis hattyúdala.

Az 1992. június 15-én született egyiptomi klasszis 2010-ben kezdte a pályafutását az al-Mokawloon csapatánál, onnan szerződtette 2012-ben a Basel. A svájciakkal két bajnoki címet nyert, és miután két év alatt 79 tétmérkőzésen 20 gólig jutott, felfigyelt rá a Chelsea.

A londoniaknál azóta is foghatják a fejüket, hogy nem volt elég türelmük kivárni a beérését, igaz, a Roman Abramovics-éra csúcspontján olyan játékosokkal kellett volna megharcolnia a szélsőposztok valamelyikéért, mint a brazil Oscar és Willian, a német André Schürrle vagy a belga Eden Hazard.

Így mindössze 13 bajnoki jutott neki a Premier League-ben, ezeken kétszer volt eredményes. A klub előbb az olasz Fiorentinának adta kölcsön 2014–15-ben (26 tétmérkőzés, 9 gól), majd az AS Romának, amely aztán ki is vásárolta a szerződéséből (két szezon alatt 83 meccsen 34 gólig jutott).

2017 nyarán a Liverpool 42 millió eurót fizetett érte, ezzel klubrekordot döntött, a csúcsot addig Andy Carroll tartotta, még 2011-ből. Az első szezonjában beállította az egy szezonban szerzett legtöbb Premier League-gól rekordját (32), és BL-döntőbe segítette csapatát.

Roberto Firminóval és Sadio Mané­val félelmetes támadóhár­mast alko­tott, a ’Pool pedig 2018–19-ben Bajnokok Ligáját, a kö­vetkező szezonban angol bajnoki címet nyert. Szalah ellenállhatatlanul futballozott, 2017–18 után 2018–19-ben, majd 2021–22-ben is gólkirály lett az élvonalban, de még a leggyengébb liverpooli évében, a legutóbbiban is 18 találatig jutott.

Nyert már FA-kupát (2021–22), két Ligakupát (2021–22, 2023–24), Community Shieldet (2022), UEFA Szuperkupát (2019) és klubvilágbajnokságot (2019) is.

Az egyiptomi válogatottban 103 mérkőzésen 59 találatig jutott, részt vett a 2012-es olimpián, a 2018-as világbajnokságon, és kétszeres ezüstérmesnek mondhatja magát az Afrika-kupán (2017, 2021).

Rendkívüli játékos félelmetes formában

Év végén, december 30-án a The Athletic összegezte az egyiptomi támadó statisztikáit, és megállapította, hogy a Premier League történetében a valaha volt legjobb szezont futotta eddig.

Szalah addig 18 bajnokit játszott, összesen harminc kanadai pontot jegyzett, azaz átlag 52,7 percenként szerzett gólt (17) vagy adott gólpasszt (13). Az eddigi időcsúcsot Gabriel Jesus tartotta (Manchester City, 2016–17, 59,1 perc), megelőzve Kevin Campbellt (Everton, 1999, 63 perc) és a tavaly brillírozó Erling Haalandot (Manchester City, 2022–23, 63,1 perc).

Az, hogy 30 gólban vállalt szerepéhez csupán 18 mérkőzésre volt szüksége, ugyancsak Premier League-rekord, a korábbi csúcsot szintén egy Liverpool-játékos, Luis Suárez tartotta, aki 19 meccs alatt jutott 30 pontig még 2013–14-ben.

Korábban egyetlen játékos sem volt arra képes, hogy egy szezonon belül hétnél több olyan meccset játszott, amelyen gólt szerzett és gólpasszt adott – Szalah jelenleg már nyolcnál jár.

Teszi ezt ereje teljében, pályafutása csúcsán, 32 évesen.

„Mo és a rendkívüli jelző összetartoznak, olyasvalamik, amelyeket sokat hallottam az elmúlt hat hónapban együtt emlegetve. Valóban megérdemli a jelzőt és valószínűleg az elmúlt nyolc évben is okkal mondták rá. Csak azért nem tud folyamatosan meglepni minket, mert tudjuk, milyen játékos, és mire képes” – mondta Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője.

De úgy tűnik, a holland szakember sem akarja teljesen kiégetni, és nagyon okosan használja, a Pool taktikája ugyanis abszolút alkalmas arra, hogy Szalah többet pihenjen, és ne ragadjon le sem vonalszélsőként, sem támadóként. Ugyanakkor ha Szoboszlai Dominik vagy Curtis Jones is a pálya azon oldalán helyezkedik el, mint ő, és Ryan Gravenberch mellett Trent Alexander-Arnold is ott van, akkor bőven akad lehetősége arra, hogy fent maradjon, és ne égessen el energiákat a visszafutással.

Amikor 2024. december 22-én a Liverpool 6–3-as győzelmet aratott a Tottenham vendégeként, Mohamed Szalah két góllal és két gólpasszal vette ki részét a sikerből, és ezzel megelőzte Billy Liddellt a klub örökranglistáján.

A támadó ezzel egymás után a hatodik szezonjában jutott el legalább tíz-tíz gólig és asszisztig, de ő a Premier League-érában az első játékos, aki már karácsony előtt produkálta ezt a számot.

Az egyiptomi azóta még három gólt szerzett, így már 232 találatnál jár, ennél többet csupán hárman értek el a Liverpool mezében. És ha Szalah így folytatja, elképzelhető, hogy a szezon végére fellép a képzeletbeli dobogóra is, amelytől már csupán 12 találat választja el.

A klub örök-góllövőlistája:
346 gól – Ian Rush
285 gól – Roger Hunt
241 gól – Gordon Hodgson
232 gól – Mohamed Szalah
228 gól – Billy Liddell

Hogy marad benne szufla, azt más statisztikák is mutatják: eddigi 18 góljából 16 a második félidőben született, emellett az előző három szezonban csökkenő tendenciát mutató sikeres cselezési aránya (2021 és 2024 között 39%, 34%, majd 31,4% volt) ismét az ötven százalék felé közelít.

Még nincs is a csúcson?

A fenomenális forma azonban nem elégíti ki a támadót, aki hisz a fejlődésben, abban, hogy 2017 nyara óta 376 mérkőzésen szerzett 232 gólja és 104 gólpassza még jócskán túlteljesíthető.

„Azt hiszem, még nem értem el a csúcspontot. Úgy gondolom, hogy ha egy labdarúgó azt gondolja, hogy elérte a legmagasabb potenciált, akkor egyszerűen vissza fog esni. Nagyon alázatos vagyok, a mai napig megkérdezem a játékosokat, mit gondolnak, mit tudok még javítani. Akkor is, ha fiatalabbak nálam, és talán nem érték el azt, amit én. Ugyanakkor mindig azt mondom, meséljék el, miben tudnék még javulni, hiszen néha mások többet látnak nálam.”

Arra a kérdésre, hogy képes-e meghaladni a 44 gólt és 14 gólpasszt, amit az első Liverpool-szezonjában jegyzett, azt felelte, remélhetőleg igen.

„A terv az, hogy felülmúljam, hiszen eddig ebben a szezonban nagyon jók a számaim, szóval remélem, túl tudom majd teljesíteni. Az is óriási teljesítmény, hogy eddig háromszor gólkirály lehettem, a Premier League-ben egy szélső erre legfeljebb egyszer képes. A negyedik elsőség bonyolultabb lenne, hiszen rengeteg jó csatár van. De nagyon-nagyon alázatosan viszonyulok mindehhez.”

A klub honlapján készült rövid interjúban feltették neki a kérdést, hogy hogyan foglalná össze a klub iránti érzéseit. Erre azt felelte, minden ott töltött pillanatot maradéktalanul élvez, mert azt érzi, ez az élmény talán soha többé nem jön el ismét.

„A szezon előtt úgy voltam vele, bár kaptunk egy új, másik edzőt, és nem tudjuk, milyenek leszünk, én ugyanúgy szeretnék dolgozni, és élvezni a futballt. Most féltávnál azt mondhatom, nagyon-nagyon jó helyzetben vagyunk, és ha így folytatjuk, remélhetőleg nyerünk egy újabb nagy trófeát.”

Esély az Aranylabdára

Slot szerint Szalah jelenleg a világ legjobb játékosa, Jamie Carragher, a Sky Sports szakértője pedig úgy véli, hogy az egyiptomi válogatott játékos van a legjobb pozícióban a 2025-ös Aranylabdáért.

A számokat tekintve, amelyek pompájukban Cristiano Ronaldo madridi és Lionel Messi barcelonai teljesítményével vetekednek, nehéz vitatkozni, de Szalah nem az Aranylabdára koncentrál.

„Az egyéni díj elnyerése 90 százalékban attól függ, hogy milyen teljesítményt nyújt egy játékos a csapattal, és nyer-e valami nagy trófeát. Amennyiben igen, nagyobb az esély az Aranylabdára is. Ám számomra az a legfontosabb, hogy megnyerjem a Premier League-et. De nem lesz könnyű, hiszen az Arsenal és a Chelsea elkaphat bennünket, a Manchester City biztosan vissza fog térni a legjobbak közé. Koncentrálnunk és keményen dolgoznunk kell, nem vehetjük természetesnek a sikert. De remélhetőleg a végén megnyerjük.”

Az biztos, hogy a ’Poolnak nagy veszteség lenne, ha lemondana egy csúcsformában futballozó Szalah­ról, márpedig jelenleg minden jel arra mutat, hogy a klasszis a nyáron távozik. 

A szerződése ugyanis a 33. születésnapja után két héttel, június 30-án lejár, és  egyelőre nyoma sincs annak, hogy sikerülne hosszabbítani vele.

Pénteken a Sky Sports készített vele interjút, amelyben úgy fogalmazott, az utolsó évét tölti a klubnál, és ugyan szeptemberben még azt mondta, senki nem beszélt vele a lejáró szerződéséről, azóta már több hosszabbításra vonatkozó ajánlatot visszautasított, mert távol vannak egymástól az álláspontok.

„Nagyon szeretném megnyerni a PL-t. Ez az utolsó szezonom a klubban, ezért ezt a különleges ajándékot szeretném átadni a klubnak és a városnak” – nyilatkozta.

Kapcsolódó cikkünk

Az angol csapat társtulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe szerint nehéz és népszerűtlen döntéseket kell meghoznia a közeljövőben.

Nem véletlenül sírják vissza a Manchester United szurkolói a legendás Sir Alex Fergusont, akinek vezetésével a futballcsapat nem csupán a Brit-szigetek, de Európa legjobb csapatává nőtte ki magát. A Fergie-érában a klub 13 Premier League-címet, 5 FA-kupát, 4 Ligakupát, két Bajnokok Ligáját és egy KEK-et nyert, 2013 óta azonban be kellett érnie egy Európa-ligával, illetve két-két FA-kupával és Ligakupával. 

Ahogy azt novemberben írtuk, tizenegy sikertelen év után most a portugál Rúben Amorim szerződtetésével újabb remény ébredt, bár egyelőre a jelenlegi szezont kellene túlélni. Érzi ezt a szakmai stáb, de a társtulajdonos Sir Jim Ratcliffe is, aki szűk egy éve került a tűz közelébe, azóta hozott pár döntést, amelyek némi kapkodásra engednek következtetni.

Hogy mire gondolunk? Először is a nyáron a klub szerződtette az Angol Labdarúgó-szövetség korábbi fejlesztési, a Brighton és a Newcastle egykori sportigazgatóját, akiről Ratcliffe azt mondta, munkakörében a világ egyik legjobbja. Így aztán pár millió fontot is fizetett érte a Newcastle-nek, majd vele karöltve kezdte meg átalakítani a keretet. 

Csak a nyáron elköltött 204,5 millió eurót, jött többek kötött Leny Yoro (Lille), Manuel Ugarte (PSG), Joshua Zirkzee (Bologna), Matthijs de Light és Nusszair Mazraoui (mindkettő Bayern München), és ugyan felmerült, hogy Erik ten Hag helyére új menedzsert neveznek ki, a holland végül is maradt. 

Csak az eredmények nem jöttek, így a hírek szerint a klub vezetői egy október 8-i végrehajtó bizottsági ülésen már arról beszéltek, hogy változtatni kellene, aztán 20 nappal később ki is rúgták Ten Hagot, majd november 11-én megérkezett Rúben Amorim. De egyelőre a portugál is szenved, öt meccséből mindössze kettőt nyert meg, és egy döntetlen mellett kettőt el is veszített.

Vasárnap aztán jött az újabb váratlan húzás: a vezetés megköszönte Ashworth munkáját, azaz a világ legjobbjából öt hónap alatt egy kirúgott sportigazgató lett.

Szeretnénk megköszönni Dan munkáját és támogatását a klub átmeneti időszakában, és sok sikert kívánunk neki a jövőre nézve

– írta a klub a közleményében.

Ratcliffe kritikusai persze állítják, ennyi hibás döntést és ilyen gyatra gondolkodást nem bír el hosszú távon a Manchester United: összességében Amorim és Ashworth kinevezése, valamint Ten Hag menesztése közel 25 millió fontjába (30 millió euró) került a klubnak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az elmúlt öt év összes vesztesége több mint 370 millió font (447 millió euró) volt, ez nem tűnik felelősségteljes gondolkodásnak.

Ratcliffe hozzátette, szerinte a United átlagossá vált: 

A Manchester United egy középszerű klub lett, már cseppet sem számít az elit tagjai közé és jelenleg a sport egyik legnagyobb kihívásával kell szembenéznünk, hogy visszavezessük a csúcsra

 – nyilatkozta a United We Stand című szurkolói magazinnak.

A társtulajdonos állítja, hogy nehéz és népszerűtlen döntéseket kell meghoznia a közeljövőben, ezek nélkül semmi sem fog megváltozni, tekintve az Old Traffordon örökölt probléma mértékét.

* a United egy évtized alatt sodródott ebbe az állapotba, ezalatt csak nőtt a nagy tehetetlenség, és nincsenek könnyű vagy gyors javításra lehetőségek
* Rúben Amorim nem nyeri meg a Premier League-et és a Bajnokok Ligáját, hacsak nem javul a keret
* az Old Traffordon nem igazán történik komoly adatelemzés, márpedig ideje lenne alkalmazkodni a 21. századi igényekhez
* leépítésekre volt szükség, mert a klub veszteségei fenntarthatatlanok
* a jegyáraknak emelkedniük kell, de nem az a cél, hogy a túl magas összegek miatt az emberek ne tudják megvenni a belépőket

 

 Ma már elmondhatom, hogy nem könnyű a feladat, hogy olyan elit, topcsapattá alakítsuk a Unitedet, mint Alex idején volt. Nem élvezem a vereségeket. Ugyan­akkor nagyon tetszett Pep Guardiola véresre karmolt feje a Feyenoord elleni BL-mérkőzést követően. Ez a hozzáállás a megfelelő, látszik, hogy nem szeret veszíteni 

– mondta Ratcliffe.

Az eredményeink nem voltak fantasztikusak, az sem tetszik, ahol jelenleg tartunk a bajnokságban. De a sport egyik legnagyobb kihívása előtt állunk, amikor kijelentjük, hogy a célunk visszajutni oda, ahol a klubnak lennie kellene. Ez egy rögös út, emelkedőkkel és lejtőkkel, amely során nehéz és népszerűtlen döntéseket kell hoznunk. Ha visszariadunk ezektől, akkor semmi sem fog megváltozni

– tette hozzá.

A csapat 15 forduló után öt győzelemmel, négy döntetlennel és hat vereséggel, 19 megszerzett ponttal mindössze a 13. helyen áll, innen csak felfelé vezethet az út, főleg, ha olyan fantasztikus, intelligens és megfontolt edző ül a kispadon, mint Amorim.

Ha a csapatod nem elég jó, nem nyerheted meg a Bajnokok Ligáját, bármennyire is jó Ruben. Ezért van szükségünk egy kis türelemre.

Ratcliffe állítja, ilyen helyzetben, amikor nem tudják felvenni a versenyt a világ legjobbjaival, akkor a megoldást az utánpótlás-nevelés jelenthetné. Igen ám, de az adatelemzés annyira gyerekcipőben jár, hogy a megfelelő fiatalok kiszűrésére sem elég.

Ezen a téren még a múlt században járunk

– jelentette ki az örökségéről. Ennek ellenére hozzátette, hogy nagyon jó a kapcsolata a további tulajdonosokkal, Joel és Avram Glazerrel.

A United az elmúlt három szezonban összesen 312,9 millió angol fontnyi (378 millió eurónyi) adózás előtti veszteséget könyvelt el, így a klub kitartó harcban van a Premier 
League pénzügyi fair play szabályzatának betartásáért. Ratcliffe a nyáron mintegy 250 állást szüntetett meg egy jelentős költségcsökkentés részeként, és kitart amellett, hogy az ilyen kemény döntések elkerülhetetlenek.

Vannak problémák, amelyeket meg kell oldanunk, mert olyan pénzügyi helyzetet örököltünk, amelyet csak az idő old meg. Sok kritikát kapunk a sajtóban, de a klub működtetésének költségeit át kell szabnunk. Szabad akarok lenni, hogy igazán jó futballistákat vásárolhassunk

– mondta.

Sir James Arthur Ratcliffe 1952. október 18-án született az angliai Failsworth városában. A vegyészmérnök üzletember az általa 1998-ban alapított INEOS vegyipari csoport elnök-vezérigazgatója, brit milliárdos, aki 2018-ban az Egyesült Királyság leggazdagabb embere volt 21,05 milliárd fontnyi (25,4 milliárd euró) vagyonával.

2024 februárjában Ratcliffe a Manchester United angol futballklub kisebbségi részvényese lett, és megszerezte a sportműveletek irányítását. Mindig is rajongott a sportért, 2013-ban teljesített egy embertelen maratont a Szahara sivatagban, de alapított jótékonysági szervezetet is „Go Run for Fun” néven, amelynek célja, hogy 5 és 10 év közötti gyereket bátorítson az aktív sportéletre. 2017-ben megvásárolta a svájci Lausanne-Sport, 2019-ben pedig a francia Nice labdarúgócsapatát.

 A 2022-es ukrajnai orosz inváziót követően megpróbálta megvásárolni Roman Abramovicstól a Chelsea-t, de 4,25 milliárd fontnyi (5,1 milliárd eurós) ajánlatát elutasították.  Így fordult a Manchester United felé, a klub 2023. december 24-én jelentette be, hogy Ratcliffe 25 százalékos részesedést szerzett, a vásárlás 2024 februárjában zárult le.

Ratcliffe-et a szurkolók azért is bírálták, mert felnőtteknek, időseknek és gyerekeknek egyaránt bevezette a 66 fontos (80 eurós) minimális jegyárat. A szurkolók a múlt hétvégi, Everton elleni meccsen tiltakoztak a szezon közbeni emelés ellen, a sportvezetőt pedig néhány sértő dallal cukkolták.

A társtulajdonos elismerte, hogy a jegyvásárlás érzelmi kérdés, úgy fogalmazott, nem akar olyan helyzetbe kerülni, hogy a valódi helyi szurkolók ne engedhessék meg maguknak, hogy kimenjenek a hazai mérkőzésekre. Mindazonáltal a klubnak optimalizálnia kell a jegybevételeket, mert ez segíthet a Bajnokok Ligája vagy a Premier League megnyeréséhez.
„Meg kell találnunk az egyensúlyt, de nem lehetsz állandóan népszerű”  

– mondta.

Kapcsolódó cikkünk

2013 óta csodára vár a Manchester United. Egy menedzserre, aki legalább nyomokban emlékeztet Sir Alex Fergusonra, akivel lehet álmodozni, aki a legsötétebb órák után végre megmutatja a felkelő nap sugarait, és aki meg tudja nyerni a szíveket mind az öltözőben, mind a lelátón. 

Tizenegy sikertelen év után most a portugál Rúben Amorim szerződtetésével újabb remény ébredt.

Nincs olyan Manchester United-szurkoló, aki ne sírná vissza Sir Alex Fergusont. Még az se elképzelhetetlen, hogy a legendás skót szakember 82 évesen is képes lenne arra a teljesítményre, amire utódai: az MU ugyanis az elmúlt 11 és fél évben egy Európa-ligát, illetve két-két FA-kupát és Ligakupát nyert. Bajnoki címet egyet sem.

Ez a szűkölködés pedig nem volt jellemző a csapatra a Ferguson-éra alatt, hiszen akkor 13 Premier League-cím, 5 FA-kupa, 4 Ligakupa-, két Bajnokok Ligája- és egy KEK-diadal is összejött (a többi aprólékról nem is beszélve). És ki tudja, mi történik, ha 2013-ban a menedzser nem jelenti be visszavonulását? Egykori játékosa, Patrice Evra szerint a klub magának köszönheti mindezt, mert nem teljesítette a kérését. A 81-szeres francia válogatott balbekk egy októberi podcastben azt állította, Ferguson összekülönbözve a klubvezetéssel döntött inkább a visszavonulás mellett.

„Életem egyik legszomorúbb napja volt, amikor Ferguson bejelentette a visszavonulását. Nem sírtam, de sokkos állapotban voltam. Két héttel korábban bevitt az irodájába és azt mondta: »Patrice, nézd meg azokat az embereket, azt hiszik, hogy visszavonulok. Még tíz évig itt leszek, de több Bajnokok Ligáját kell nyernünk.« Majd elárulta, hogy Cristiano Ronaldo 99 százalékban beleegyezett a visszatérésbe, és Gareth Bale is jönne. 200 millió fontra volt szüksége, a klub pedig nem volt hajlandó megadni neki”

– nyilatkozta.

Azt a kétszázmilliót azóta többszörösen elszórta a klub, de se edzők, se játékosok terén nem tudott olyat húzni, hogy visszatérhessen a csúcsra.

Pedig jött az Evertont magasba emelő honfitársa (David Moyes), portugál (José Mourinho) és holland sztáredző (Louis van Gaal, Erik ten Hag), közönségkedvenc játékosból kinevelt menedzser (Ole Gunnar Solskjaer) és a modern német futball keresztapjának tartott filantróp (Ralf Rangnick), csak éppen a sikerek kerülték el az Old Traffordot.

Ehhez a névsorhoz csatlakozik most Rúben Amorim, aki nem beilleszkedni szeretne, hanem kiemelkedni. Csodát tenne, amire a Sportingnál már képes volt. Csak éppen a portugál és az angol futball között van némi különbség.

Edzőként igazi villámkarrier

Persze Amorimot sem kell félteni, sok mindent átélt már játékosként és edzőként egyaránt. Az 1985. január 27-én született középpályás a profi pályafutása nagy részét a Belenensesnél (2003–2008) és a Benficánál töltötte (2008–2017), utóbbinál összesen tíz trófea, köztük három bajnoki arany megnyerésében vállalt részt.

A válogatottban felemásan teljesített, az már csak felfogás és hozzáállás kérdése, hogy féiig üres vagy félig tele pohárnak tekinti a 2010 és 2014 közötti 14 mérkőzését. Hiszen kevés lehetőséget kapott, de ez is elég volt ahhoz, hogy ott legyen, sőt egy-egy alkalommal szerepelne is a 2010-es, valamint a 2014-es világbajnokságon.

Edzőként egyből egy mestert keresett magának, és 2017–18-ban egy szezont Diego Simeone stábjában dolgozott, de aztán úgy érezte, saját lábra kellene állnia, ehhez pedig tanulás, papír, majd vezetőedzői munka szükségeltetik. 2018-ban az akkor harmadosztályú, jelenleg élvonalbeli Casa Piánál vállalt munkát, de edzői licenc híján nem meccselhetett.

Őt azonban ez nem zavarta, ám miután meccs közben taktikai tanácsokat osztogatott, feljelentették, a portugál szövetség pedig egyrészt a csapatot büntette pénzbüntetéssel és pontlevonással, másrészt Amorimot eltiltotta és egy évig nem regisztrálhatták edzőként. Ugyan egy héttel később a büntetését felfüggesztették, ő annyira berágott, hogy csapot-papot ott hagyott, mondván, ilyen bugyuta szabályok miatt ne büntessék már meg a klubot. 

Így utólag lehet, ez a közjáték is kellett ahhoz, hogy beinduljon a biznisz, 2019 szeptemberében ugyanis a Braga alkalmazta, igaz, csupán a B edzőjeként. Nagyszerűen teljesített, tizenegy meccsen nyolc győzelmet aratott csapatával, így amikor december végén a klub kirúgta Ricardo Sá Pintót a nagycsapattól, őt kérték fel. Ott 13 tétmérkőzéséből 10-et megnyert (mindet az élvonalban), és máris lecsapott rá a Sporting.

A lisszaboniak 2020. március 4-én szerződtették, a kivásárlási záradék miatt 10 millió eurót is kifizették érte (nem véletlen, hogy a szakember szerződésébe ők is belevették később ezt a kitételt, azaz gyakorlatilag a Manchester United most visszafizeti ezt az árat).

A Sporting a 2020–21-ben – 2002 után először – bajnok lett, majd egy ezüstérem és egy negyedik helyezés után tavaly újra a legjobbnak bizonyult.  Emellett 2021-ben és 2022-ben behúzta a Ligakupát is, Amorim pedig igazi sztár lett, hiszen kilencszer is a hónap menedzsere, 2021-ben és 2024-ben pedig a szezon edzője lett.

Milyen rendszer alkalmas a PL-hez?

A portugál szakember nemcsak hazájában, de Angliában is felhívta magára a figyelmet (alaposan monitorozhatja a PL az ibériai menedzsereket, mert Amorim immáron a hetedik portugál tréner lesz az élvonalban), így tavasszal a Liverpoollal és a West Ham Uniteddel is hírbe hozták, sőt, állítólag a Manchester United is gondolkodott benne. Azóta pedig a sajtó folyamatosan azt szajkózta, hogy ideális utódja lenne Pep Guardiolának, már ha a spanyol jövő nyáron távozna.

Ami érdekes, hogy állítólag a Liverpool és a ManUnited is azért hátrált meg, mert a 39 éves tréner a Sportingnál elsősorban a 3–4–3–as rendszert alkalmazta (néha ebből kiindulva próbálkozott a 3–4–1–2-es és a 3–5–2-es verzióval is). Ezt pedig se a ’Pool, se az MU nem érezte a magáénak, mondván, mit kezdene ez a szakember egy évek óta négyvédős felállással játszó csapatnál?

Így aztán előbbi helyen Jürgen Klopp helyére jött Arne Slot, a másik helyen pedig inkább rábólintottak Erik ten Hag maradására.

Hogy mostanra mi változott? Taktikai téren semmi, csak éppen a kilátástalan teljesítménnyel valamit kezdeni kell, és ehhez inkább építkezzen nulláról egy vadonatúj szakmai stáb, semmint szenvedjenek tovább a posványban.

Így aztán négy hónap elteltével a United-vezetők összeültek, hogy megvitassák, érdemes-e változtatni. Az INEOS knightsbridge-i központjában tartott végrehajtó bizottsági ülésen október 8-án egy készenléti tervet dolgoztak ki arra az esetre, ha Ten Hag alatt nem javulnának az eredmények. A kívánságlista élén Amorim állt, ebben pedig az új szezonban nyújtott teljesítmény is hozzájárult: a hazai Szuperkupa-vereség óta (ahol 3–0-ról kapott ki 4–3-ra a Portótól) egy PSV elleni 1–1 rondított csak bele a győzelmi szériába.

Érdekes

José Mourinho (Chelsea, ManUnited, Tottenham). Sikerek:  3x PL-győztes, 1x FA-kupa, 4x Ligakupa, 1x Európa Liga, 3x év edzője

Nuno Espirito Santo (Wolverhampton, Tottenham, Nottingham. Sikerek: 4x hónap edzője

Marco Silva (Hull, Watford, Everton, Fulham)

André Villas-Boas (Chelsea, Tottenham). Sikerek: 2x hónap edzője

Bruno Lage (Wolverhampton). Sikerek: 1x hónap edzője

Carlos Carvalhal (Swansea).

Portugál edzők a Premier League-ben Most vagy soha!

Egy hete röppent fel a hír, hogy a ManUnited annyira akarja Amorimot, hogy kifizetné érte a 10 millió eurós kivásárlási záradékot, csak jöjjön mihamarabb. A felek gyors egyeztetése során kiderült, a tréner valóban menne Manchesterbe.

„A szezon elején már jeleztem az elnöknek, történjen bármi, ez volt az utolsó szezonom a Sportingnál. A szezon elkezdődött, nagyszerűen teljesítettünk, és jött az angol ajánlat. Mondtam, rendben, jövő nyáron térjünk rá vissza. Erre azt a választ kaptam, most vagy soha. Három napom volt, hogy olyan döntést hozzak, ami gyökeresen megváltoztatja az életemet” 

– nyilatkozta Amorim.

Miután szerződésében a 10 millió eurós kivásárlási ár mellett 30 napos felmondási idő is szerepelt, áthidaló megoldás kellett. A Sporting azt kérte, hogy a Manchester City elleni BL- és a Braga elleni bajnoki rangadón még maradhasson, ezt állítólag a manchesteriek plusz egymillió euróval még megtámogatták. A vége tehát az lett, hogy november 11-én csatlakozik új klubjához.

Ami a stábot illeti, a portugál ragaszkodott hozzá, hogy kipróbált és megbízható emberei elkísérjék Manchesterbe. Ennek ismeretében valószínű, hogy Emanuel Ferro, Adelio Candido és Carlos Fernandes is ott lesz mellette. Jorge Vital kapusedző szerepvállalása kérdéses, mert a klub a nyáron kinevezte Jelle ten Rouwelaart, aki jól dolgozik a kapusokkal, különösen Andre Onanával. És még ott van Ruud van Nistelrooy is, aki eddig Ten Hag segítőjeként dolgozott, majd két meccsre beszállva eddig veretlen megbízott menedzserként, és miután szerződése 2026-ig szól, nem feltétlenül távozna.

„Nagyon motivált vagyok, hogy itt maradjak, és segítsem a klubot”

 – mondta Van Nistelrooy. Hogy Amorim szorít-e neki helyet, nem tudni, mindenesetre lehet, a szurkolók felé szép gesztus lenne, ha az egykori közönségkedvencet nem tenné lapátra.

A győzelem kulcsa

Guardiola 2016-os megérkezésekor a Manchester Citynek két bajnoki címe volt: az elsőt Roberto Mancinivel nyerte 2012-ben, a másodikat pedig Manuel Pellegrinivel 2014-ben – ettől függetlenül volt valami kiábrándító a Cityben. A manchesteri csapat egyik bajnoki címét sem meggyőző teljesítménnyel nyerte meg, ráadásul taktikailag gyakran nagyon naivnak mutatkozott: a City sikere elsősorban az olyan kivételes egyéni teljesítményeknek volt köszönhető, mint amilyet Sergio Agüero vagy Yaya Touré nyújtott, és nem annak, hogy egy egységes csapatként funkcionált volna. Pellegrini intelligens edző volt, aki maga is a labdabirtoklásban hitt, így Guardiolának nem kellett újra megtanítania focizni a játékosokat, ám a technikai dolgok terén a katalán sokkal tovább ment chilei kollégájánál.

Guardiola az első pillanattól kezdve egy nagyon speciális rendszerben játszatta a Manchester Cityt. 

Hűen a Barcelonánál és a Bayernnél vallott elveihez, csak egy védekező középpályással játszott, ahelyett, hogy megtartotta volna a kétfős belső középpályát, amihez a City hozzászokott. Ez pedig azt jelentette, hogy Fernandinho – aki box-to-box középpályásként kezdte, aztán Touré mellett találta magát egy sokkal defenzívebb szerepkörben – még mélyebb pozícióba került, és végül egyedüli védekező középpályás lett. Guardiola második intézkedésként kitette a csapatból Tourét, és Kevin De Bruynét, valamint David Silvát húzta visszább a háromfős középpályára.

Korábban De Bruyne és Silva is egy sokkal támadóbb felfogású szerepkörben játszott: mindketten tízesek voltak, akik ha szükség volt rá, a szélek irányából befelé játszva is elboldogultak. Már csak az egyikük pozíciójának a megváltoztatása és nyolcasként való szerepeltetése is bátor húzás lett volna, nemhogy kettőé, és mindenképp egy erős, nagy munkabírású játékos kellett volna mellé. De nem Guardiolánál, aki mindkettejüket visszarakta a háromfős középpályára, és Fernandinhót bízta meg a feladattal, hogy biztosítson mögöttük – Guardiola ezzel lényegében megalkotta a Premier League valaha volt legtechnikásabb trióját.

A szabadság vándorai – az öt támadó

A hatás szinte azonnali volt: De Bruyne és Silva remekül megértette egymást. A Bajnokok Ligája playoff-körében, amikor a Manchester City 5–0-ra megsemmisítette a Steaua Bukarestet – Agüero ezen a meccsen úgy lőtt mesterhármast, hogy közben kihagyott két büntetőt –, a két játékos káprázatosan futballozott, és ketten együtt uralták a középpályát. Ez érezhetően valami teljesen új volt, és később De Bruyne meg is nevezte az új pozícióját.

„Egy másfajta szerepkörben kezdtem futballozni” – mondta. „Lett egy kis változás a játékomban, de nem baj, sőt. Az edzőnek megvan a saját maga elképzelése. Már nem tízesként futballozok, hanem szabad nyolcasként, ami rengeteg mozgással jár a pálya minden pontján. Sokkal többet kell futnom, de cserébe sokkal nagyobb szabadságot is kapok.”

A City rendszere úgy lett kidolgozva, hogy az minél nagyobb területet biztosítson De Bruyne és Silva számára. 

A City úgy nyerte meg a korábbi bajnoki címét, hogy a pálya közepe felé játszó irányítók – rendszerint Silva és Samir Nasri – szerepeltek a széleken, Guardiola azonban klasszikus szélsőket használt, akik a „természetes” oldalukon játszottak: a jobb oldalon Raheem Sterling, a bal oldalon pedig az új igazolás, Leroy Sané. Az ő feladatuk volt, hogy az oldalvonal mentén játszva széthúzzák az ellenfél négyfős védelmét, amivel a belső védők és a szélső hátvédek között területeket nyitottak meg De Bruyne és Silva számára. Ilyen értelemben tehát Guardiola csapatában öt támadó volt: Sané, Silva, Agüero, De Bruyne és Sterling.

Visszatérés a gyökerekhez

2024 végén Pep Guardiola olyan spirálba került, olyan mélységbe sodródott csapatával, amelyre karrierje során még sosem volt példa. Október végétől karácsonyig 12 mérkőzésen 1–2–9-es mérleget produkált a csapat, amely egy kiesőjelölttől is halovány teljesítmény lett volna, nemhogy a Manchester Citytől.

Guardiola válságkezelő törekvése egyértelmű volt: a rendszerint használt 4–3–3-as vagy 4–2–3–1-es felállás helyett elkezdett egy stabilabb, védekezőbb jellegű 4–1–4–1-es formációval játszani, és ezzel párhuzamosan, hogy még inkább kontrollálni tudja a csapat a mérkőzéseket, megkezdődött a belső középpályás kísérletezgetés.

Felbukkant itt Matheus Nunes (Feyenoord), Foden (Liverpool), Gündogan (Crystal Palace), Grealish (Nottingham Forest), sőt a Juventus elleni BL-meccsen együtt is játszott Grealish és Gündogan, aztán az MU ellen megint jött Foden, az Aston Villa ellen pedig Kovacic.

A zuhanórepülést az Everton elleni, karácsonyi 1–1 állította meg, ahol a City belső középpályáját a Kovacic–Bernardo Silva–Foden hármas alkotta, amely igencsak emlékeztetett a „szabadság vándoraira”, és megkockáztathatjuk, hogy a valaha volt egyik legtechnikásabb belső középpályás sor a PL történetében. Ennél talán csak egy technikásabb van: a 2024-et végre a Leicester elleni győzelemmel záró Kovacic–Bernardo Silva–De Bruyne trió, amely – ha már egyszer lendületbe jött – 4–1-re kiütötte a West Hamet is az új év első meccsén. 

(Megdöbbentő, de egészen október végéig kell visszamenni a bajnokságban ahhoz, hogy két egymást követő PL-győzelmet találjunk a City neve mellett, akkor a Wolverhamptont (2–1) és a Southamptont (1–0) sikerült kínkeservesen legyűrni).

Pep Guardiola tehát a legnagyobb bajban, karrierje mélypontján sem adta fel elveit, épp ellenkezőleg: ugyanazzal a filozófiával szedte össze a darabokban lévő csapatát, amellyel pályafutása kezdetétől sikeres volt, legyen szó Spanyolországról vagy az angliai kezdetekről: a fizikalitást nélkülöző, de technikájával mindezt ellensúlyozó középpályás kontrollal. És persze Guardiola csapatában ismét csak öt támadó van: Bernardo Silva, De Bruyne, Foden, Haaland és Savinho. 

A király visszatért.

Kapcsolódó cikkünk

A hétvégén folytatódott a Manchester City vesszőfutása: a Premier League címvédője vasárnap különösen fájó vereséget szenvedett, hiszen a városi rivális Manchester United ellen maradt alul 2–1-re hazai pályán, ráadásul úgy, hogy a 87. percben még 1–0-ra vezetett. 

Az MU-t edző Ruben Amorim így bő egy hónapon belül másodszor győzte le Josep Guardiola együttesét, amelyet – még a Sporting vezetőedzőjeként – november 5-én a Bajnokok Ligájában 4–1-re vert.

A Manchester City vesszőfutása még október végén kezdődött. Addig 14 veretlenül megvívott meccset hoztak le a manchesteriek, tizenegyesekkel megnyerték a United elleni Community Shieldet, volt három döntetlenjük, a többi meccsüket pedig megnyerték.

A lejtő kezdete

Október 30-án aztán kikapott a csapat a Ligakupában a Tottenhamtől, majd egy hétmeccses nyeretlenségi szériába került – közte hat vereséggel –, aminek a Nottingham elleni 3–0-s győzelemmel lett vége. Az azonban csak pillanatnyi fellángolás volt, a City azóta lejátszott egy 2–2-es döntetlent a Crystal Palace ellen, majd jött az újabb vereség a BL-ben. A Juventus elleni 2–0-s vereség azt is jelentette, hogy november kezdete óta már 21 gólt kaptak az angolok, ami akkor a legtöbb volt az öt topliga csapatai közül – és ehhez jött még kettő az MU ellen. A United sem volt sokkal jobb formában a derbi előtt, hiszen az előző két fordulóban vereséget szenvedett a csapat – igaz, az Európa-ligában legyőzte (2–1) a Viktoria Plzeňt.

A Unitedet november óta irányító Ruben Amorim számára mindenesetre nem indult jól karrierje első manchesteri derbije: Mason Mountot sérülés miatt már a 14. percben le kellett cserélni, az első félidő vége felé pedig megszerezte a vezetést a City. Egy kis szöglet után Kevin De Bruyne bal oldali beadása megpattant az egyik védőn, majd Josko Gvardiol a kapu bal oldalába fejelte a labdát (1–0).

A hajrá azonban a vendégeké lett: a 74. percben Bruno Fernandest ugratták ki remekül, a középpályás azonban óriási helyzetben a kapu mellé lőtte a labdát, de nem sokkal később újabb nagy lehetőség kínálkozott, miután Matheus Nunes letarolta Diallót a tizenhatoson belül, a tizenegyesnél pedig már nem hibázott Bruno Fernandes, félmagasan a kapu bal oldalába lőtte a labdát.

Alig pár perccel később jött a hideg zuhany a Citynek: Amad Diallo mesteri gólt szerzett. Az elefántcsontparti szélső a nagyszerű kiugratás után átemelte a labdát Ederson felett, majd éles szögből a kapuba gurította a labdát. Fantasztikus mérkőzést játszott a 22 éves futballista, és ahogy Gary Neville fogalmazott a BBC-nek, 

ő volt az egyetlen Manchester United-játékos a pályán, aki úgy futballozott, ahogyan egy United-labdarúgónak kell.

Guardiola vállalja a felelősséget

Ezúttal viszont ennyi is elég volt a pocsék formában lévő címvédő ellen. Ruben Amorim győzelemmel mutatkozott be az első derbijén, Pep Guardiola pedig bosszankodhat, mert tovább folytatódik a City mélyrepülése, és már-már kijelenthető, hogy a csapat lemondhat az aranyérem megszerzéséről.

A találkozó után a főszereplők mondták el véleményüket a látottakról.

Nem vagyok elég jó… Pedig én vagyok a főnök, a menedzser, nekem kellene megtalálnom a megoldásokat, de eddig ezt nem tudtam megtenni 

– kezdte önkritikusan meccs utáni értékelését a City menedzsere, Pep Guardiola.

 Ez a valóság. Szeretnénk jobban játszani és helyzeteket teremteni az ellenfél kapuja előtt, de jelenleg ez nem megy. Korábban két idény alatt nem veszítettünk annyiszor, mint most nyolc meccsen. Ezelőtt minden gördülékenyen ment, most azonban különböző okok miatt szenvedünk. Sok meccset elveszítettünk, de meg kell találnunk a megoldást, és meg kell próbálnunk újból meccseket nyerni.

A katalán szakember ugyanakkor úgy látja, nem ez volt a legfájdalmasabb veresége, mióta a Cityt irányítja: „Szerintem nem ez volt a legfájóbb vereség kilenc év alatt, a Bajnokok Ligájában fájdalmasabb kikapni. Jelenleg eredményekre van szükségünk, hogy javítsunk a hangulatunkon. A helyzet egyre rosszabb, meg kell találnom a megoldást. Eddig azonban nem sikerült, ez az igazság.”

Némileg máshogy látta a helyzetet a City karmestere, Bernardo Silva, aki levette a felelősséget Guardiola válláról: 

Magunkba kell néznünk. Ez nem a szerencsén, hanem a döntéseken múlik. Az utolsó percekben úgy játszottunk, mint az ifisták, ostoba döntéseket hoztunk, és megfizettük az árát.

A korábbi Liverpool-klasszis, majd később a Manchester Unitedet is erősítő Michael Owen is elmondta a véleményét a manchesteri városi rangadóról.

A Manchester City jelenleg nem tudja, hogyan nyerjen meccset. Egy nullára vezettek, irányították a meccset aztán egyszer csak újra megnyomták az önmegsemmisítő gombot. Pep a világ legjobb edzője, de most biztosan ő is vakarja a fejét, és azon gondolkodik, hogyan tudná kihozni csapatát ebből a káoszból. Mentális okoknak kell a háttérben lenniük, darabokra vannak esve.

Amorim szerint a hit hiányzott

A United élén első nagy skalkpját begyűjtő Rúben Amorim szerint csapata remek munkát végzett, és megérdemelten hozta el a három pontot. A portugál szakember úgy vélekedett, csapata elsősorban a második félidőben nyújtott teljesítményének köszönheti a győzelmet.

Szerintem megérdemelten nyertük meg a meccset. Úgy gondolom, hogy nagyszerű munkát végeztünk, és remekül kontrolláltuk a Manchester Cityt. Hittünk benne, hogy meg tudjuk nyerni a találkozót. Kilencven percig meccsben voltunk, és ez nagyon jó dolog. Az Arsenal ellen is mi irányítottunk az első félidőben, ott azonban nem hittük el, hogy nyerhetünk. Úgy gondolom, ez volt a kulcs ahhoz, hogy változtassunk a játékunkon. A mai már teljesen más meccs volt, összeraktuk a dolgokat, jött a Fergie-time, és valami varázslatos dolog történt a pályán. Hihetetlen volt!

A „vörös ördögök” menedzsere azt is elmondta, hogy nemcsak csapata, de a szurkolók számára is nagyon fontos ez a diadal:

 Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben a szurkolóknak nagyon sokat jelent a győzelem. Egy héttel ezelőtt nehéz pillanataink voltak a Nottingham ellen hazai pályán, ma boldogabbak vagyunk, de ezért is csak három pontot adnak. Megértem a szurkolók örömét, ám folytatnunk kell a munkát. A mai egy jó nap, élvezzük tíz percig, majd gondolnunk kell a következő meccsre.

Javulni kell a játékosoknak

A szakember beszélt Alejandro Garnacho és Marcus Rashford mellőzésének okairól is. Mint mondta, nem fegyelmi okok miatt maradtak ki a csapatból, és a következő meccsen visszatérhetnek, ha megfelelően dolgoznak az edzésen:

 Befejeződött egy meccs, kezdődik egy új hét. Új hét, új élet. Ha jól edzenek, elfoglalhatják helyüket a csapatban. Vagy játszanak majd, vagy a kispadon lesznek. Javítanunk kell a színvonalon a pályán és azon kívül is. Nem fegyelmi dologról van szó, de nekem az edzéseken és a meccseken nyújtott teljesítmények alapján kell kiválasztanom a játékosokat. Ez ilyen egyszerű

– mondta

Tetszett, ahogy a csapat viselkedett, a kispadon ülő játékosok is, de nem szeretnék egyéneket kiemelni. Amad (Diallo) természetesen nagyon fontos volt a számunkra, de az egész csapat remekül játszott. Ez egy csapatjáték, mi pedig hiszünk abban, hogy ha keményen dolgozunk és áldozatokat hozunk egymásért, akkor elérhetünk dolgokat 

– zárta gondolatait a győztes edző.

Harc a bajnoki címért

A Szoboszlai Dominikkel felálló, listavezető Liverpool 2–2-s döntetlent játszott a 17. perctől emberelőnyben futballozó, vendég Fulhammel az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.

A Liverpool Andy Robertson utolsó emberként elkövetett szabálytalansága és az azért kapott piros lapja miatt volt kénytelen a meccs nagyobb részében tíz emberrel játszani – Robertson nem fut nagy szezont, már összehozott két tizenegyest is, kicsit vesztett a sebességéből, és a kiállítása sokba került a csapatnak.

A szünetben még a vendégek voltak előnyben, de a második félidő elején Cody Gakpo egyenlített. Arról, hogy végül mégis a hazaiaknak kelljen futnia az eredmény után, Rodrigo Muniz gondoskodott, aki a 76. percben újra előnyhöz juttatta a Fulhamet, végül a döntetlent és egy pontot érő hazai gólt Diogo Jota szerezte a 86. percben.

Szoboszlai – aki 79 percig volt a pályán és lecserélésekor 2–1-re a Fulham vezetett – a Sofascore statisztikái szerint a mezőnyből legtöbbször, hatszor szerzett labdát, a földön 6 párharcából pedig ötöt megnyert.

A Liverpool botlását ugyanakkor nem sikerült kihasználnia a harmadik helyen álló Arsenalnak, amely gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a 15. Evertonnal.

Kapcsolódó cikkünk

Edzői pályafutása során soha ilyen kényes helyzetben nem volt még Pep Guardiola, akinek csapata, a Manchester City sorozatban negyedszer kapott ki tétmérkőzésen. A tíz nap alatt elszenvedett pofonsorozat rengeteg kérdést felvet. Quo vadis, Manchester City?

A lapok mélypontról, a szakírók Guardiola közelgő távozásáról (vagy éppen az újjáépítő szándékáról!?) írnak, miközben a csapat felett még mindig Damoklész kardjaként lebeg a felfüggesztés, eltiltás, kizárás réme.

Október 30-ig még büszkén hirdethette a ManCity, hogy a naptári évben mindössze két vereséget szenvedett tétmérkőzésen. Egyrészt kikapott május 25-én a városi rivális Manchester Unitedtől a ligakupa döntőjében (1–2), másrészt elvérzett a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben (igaz, ott két döntetlen után végül csak tizenegyesekkel maradt alul).

Egy ilyen világklasszis csapat esetében egy vereségre is felkapják a fejüket az emberek, kettőre pláne, de az, hogy négyszer (!) is vesztesen hagyja el a pályát, ráadásul tíz nap alatt, az szinte a lehetetlenség határát súrolja.

Pedig ez történt, október 30-án a Tottenham, majd november 2-án a Bournemouth is kihasználta a hazai pálya előnyét és 2–1-re győzött. Aztán egy hete, kedden a Sporting ütötte ki 4–1-re Lisszabonban, szombaton pedig a Brighton otthonában vérzett el (1–2).

Akadt dolguk a statisztikusoknak, akik azért azt kiderítették, hogy volt már a spanyol menedzsernek négymeccses gyengélkedése, még a Bayernnel 2014–2015-ben, de akkor a Bundesligában a Leverkusen (0–2) és az Augsburg (0–1), illetve a Bajnokok Ligájában a Barcelona (0–3) elleni kudarc mellett a negyedik egy Dortmund elleni Német Kupa-összecsapás 1–1-es döntetlenjét követő elbukott tizenegyes-párbaj volt.

De vajon szabad-e az Etihad-birodalomban keletkezett repedésekről beszélni?

Hiányzik a nyári erősítés

Egy igazi nagy bajnokot mindig veszélyes leírni, és hanyatlása kezdetét hirdetni, ezt próbálta a maga módján érzékeltetni Guardiola is.

„A szombati sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy ez egy korszak végét jelenti-e. Persze, tudom, hogy az emberek ezt akarják. Sok-sok év óta érzem ennek az előszelét. Óriási dolgokat vittünk véghez az elmúlt években. De ha valaki le akar bennünket taszítani a trónról a következő 50 évben, akkor előbb-utóbb sikerülni fog. Nem fogjuk megnyerni az összes Premier League-et. Ez lehetetlen” –

 mondta újságíróknak a Brightonban elszenvedett vereség után.

Ugyanakkor valóban érződnek problémák, amelyek közül a klub ellen indított bírósági tárgyalás még csak éppen érintőlegesen érezteti hatását: szeptember 16-án ugyanis megkezdődött tárgyalás. A tízszeres angol bajnok, hétszeres FA-kupa- és 2023-as Bajnokok Ligája-győztes futballklub ellen a Premier League pénzügyi szabályainak állítólagos megsértése miatt 115 pontban emeltek vádat. A klubot a pontlevonástól a kizárásig sok minden fenyegeti, az ítélethirdetésre legkorábban 2025 elején kerülhet sor. Hogy ez hatással volt-e a gyengébb átigazolási szezonra? Elképzelhető. A nyáron ugyanis csak Savinho érkezett a Troyes csapatától, illetve az az Ilkay Gündogan, akire az FC Barcelona nem tartott igényt.

Úgy tűnik, a sztárok kivárásra játszanak, hiszen senki sem kockáztatná meg, hogy olyan klubhoz szerződjön, amelynél korábban soha nem látott pénzbüntetés, hatalmas pontlevonás vagy akár a Premier League-ből való kizárás lehet az ítélet.

Ennyit jelentene Rodri hiánya?

Ennél nagyobb problémának tűnik, hogy a sikerek egyik fő letéteményese, Txiki Begiristain már kiszállóban van a projektből, a futballigazgató októberben jelentette be, hogy jövő nyáron, 13 év után befejezi az angliai munkát. Ez pedig jelentős csapás Guardiola számára, aki közeli barátját és egykori barcelonai csapattársát veszíti el. Az utód a Sportingtól érkező Hugo Viana lesz, de az egész helyzet további kérdéseket vet fel Guardiola jövőjével kapcsolatban a júniusban lejáró szerződése miatt.

A szakértők szerint azonban mindez kutyafüle Rodri elveszítéséhez képest. A friss Aranylabda-győztes szeptemberben, az Arsenal ellen szenvedett keresztszalag-sérülést. Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítő erre visszavezetni a City összes problémáját, de a statisztika nem hazudik. A 2023–2024-es szezon kezdete óta az Arsenal elleni meccsig a védekező középpályás 53 meccsen lépett pályára a City színeiben, és csapata csak egyet veszített el: a Manchester United elleni FA-kupa-döntőt. 

Amikor Rodri játszott, a győzelmi százalék 73,6 volt, azóta nélküle ez a szám 58,3%-ra csökkent.

Bár úgy tűnt a sérülést követő hét meccsen, hogy Rodri hiánya orvosolható (a City hatot nyert és egy döntetlent játszott ebben az időszakban), ám közben további kulcsjátékosok, például Kevin De Bruyne, John Stones, Manuel Akanji, Rúben Dias, Jack Grealish és Jérémy Doku sérülései is súlyosan érintették a csapatot.

És itt üt vissza, hogy a City elengedte Julián Álvarezt a nyáron az Atlético Madridhoz anélkül, hogy pótlásáról gondolkodott volna (így aztán óriási a függés Erling Haalandtól, aki a PL-ben szerzett 22 gólból 12-t vállalt) és nem tudta kellőképpen feltölteni a keretét, azaz a szakvezetés kevesebb játékossal számolhat az első csapatban, mint bárki más a Premier League-ben.

Érdekes

A válogatottszünet előtt a Liverpool áll a legjobban a Premier League-ben, Arne Slot együttese az eddigi 11 fordulóból kilencet megnyert, emellett az Arsenallal ikszelt (2–2) és a Nottinghamtől kapott ki (0–1). Előnye öt pont a Manchester City, kilenc a Chelsea–Arsenal–Nottingham–Brighton négyes előtt.

A ’Pool mindössze a hatodik csapat a Premier League 33 éves történetében, amely szezonbeli első 11 meccse után legalább öt pont előnnyel rendelkezik. A másik öt – köztük a 2019–2020-as Liverpool – mind megnyerte a bajnokságot.

De az angol sajtó óva int a ManCity idő előtti leírásától: mindenki emlékszik arra, hogy 2023 márciusának közepén az Arsenal nyolcpontos előnnyel vonulhatott válogatottszünetre, végül ötpontos hátránnyal csak ezüstérmes lett.

Örülhet a statisztikának az éllovas Liverpool Idősödő csapat

Az ESPN azt is pedzegette, hogy a csapat számos kulcsfigurája pályafutása végéhez érhet és De Bruyne-t (33 éves), Kyle Walkert (34), Mateo Kovacicot (30), Gündogant (34), Bernardo Silvát (30) és Édersont (31) előbb-utóbb le kellene cserélni.

A lap szerint hosszú távon ez plusz problémát jelenthet, és példaként a Manchester United riasztó hanyatlását hozta fel: Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után a brutális visszaesés egyik tényezője éppen a csapat életkora volt, illetve az, hogy a klub nem gondoskodott előre Patrice Evra, Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Michael Carrick és Paul Scholes pótlásáról.

A Ferguson utolsó hazai meccsén pályára lépő MU átlagéletkora 27,54 volt, a hétvégén Brightonban elbukó Cityé 25,72 – igaz, a statisztikát kissé torzítja, hogy két 19 éves játékos is kezdőcsapatban kapott helyet: Rico Lewis, illetve az élvonalban debütáló Jahmai Simpson-Pusey.

„Ha a hiányzók felépülnek, nincs kétségem afelől, hogy visszatérünk a legjobb teljesítményünkhöz” 

– mondta Guardiola a szombati vereség után. De mióta megérkezett a Cityhez, talán először fordul elő, hogy ebben a bizonygatásban sokkal több a reménykedés, mint korábban bármikor.

A döntés hónapja: november

De vajon tényleg ennyi volt Pep Guardiola és a Manchester City házassága? Vagy van esély a maradásra és az újjáépítésre? A The Athletic cikke szerint abszolút, legalábbis a lap erre próbált következtetni Guardiola egy héttel ezelőtti, lisszaboni nyilatkozatából. Miután a ManCity sima vereséget szenvedett a Sportingtól, egy brazil riporter megkérdezte, milyen esélyei vannak arra, hogy a nyáron átvegye a brazil válogatott irányítását.

„Egy 4–1-es vereség után már nem vagyok választási lehetőség” – viccelődött a spanyol szakember, majd váratlanul nyíltan folytatta. Úgy, ahogy az utóbbi időben nem nagyon nyilatkozott ebben a témában.

„Minden eddiginél jobban szeretném felemelni a csapatot, és visszahozni a legfelső szintre. Kemény szezon lesz, ezt már a kezdetektől fogva tudtuk. De ez van. Nehéz kihívás, de itt vagyok” 

– mondta.

A kérdés, hogy a felemelést csupán erre a szezonra, vagy hosszabb távra értette. Brazil források szerint az ötszörös világbajnok nagyon szeretné megszerezni a válogatott élére, és Pep is elmondta már párszor, hogy kipróbálná magát szövetségi kapitányként, pláne egy nagy világversenyen.

A hozzá közel álló források szerint tetszik neki az ötlet, hogy Brazíliát irányítsa, de állítólag még erősebb az a gondolat, hogy egy évet még a Citynél töltsön. Egyelőre még nem döntött, a klubon belül is él az a reménybeli forgatókönyv, hogy ismét szerződést hosszabbít.

A legutóbbi két alkalommal, 2020-ban és 2022-ben is novemberben döntött a folytatásról, és miután pár hete Abu-Dzabiba repült, kizárt, hogy ne tárgyalt volna a City-tulajdonos Manszúr sejkkel.

A City egy új csapatot próbál építeni, amely képes megbirkózni a Premier League középcsapatai által jelentett veszélyekkel, amely közvetlen, energikus focit játszik a régi, labdabirtoklás-központú rendszer helyett. 

Semenyo most Savinho és Marmus mellé csatlakozik mint olyan játékos, akinek az erényei az átmenetekben mutatkoznak meg leginkább.

Guardiola a hétvégi, harmadosztályú Exeter City elleni hazai FA-kupa-mérkőzés előtt azt mondta, hogy szerinte a szélsők profilja megváltozott. 

„Korábban kis termetű, technikás játékosok voltak, akik jól mozognak szűk területeken. Ma a modern szélső olyan, mint egy gladiátor: magas, erős, hihetetlenül gyors, és készen áll az egy az egy elleni játékkal. Természetesen az az energia, ami bennük van, a védekezésben is fontos” – mondta.

Ezt látjuk a City igazolásain is. Az érkező játékosok többsége fantasztikus egyéni képességgel rendelkezik, ám hiányoznak belőlük azok a tulajdonságok, amelyek az elmúlt évtizedben naggyá tették a Cityt: a játék bonyolult felépítése, türelem a labdabirtoklásban, passzkészség.

A Citynek minden szempontból szüksége volt az átalakulásra, és most már minden eszközük megvan ahhoz, hogy megbirkózzanak a fizikailag egyre erősebb Premier League-gel.  Semenyo érkezése is igazolja, hogy ez már egy új City, amelynek eredményességét Guardiola megpróbálja közel hozni a „régihez”, ám a sikerek eléréséhez már teljesen új módszereket és játékfelfogást használ.

Kapcsolódó cikkünk

Edzői pályafutása során soha ilyen kényes helyzetben nem volt még Pep Guardiola, akinek csapata, a Manchester City sorozatban negyedszer kapott ki tétmérkőzésen. A tíz nap alatt elszenvedett pofonsorozat rengeteg kérdést felvet. Quo vadis, Manchester City?

A lapok mélypontról, a szakírók Guardiola közelgő távozásáról (vagy éppen az újjáépítő szándékáról!?) írnak, miközben a csapat felett még mindig Damoklész kardjaként lebeg a felfüggesztés, eltiltás, kizárás réme.

Október 30-ig még büszkén hirdethette a ManCity, hogy a naptári évben mindössze két vereséget szenvedett tétmérkőzésen. Egyrészt kikapott május 25-én a városi rivális Manchester Unitedtől a ligakupa döntőjében (1–2), másrészt elvérzett a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben (igaz, ott két döntetlen után végül csak tizenegyesekkel maradt alul).

Egy ilyen világklasszis csapat esetében egy vereségre is felkapják a fejüket az emberek, kettőre pláne, de az, hogy négyszer (!) is vesztesen hagyja el a pályát, ráadásul tíz nap alatt, az szinte a lehetetlenség határát súrolja.

Pedig ez történt, október 30-án a Tottenham, majd november 2-án a Bournemouth is kihasználta a hazai pálya előnyét és 2–1-re győzött. Aztán egy hete, kedden a Sporting ütötte ki 4–1-re Lisszabonban, szombaton pedig a Brighton otthonában vérzett el (1–2).

Akadt dolguk a statisztikusoknak, akik azért azt kiderítették, hogy volt már a spanyol menedzsernek négymeccses gyengélkedése, még a Bayernnel 2014–2015-ben, de akkor a Bundesligában a Leverkusen (0–2) és az Augsburg (0–1), illetve a Bajnokok Ligájában a Barcelona (0–3) elleni kudarc mellett a negyedik egy Dortmund elleni Német Kupa-összecsapás 1–1-es döntetlenjét követő elbukott tizenegyes-párbaj volt.

De vajon szabad-e az Etihad-birodalomban keletkezett repedésekről beszélni?

Hiányzik a nyári erősítés

Egy igazi nagy bajnokot mindig veszélyes leírni, és hanyatlása kezdetét hirdetni, ezt próbálta a maga módján érzékeltetni Guardiola is.

„A szombati sajtótájékoztatón megkérdezték, hogy ez egy korszak végét jelenti-e. Persze, tudom, hogy az emberek ezt akarják. Sok-sok év óta érzem ennek az előszelét. Óriási dolgokat vittünk véghez az elmúlt években. De ha valaki le akar bennünket taszítani a trónról a következő 50 évben, akkor előbb-utóbb sikerülni fog. Nem fogjuk megnyerni az összes Premier League-et. Ez lehetetlen” –

 mondta újságíróknak a Brightonban elszenvedett vereség után.

Ugyanakkor valóban érződnek problémák, amelyek közül a klub ellen indított bírósági tárgyalás még csak éppen érintőlegesen érezteti hatását: szeptember 16-án ugyanis megkezdődött tárgyalás. A tízszeres angol bajnok, hétszeres FA-kupa- és 2023-as Bajnokok Ligája-győztes futballklub ellen a Premier League pénzügyi szabályainak állítólagos megsértése miatt 115 pontban emeltek vádat. A klubot a pontlevonástól a kizárásig sok minden fenyegeti, az ítélethirdetésre legkorábban 2025 elején kerülhet sor. Hogy ez hatással volt-e a gyengébb átigazolási szezonra? Elképzelhető. A nyáron ugyanis csak Savinho érkezett a Troyes csapatától, illetve az az Ilkay Gündogan, akire az FC Barcelona nem tartott igényt.

Úgy tűnik, a sztárok kivárásra játszanak, hiszen senki sem kockáztatná meg, hogy olyan klubhoz szerződjön, amelynél korábban soha nem látott pénzbüntetés, hatalmas pontlevonás vagy akár a Premier League-ből való kizárás lehet az ítélet.

Ennyit jelentene Rodri hiánya?

Ennél nagyobb problémának tűnik, hogy a sikerek egyik fő letéteményese, Txiki Begiristain már kiszállóban van a projektből, a futballigazgató októberben jelentette be, hogy jövő nyáron, 13 év után befejezi az angliai munkát. Ez pedig jelentős csapás Guardiola számára, aki közeli barátját és egykori barcelonai csapattársát veszíti el. Az utód a Sportingtól érkező Hugo Viana lesz, de az egész helyzet további kérdéseket vet fel Guardiola jövőjével kapcsolatban a júniusban lejáró szerződése miatt.

A szakértők szerint azonban mindez kutyafüle Rodri elveszítéséhez képest. A friss Aranylabda-győztes szeptemberben, az Arsenal ellen szenvedett keresztszalag-sérülést. Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítő erre visszavezetni a City összes problémáját, de a statisztika nem hazudik. A 2023–2024-es szezon kezdete óta az Arsenal elleni meccsig a védekező középpályás 53 meccsen lépett pályára a City színeiben, és csapata csak egyet veszített el: a Manchester United elleni FA-kupa-döntőt. 

Amikor Rodri játszott, a győzelmi százalék 73,6 volt, azóta nélküle ez a szám 58,3%-ra csökkent.

Bár úgy tűnt a sérülést követő hét meccsen, hogy Rodri hiánya orvosolható (a City hatot nyert és egy döntetlent játszott ebben az időszakban), ám közben további kulcsjátékosok, például Kevin De Bruyne, John Stones, Manuel Akanji, Rúben Dias, Jack Grealish és Jérémy Doku sérülései is súlyosan érintették a csapatot.

És itt üt vissza, hogy a City elengedte Julián Álvarezt a nyáron az Atlético Madridhoz anélkül, hogy pótlásáról gondolkodott volna (így aztán óriási a függés Erling Haalandtól, aki a PL-ben szerzett 22 gólból 12-t vállalt) és nem tudta kellőképpen feltölteni a keretét, azaz a szakvezetés kevesebb játékossal számolhat az első csapatban, mint bárki más a Premier League-ben.

Érdekes

A válogatottszünet előtt a Liverpool áll a legjobban a Premier League-ben, Arne Slot együttese az eddigi 11 fordulóból kilencet megnyert, emellett az Arsenallal ikszelt (2–2) és a Nottinghamtől kapott ki (0–1). Előnye öt pont a Manchester City, kilenc a Chelsea–Arsenal–Nottingham–Brighton négyes előtt.

A ’Pool mindössze a hatodik csapat a Premier League 33 éves történetében, amely szezonbeli első 11 meccse után legalább öt pont előnnyel rendelkezik. A másik öt – köztük a 2019–2020-as Liverpool – mind megnyerte a bajnokságot.

De az angol sajtó óva int a ManCity idő előtti leírásától: mindenki emlékszik arra, hogy 2023 márciusának közepén az Arsenal nyolcpontos előnnyel vonulhatott válogatottszünetre, végül ötpontos hátránnyal csak ezüstérmes lett.

Örülhet a statisztikának az éllovas Liverpool Idősödő csapat

Az ESPN azt is pedzegette, hogy a csapat számos kulcsfigurája pályafutása végéhez érhet és De Bruyne-t (33 éves), Kyle Walkert (34), Mateo Kovacicot (30), Gündogant (34), Bernardo Silvát (30) és Édersont (31) előbb-utóbb le kellene cserélni.

A lap szerint hosszú távon ez plusz problémát jelenthet, és példaként a Manchester United riasztó hanyatlását hozta fel: Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása után a brutális visszaesés egyik tényezője éppen a csapat életkora volt, illetve az, hogy a klub nem gondoskodott előre Patrice Evra, Rio Ferdinand, Nemanja Vidic, Michael Carrick és Paul Scholes pótlásáról.

A Ferguson utolsó hazai meccsén pályára lépő MU átlagéletkora 27,54 volt, a hétvégén Brightonban elbukó Cityé 25,72 – igaz, a statisztikát kissé torzítja, hogy két 19 éves játékos is kezdőcsapatban kapott helyet: Rico Lewis, illetve az élvonalban debütáló Jahmai Simpson-Pusey.

„Ha a hiányzók felépülnek, nincs kétségem afelől, hogy visszatérünk a legjobb teljesítményünkhöz” 

– mondta Guardiola a szombati vereség után. De mióta megérkezett a Cityhez, talán először fordul elő, hogy ebben a bizonygatásban sokkal több a reménykedés, mint korábban bármikor.

A döntés hónapja: november

De vajon tényleg ennyi volt Pep Guardiola és a Manchester City házassága? Vagy van esély a maradásra és az újjáépítésre? A The Athletic cikke szerint abszolút, legalábbis a lap erre próbált következtetni Guardiola egy héttel ezelőtti, lisszaboni nyilatkozatából. Miután a ManCity sima vereséget szenvedett a Sportingtól, egy brazil riporter megkérdezte, milyen esélyei vannak arra, hogy a nyáron átvegye a brazil válogatott irányítását.

„Egy 4–1-es vereség után már nem vagyok választási lehetőség” – viccelődött a spanyol szakember, majd váratlanul nyíltan folytatta. Úgy, ahogy az utóbbi időben nem nagyon nyilatkozott ebben a témában.

„Minden eddiginél jobban szeretném felemelni a csapatot, és visszahozni a legfelső szintre. Kemény szezon lesz, ezt már a kezdetektől fogva tudtuk. De ez van. Nehéz kihívás, de itt vagyok” 

– mondta.

A kérdés, hogy a felemelést csupán erre a szezonra, vagy hosszabb távra értette. Brazil források szerint az ötszörös világbajnok nagyon szeretné megszerezni a válogatott élére, és Pep is elmondta már párszor, hogy kipróbálná magát szövetségi kapitányként, pláne egy nagy világversenyen.

A hozzá közel álló források szerint tetszik neki az ötlet, hogy Brazíliát irányítsa, de állítólag még erősebb az a gondolat, hogy egy évet még a Citynél töltsön. Egyelőre még nem döntött, a klubon belül is él az a reménybeli forgatókönyv, hogy ismét szerződést hosszabbít.

A legutóbbi két alkalommal, 2020-ban és 2022-ben is novemberben döntött a folytatásról, és miután pár hete Abu-Dzabiba repült, kizárt, hogy ne tárgyalt volna a City-tulajdonos Manszúr sejkkel.

Tanzániai futballtörténelem

Miért kell ünnepelni egy olyan csapatot, amely 2024. november 19-e, azaz 14 hónapja nem nyert mérkőzést? Sőt, eddigi négy Afrika-kupa-szereplésén sem tudott győzni? Erről a nehéz kérdésről a tanzániai futballistákat kellene megkérdezni.

Az együttes a csoportkörben 2–1-re kikapott Nigériától, majd Ugandával és Tunéziával is 1–1-es döntetlent ért el, és csoportharmadikként – története során először – bejutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.

„Nagyon büszke vagyok, nemcsak magamra, hanem az országra is. Meg akartam változtatni azt a mentalitást, hogy Tanzánia mindig hátrányos helyzetű volt. Ez a továbbjutás csodálatos dolog, remélem, a siker emlékeztetni fogja ezeket a játékosokat és a következő generációt a tanzániai futballban rejlő lehetőségekre” – nyilatkozta az argentin születésű szövetségi kapitány, Miguel Ángel Gamondi, aki csupán az előző hónapban vette át a válogatott irányítását.

Persze a legjobb tizenhat között sem jött össze a győzelem, de az 1–0-s vereség a házigazda Marokkó ellen kifejezetten biztató eredménynek számít.

Érdekesség, hogy Benin ötödik nekifutásra most nyert először (Botswana ellen 1–0-ra), de a nyolcaddöntőben, igaz, csupán hosszabbítás során, 3–1-re kikapott Egyiptomtól, és kiesett

Érdekes Elődöntők

Szenegál–Egyiptom1–0 (0–0)
78. Mané

Marokkó–Nigéria 0–0 – 11-esekkel: 4–2

A 3. helyért

Nigéria–Egyiptom0–0 – 11-esekkel: 4–2

Döntő

Marokkó–Szenegál 1–0 (0–0, 0–0, 1–0) – h. u.
94. P. Gueye

A végeredmény:SzenegálMarokkóNigériaEgyiptomAlgériaElefántcsontpartKamerunMali Afrikai Nemzetek Kupája 2025–2026 Mindenkit eltiltottak, majd visszavonták

Égszakadás-földindulás volt a gaboni válogatottnál, ahol a csapat szégyenszemre pont nélkül esett ki úgy, hogy Elefántcsontparttól és Mozambiktól egyaránt 3–2-re, Kameruntól pedig 1–0-ra kapott ki.

Ez a gyászos teljesítmény annyira felpaprikázta a kormányt, hogy a sportért felelős ideiglenes miniszter, Simlicee-Désiré Mamboula december 31-én közölte, Thierry Mouyouma szövetségi kapitányt és a teljes szakmai stábot kirúgták, a teljes keretet felfüggesztették, míg két játékost, 

a 37 éves csapatkapitányt, Bruno Ecuele Mangát, illetve helyettesét, a korábbi német és angol gólkirályt, a jelenleg Marseille-ben szereplő 36 éves Pierre-Emerick Aubameyangot örökre kizárták a nemzeti csapatból.

Az várható volt, hogy valaminek történnie kell, hiszen a nemzetközi szövetség (FIFA) nem nézi jó szemmel a politikai beavatkozásokat. Szerencsére négy nappal később az ország új sportminisztert kapott, a korábbi 50-szeres válogatott futballista, Paul Ulrich Kessany pedig január 13-án feloldotta a korábbi intézkedéseket.

Kessany hangsúlyozta a közelgő események, különösen a 2027-es Afrika-kupa-selej­tezők fontosságát, és sürgette a szövetséget, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy mihamarabb új kapitányt kapjon a nemzeti csapat, ő pedig addig is szeretné megismerni az új edzői stáb kiválasztásának minden gyakorlati részletét.

Kamerunban csak a balhé

Nem múlik el világverseny anélkül, hogy Kamerunban ne történne valami botrány. Az utóbbi időszakban rendre a jutalmazási rendszer miatt háborogtak a játékosok, most Samuel Eto’o elnök lett a negatív hangulatfelelős.

A korábbi kiváló csatár már a torna előtt hallatta hangját, amikor egyszerűen kirúgta Marc Brys szövetségi ka­pitányt, mondván, az ő beleegyezése nélkül nevezték ki egykoron. 

A helyzet azért volt vicces, mert a helyére kinevezett David Pagou és a belga előd is kihirdette keretét az Afrika-kupára…

Brys szégyenről és a professzionalizmus hiányáról írt, ez valahol meg is mutatkozott a tornán, hiszen Kamerun a nyolc között kiesett. A Marokkó elleni összecsapáson ráadásul Eto’o heves mutogatással kommentálta a játékvezető ítéleteit, amiért az afrikai szövetség négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta. A korábbi, 118-szoros válogatott csatárnak az eltiltás mellett 20 ezer dolláros pénzbírságot is fizetnie kell.

Kapcsolódó cikkünk

Miközben a labdarúgó-Európa-bajnokság vagy a Copa América elképesztő erővel és hatással bír, addig az Afrika-kupa egyre inkább a legterhesebb kontinenstornának számít.

A folyamatos problémák miatt évek óta nem sikerült kiválasztani az ideális rendezőt, és most már az időpontba is belekavar minden fontosabbnak tűnő esemény. Ezúttal december 21. és január 18-a között Marokkó lesz a házigazda, Angliában pedig sokan imádkoznak azért, hogy egyik-másik válogatott gyorsan essen ki, hogy a légiósok visszatérjenek a klubokhoz.

A hátuk közepére kívánják

Ahogy a szakíró Jonathan Wilson fogalmazott, Angliában hihetetlen szűklátókörűséggel kezelik az Afrika-kupát, amelyet nem is önálló tornaként, hanem inkább a Premier League szempontjából figyelnek. A négy topliga közül egyértelműen az angol első- és másodosztály szenvedi el a legnagyobb játékosvesztést, és persze folyamatosan ott lebeg a kérdés: miért éppen a szezon közepére kell tenni egy kontinenstornát?

A válasz egyszerű: azért, mert lassan sehol máshol nincsen hely a FIFA-naptárban.

El kell ismerni, hogy az afrikai szövetségnek (CAF) nem éppen a tervezés az erőssége, hiszen 2012 óta egyetlen Afrika-kupa sem az eredetileg tervezett helyszínen és időpontban került megrendezésre.

Érdekes

● 2013-ban a polgárháború miatt Líbiából a Dél-afrikai Köztársaságba helyezték át a tornát

● 2015-ben Egyenlítői-Guinea rendezte a tornát, miután Marokkó az ebolajárvány miatt visszalépett a rendezéstől

● 2017-ben a második líbiai polgárháborús zavargások miatt Gabonba költözött az esemény

● 2019-ben az építkezések csúszása és a Boko Haram-felkelés miatt Kamerunból Egyiptomba költözött: ez volt az első torna, amelyet nyáron rendeztek, igaz, az eredeti időpontot is elhalasztották egy héttel a ramadán miatt

● 2022-ben Kamerun lett a házigazda, de úgy, hogy az eredeti, 2021. június-júliusi tornát a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt előrehozták 2021 januárjára, majd egy évvel elhalasztották a Covid miatt

● a 2023 nyarára tervezett elefántcsontparti viadalt az időjárási aggodalmak miatt végül 2024. január/februárra halasztották.

Megvetve és lenézve?

De mi a helyzet a mostani viadallal? A CAF nem akarta feladni a nyári rendezés elvét (úgy tűnik, soha többé nem terveznek nyugat-afrikai helyszínt, mert, ahogy az eddigi példa mutatta, ott ez reménytelen lesz az időjárás miatt), így a 2025-ös Afrika-kupát eredetileg júniusra és júliusra írták ki. De aztán Gianni Infantino kitalálta az alaposan átalakított és meghosszabbított klubvilágbajnokságot, ezért a vezetés kénytelen volt elhalasztani a tornát december 21-i kezdésre.

Szóval ez a torna, amelyet a világfutball vezetői kényük-kedvük szerint dobálgathatnak, úgy tűnik, Infantinónak is csak addig fontos, amíg meg kell erősítenie a támogatói bázisát.

A FIFA általában ragaszkodik ahhoz, hogy a klubok 14 nappal a világversenyek megkezdése előtt engedjék el a játékosokat, de ebben az esetben ez hat napra csökkent. Hozzátéve, ha egy klubnak ez nem felel meg, akkor keressenek egyéni megoldásokat. Mi ez, ha nem Afrika megvetése és lenézése?

Marokkó: házigazda és favorit

Ami magát a tornát illeti, két nagy hiányzó akad, a világbajnokságra kijutott Ghána és Zöld-foki Köztársaság totálisan elbaltázták a tavalyi kvalifikációt. A négyszeres bajnok ghánaiak egy meccset sem nyertek Angola, Szudán és Niger ellen, de a zöld-fokiak is csoportutolsók lettek Egyiptom, Botswana és Mauritánia mögött.

Noha a tornán sok ismerős csapat szerepel, a torna köztudottan kiszámíthatatlan, a kevésbé erős csapatok gyakran szembeszállnak a kontinens nagyágyúival.

Marokkó házigazdaként abszolút az egyik fő esélyesnek számít. Ugyan a 2022-es világbajnokság elődöntőse tavaly csupán a 11. helyet szerezte meg Afrikában, de az a tény, hogy a kontinenstorna, majd a világbajnokság kvalifikációját is hibátlanul vívta meg, jelzi, micsoda erő áll mögötte.

Annak ellenére, hogy Asraf Hakimi (PSG) szereplése sérülés miatt még kérdéses, így is akadnak nagy nevek, mint Nusszair Mazraui (Manchester United), Neil el-Ajnui (AS Roma), Brahim Diaz (Real Madrid) vagy Jusszef en-Nesziri (Fenerbahce).

Az Szenegálról is elmondható, hogy a legutóbbi két világverseny selejtezőjét veretlenül hozta le, 2021-ben pedig a döntőben tizenegyespárbajban legyőzve Egyiptomot elhódította a trófeát is. Teranga Oroszlánjai azzal a reménnyel érkeznek, hogy megszerezzék második címüket, a menetelésükben Sadio Mané (al-Nasszr), Nicolas Jackson (Bayern München), Ismaila Sarr (Crystal Palace) és Iliman Ndiaye (Everton) segítheti őket.

A csoport: Marokkó, Mali, Zambia, Comore-szigetek
B csoport: Egyiptom, Dél-afrikai Köztársaság, Angola, Zimbabwe
C csoport: Nigéria, Tunézia, Uganda, Tanzánia
D csoport: Szenegál, Kongói DK, Benin, Botswana
E csoport: Algéria, Burkina Faso, Egyenlítői-Guinea, Szudán
F csoport: Elefántcsontpart, Kamerun, Gabon, Mozambik

 

Felívelő formában

A címvédő Elefántcsontpart tavaly drámai diadalt aratott, miután a fináléban hát­rányból fordítva verte 2:1-re Nigériát. De ez csak egy nagyobb visszatérés utolsó része volt, a csapat ugyanis közel állt a kieséshez a csoportkörben, és csak a négy legjobb harmadik egyikeként kvalifikálta magát a folytatásra. Ráadásul Jean-Louis Gasset kapitányt közben ki is rúgták, így beugró edzővel, Emerse Faé vezetésével meneteltek az aranyéremig. A csapat azóta kiharcolta a világbajnoki szereplést is, így 12 éve kihagyás után térhet vissza a futballvilág legnagyobb színpadára. Egy ilyen felfelé ívelő forma pedig sok jót ígér ezúttal is.

Egyiptom válogatottja lehet bármilyen rossz, az Afrika-kupán sohasem lehet leírni. A történelem legjobb csapataként eddig hétszer szerzett aranyérmet, 2017-ben és 2022-ben is döntős lett, azaz a sorminta azt ígéri, most is ott lehet a végelszámolásnál. Főleg, hogy ugyancsak hibátlanul vívta meg a selejtezőt, illetve a vb-kvalifikációt is, és olyan játékosokkal rendelkezik, mint Mohamed Szalah (Liverpool) vagy Omar Marmus (Manchester City).

Érdekes

A december 21-én kezdődő Afrika-kupán nagyon komoly erőkkel képviselteti magát a Premier League, amelyből mostanáig 32 játékost hívtak be a keretekbe.

Szenegál rendelkezik a legtöbb angol élvonalbeli játékossal, hattal, ezt követi a Kongói Demokratikus Köztársaság, Elefántcsontpart és Nigéria egyaránt négy-négy labdarúgóval.

A legrosszabbul a Sunderland jár, amely hat labdarúgót kénytelen nélkülözni, a Burnley, a Fulham, illetve a Manchester United három-három labdarúgót ad.

A Brentford, az Everton, a Manchester City, a Nottingham Forest, a Tottenham, a West Ham, valamint a Wolves kettő, míg az Aston Villa–Brighton–Crystal Palace–Liverpool kvartett egy játékost kényszerül pótolni majd a következő fordulókban.

Bajban lehet néhány PL-csapat Algéria másfél éve menetel

A 2019-es bajnok Algéria a legutóbbi két kiírás alkalmával egy meccset sem nyert, de az utóbbi másfél évben nagyszerű formát futott, hiszen 2024. június 10-e óta 17 mérkőzést vívott, 14-szer nyert, játszott két gól nélküli döntetlent, és csupán egy vereséget szenvedett, még idén június 10-én Svédországban kapott ki 4:3-ra.

Bár nem bír olyan ütős kerettel, mint 2019-ben, de a tapasztalt játékosaira támaszkodva azért nem lebecsülendő: Rami Benszebaini (Dortmund), Rajan Ait-Nouri (Manchester City), Faresz Csaibi (Frankfurt) vagy Ibrahim Maza (Leverkusen) döntő tényező lehet.

A háromszoros győztes Nigéria tavaly döntőt játszhatott, és most is minőségi játékosokkal vág neki a tornának: nem lennénk nyugodtak a védők helyében, ha a kontinens legutóbbi két választásán az egyaránt Év játékosa címet szerző Victor Osimhen (Galatasaray) és Ademola Lookman (Atalanta) rohamozná a kapukat.

Kameruni totál káosz

És ne feledkezzünk meg egy másik afrikai nagyhatalomról, Kamerunról, amely ugyan legutóbb 2017-ben nyerte meg a kupát, de bármikor veszélyes lehet(ne). A nyugat-afrikai országban folyamatosan botrányok vannak, ezek többsége akkor szokott kitörni, amikor a csapat eljut egy világversenyre, de kiderül, nem biztos, hogy megkapják a játékosok a beígért bónuszt.

Na, most kicsit máshogy alakult, ezúttal politikai síkra terelődtek a dolgok, így fordulhatott elő, hogy három héttel a torna kezdete előtt a korábbi kiváló csatár, Samuel Eto’o, aki jelenleg a helyi futballszövetség elnöke, egyszerűen kirúgta a belga Marc Brys szövetségi kapitányt.

Tette azért, mert anno az ő megkérdezése nélkül nevezte ki a helyi sportminisztérium, márpedig a csapat nem jutott ki a vébére. Eto’o így lépett, és óriási meglepetésre az 56 éves David Pagou-t nevezte ki, akinek minimális edzői tapasztalata van, az is csak hazai kluboknál.

Pagou mindezt megfejelte azzal, hogy a friss keretéből kihagyta a legnagyobb sztárokat, így André Onana (Trabzonspor) kapus mellett az eddigi csapatkapitány, Vincent Aboubakar (Nyeftcsi), valamint Eric Maxim Choupo-Moting (NY Red Bulls) sem lesz ott a tornán.

Ugyanakkor bekerült hat újonc – kérdés, hogy ez így mire lesz elég.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »