Botrány kerekedett a párizsi olimpia önkéntesei körül

Botrány kerekedett a párizsi olimpia önkéntesei körül

A 2024-es olimpia szervezői elutasították minden orosz, vagy oroszországi születésű, de Franciaországban élő önkéntes jelentkezését a háttérellenőrzésre hivatkozva.

Hatalmas a nézői érdeklődés a 2024-es párizsi olimpia iránt, vannak olyan sportágak, amikre már most sem lehet jegyet kapni – írja az Origo. A Párizsban várható hatalmas tömeg segítésére, kordában tartására a szervezők 45 ezer önkéntest alkalmaznak.

Az önkéntesek szűrésekor azonban kiderült, hogy a szervezők a Franciaországban élő orosz születésű embereket indoklás nélkül utasították el.

Az orosz sajtóban azt írják a botrányról, hogy „Nyugat-Európa teljesen megőrült az oroszok elleni gyűlölettől”, vagy „a háború eljutott az önkéntesekig”.

A francia szervezők minden olyan jelentkező önkéntesnek, aki Oroszországban született, elutasító levelet küldött, holott a 2024-es olimpia önkéntes programjának igazgatója, Alexandre Morenon-Conde még márciusban kijelentette, hogy az önkéntes munkában való részvétel kivétel nélkül bármely ország állampolgára előtt nyitva áll. Így az orosz jelentkezők különösebb aggodalom nélkül nyújtották be jelentkezésüket, repülőjegyet és drága szállást foglaltak.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség idézte a szervezők által, az önkéntesekre vonatkozó dokumentumot, miszerint „az önkéntes programban mindenki részt vehet, aki megfelel a kiválasztási feltételeknek”, és nincsenek benne speciális kritériumok az oroszokra vonatkozóan, ahogy bármilyen más nemzetiségűekre sem.

Hírdetés

A francia hatóságok azt írták, hogy minden jelentkező esetén háttérellenőrzést folytatnak.

Mint írják, konkrét problémát nem jeleztek, de hasonló elutasító levelet küldtek az orosz útlevéllel rendelkező, de Franciaországban élő jelentkezőknek is. Egy hoppon maradt önkéntes úgy nyilatkozott, hogy a jelentkezés beadása után tavaly októbertől decemberig kiosztották a pozíciókat, meghívást kaptak az olimpiai és paralimpiai játékokra, valamint megkapták a schengeni vízumot is.

De aztán április 29-én kaptak egy üzenetet a szervezőbizottságtól, miszerint nem mentek át a háttérellenőrzésen, és ezzel véget is ért az önkéntesség. Elmondása szerint elkezdték kideríteni, pontosan miért is utasították el a jelentkezésüket, és megtudták, hogy

a döntés hátterében a francia belügyminisztérium volt, ahol azt mondták, hogy mintegy 800 önkéntest utasítottak el rossz szándék miatt.

A nyilatkozó nem érti, milyen rossz szándékról lehet szó, hiszen csak dolgozni szerettek volna az olimpián, nem politizálni. Úgy véli, egyszerűen az állampolgárságuk miatt kaptak elutasító választ.

A lap szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hallgat az ügyről, nem fűznek hozzá semmit, ahogyan a francia szervezőbizottság sem.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »