Botrány egy bukaresti iskolában

Botrány egy bukaresti iskolában

Lemondott kedden a bukaresti Nicolae Titulescu Iskola igazgatónője a két diáktársa által állítólag szexuálisan bántalmazott gyermek ügyében kirobbant botrány nyomán – erősítették meg az Agerpres hírügynökségnek az oktatási tárca képviselői. Ligia Deca oktatási miniszter korábban bejelentette, hogy a tanfelügyelőség és az ügyészség mellett a minisztérium ellenőrző testülete is vizsgálja a bukaresti tanintézetben történteket.

A tárcavezető elmondta, hogy a médiából értesültek az esetről, sem az iskola, sem a tanfelügyelőség nem tájékoztatta a minisztériumot. Hozzátette, az iskolában történtek tisztázása mellett azt is ki akarják deríteni, hogy miként kommunikált a tanintézmény az ilyen ügyekben illetékes szervekkel. „Az iskolai erőszakkal kapcsolatos bárminemű bejelentést nagyon komolyan kell venni, akár diák, akár szülő részéről érkezik. Akár beigazolódik a panasz, akár nem, az iskolai erőszak megelőzésére irányuló, decemberben életbe lépett eljárás minden egyes lépését be kell tartani” – fogalmazott.

Hírdetés

A tárcavezető keddi nyilatkozatában emlékeztetett, hogy egy nappal korábban felszólította a bukaresti tanfelügyelőséget, továbbítsa a minisztériumnak az ügyben végzett vizsgálata eredményeit. A jelentést kedd reggel kézhez kapta, és ez mulasztásokat tárt fel, többek között azt, hogy nem tájékoztatták az esetről az illetékes testületeket, például az igazgatótanácsot vagy a bántalmazásos esetekkel foglalkozó bizottságot. Deca hozzátette, kiküldte a minisztérium ellenőrző testületét az iskolához és a tanfelügyelőséghez is, a tárca és a tanfelügyelőség mellett az ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben. A tanfelügyelőség korábban közölte, hogy munkatársai ellenőrzéseket tartanak a Nicolae Titulescu Iskolában a diáktársai által állítólag szexuálisan bántalmazott gyermek ügyében. A délelőtt folyamán több felháborodott szülő gyűlt össze a tanintézet udvarán.

Sorin Ion oktatási államtitkár az Agerpresnek elmondta, hogy a főtanfelügyelővel együtt elkísérte az ellenőrző bizottságot az érintett iskolába, de magyarázata szerint a minisztérium csak azt ellenőrizheti, hogy a tan­intézet betartotta-e az iskolai erőszak kezelésére vonatkozó eljárást. (i.)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »