Botrány a Fed-nél: a Fed “véletlenül” ugyanazokat az értékpapírokat vásárolták, mint a vezetői

Botrány a Fed-nél: a Fed “véletlenül” ugyanazokat az értékpapírokat vásárolták, mint a vezetői

Nagy felháborodást keltett a minap az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) vezető tisztviselőinek adóbevallása. Azokból ugyanis kiderült, hogy a legalább három magas beosztású Fed-hivatalnok olyan jelentős volumenben olyan értékpapírokkal rendelkeztek, amelyekből a Fed is nagy tételben tárazott be. Szigorúan véve az illetők nem sértettek sem törvényt, sem szabályzatot, ám morális szempontból mégis igen visszás az eset, tekintve, hogy Fed-et hosszú ideje azzal vádolják, hogy eszközvásárlási programja, csak az amerikai pénzpiacokon ténykedő tehetős spekulánsoknak kedveznek.

Jerome Powell a Fed vezetője olyan önkormányzati kötvényekből vásárolt be korábban 1,23 és 25 millió dollár értékben, amelyekből a Fed is vásárolt, csak tavaly mintegy 5 milliárd dollár értékben. Powell az összeférhetetlenségi vádakat azzal hárította, hogy még elnöki kinevezése előtt várásolta az értékpapírokat, és igazgatóként nincs közvetlen befolyása a Fed döntéseire.

De nem ő volt az egyetlen. Eric Rosengren, a Fed bostoni részlegének vezetője 151 ezer és 800 ezer dollár közöti értékben tartott ingatlanbefektetési csomagokat, amelyek jelzálog alapú értékpapírokat is tartalmaztak, ilyenpapírokból pedig a Fed is bevásárolt  700 millird dollár értékben.

Hírdetés

Thomas Barkin, a Fed richmondi részlegének feje 1,35 és 3 millió dollár közötti ügyletet kötött vállalati kötvények formájában. Olyan cégek szerepeltek a listán, mint a Pepsi, a Home Depo, az Eli Lilly. A Fed tavaly 46,5 milliárd dollár értékben szintén bevásárolt vállalati kötvényekből – köztük azokból is, amelyekből Barkin betározott.

A fentiek ellenére csak az összeférhetetlenség gyanúja áll fenn. A botrány kirobbanása miatt azonban Powell elrendelte a Fed erkölcsi kódexének felülvizsgálatát, hogy a Fed-vezetők még ha nincsenek is közvetlen hatással a Fed döntéseire, ne vásárolhassanak és kereskedjenek olyan tételekkel, amelyekkel a Fed maga is.

A gyanúba keveredett vezető tisztviselők bejelentették, az ügy miatt beszüntették a kereskedést saját eszközeikkel, hogy a látszatát is elkerüljék a bennfentes kereskedelemnek.

cnbc.com, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »