Botrány: Hegedűs Lórántot kitiltották Ukrajnából

Hegedűs Lóránt, a Nemzet lelkésze

Ma délelőtt fél tízkor érkezett egy busznyi megemlékező a Beregsurány – Asztély határállomásra, ahol két órán át tartották fel őket az ukrán határőrizeti szervek, majd a csoport visszafordult a határról. A Szolyvára igyekvők között volt Hegedűs Lóránt a Nemzet lelkésze is, akit nem engedtek be Ukrajna területére.

A csoport jogosan háborodott fel az intézkedés miatt és kollektíven döntöttek arról, hogy nem folytatják tovább az utat. Hegedűs Lóránt is beszédet mondott volna a szolyvai haláltáborban elpusztult áldozatok emlékére. Nem tehette…

Kérdésünkre, hogy miért történhetett mindez, Hegedűs Lóránt a következőket nyilatkozta:

– Az útlevelembe pecsételték be azt, hogy 2014. július 31-től tiltottak ki öt évre Ukrajnából anélkül, hogy engem erről tájékoztatott volna bárki is. Ellenem eljárás tudomásom szerint Ukrajnában nem folyt. Való igaz, hogy részt vettem azon a demonstráción, mely Kárpátalja önrendelkezéséért tartatott a Magyar Külügyminisztérium előtt, ott fel is szólaltam, és általánosságban beszéltem az önrendelkezésről. 

– Kizárólag emiatt történhetett ez?

Hírdetés

– Nem tartom valószínűnek, ugyanakkor közbejött a Horthy-szobor avatás, inkább erről lehet szó, de találgatni nem akarok.

– Értesítették a beregszászi konzulátust?

– Természetesen, intézkedtek is, két munkatársat is kiküldtek a határra, de ők sem tehettek semmit.

Annyit megtudtunk még Hegedűs Lóránttól, hogy mindez annak ellenére történt, hogy a lelkész – országgyűlési képviselő felesége révén – diplomata útlevéllel utazott volna a megemlékezésre.

Az eset mindenesetre botrányos és felháborító, már csak azért is, mert tegnap ült össze a  Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) az Országház épületében, ahol a jószomszédi kapcsolatokról, illetve a határon túli magyarság helyzetéről volt szó. Ennek fényében kell kezelnünk a mai Hegedűs Lóránttal szembeni érthetetlen és több mint barátságtalan gesztust az ukrán hatóságok részéről.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »