Botrány a buszon: lezavarta a sofőr, mert munkásruhában volt

Botrány a buszon: lezavarta a sofőr, mert munkásruhában volt

A férfi Sarkadról Gyulára ment volna munkába, ezért fel akart szállni a Körösnagyharsány és Békéscsaba között közlekedő reggeli járatra. A sofőr azonban közölte, hogy a ruhája nem megfelelő, így pedig nem utazhat – írja a beol.hu. A lapnak a férfi elmondta, másodállásba kőművesként dolgozik, ezért volt rajta munkásruha, de tiszta volt, mindössze néhány, a mosások után is megmaradó festékfolt volt rajta. Próbálta megmutatni, hogy a festék nem fog, és nem piszkol össze semmit sem.

A férfi szerint ekkor
a sofőr közölte a többi 30-40 utassal, hogy addig nem indul tovább, amíg a férfi le nem száll.

Hírdetés

Állítólag a sofőr azt is mondta: ledobná a buszról a férfit, de nem teheti meg, ezért az utasoknak jelezte, hogy nekik kellene lépniük annak érdekében, hogy folytathassák az utat.

A férfi szerint megalázták, 30-40 ember előtt valósággal megszégyenítették. Végül leszállt a buszról, és megvárta a következő járatot, amely elvitte Sarkadról Gyulára. Elkésett a munkából, ahol ennek nem örültek, de szerencsére megértőek voltak.

A Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) Zrt.-nél az esettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak. Hangsúlyozták: valamennyi munkatársukkal szemben alapvető elvárás az utasorientált, készséges, szabályok szerinti munkavégzés. Sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, a kellemetlenségért az utas szíves elnézését kérték.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »