Botránnyal kezdődött a parlament ülése

Botránnyal kezdődött a parlament ülése

Több mint negyven javaslatról döntenek a képviselők. A parlament idei záró ülésének harmadik napja délelőtt 10 óra 15 perckor, szavazásokkal kezdődik. A képviselők ekkor hozhatnak törvényt egyebek között.

a közigazgatási bíróságokról,
a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról,
a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők otthonteremtéséről,
a kormányzati igazgatásról,
a 2021-es népszámlálásról,
a Hungary Helps programról,
a magyar-székely összetartozás napjáról, valamint
az állami magasépítési beruházások megvalósításáról.

Hírdetés

A fentieken kívül számos, már meglévő jogszabályon is módosíthatnak, így például

változhat az agrártörvény, valamint a munka törvénykönyve.

A határozathozatalok után az éghajlatváltozás kihívásairól tartanak ötórás időkerettel kiírt politikai vitát az LMP kezdeményezésére.

Az Országgyűlés őszi ülésszaka – a parlament honlapján elérhető ülésterv alapján – csütörtökön ér véget. A képviselők ekkor három, az igazságszolgáltatást érintő javaslatról tárgyalnak: a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség tavalyi évről szóló beszámolója kerül terítékre.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »