Botra tekert sz�gesdr�ttal a ment�s�k ellen

Egy nap alatt kétszer ért támadás közfeladatot ellátó személyeket: első esetben egy kórházban várakozó fiatal tettleg bántalmazott egy ápolót, míg a másik eset során egy orvosi ellátásra szoruló személy fenyegette meg az Országos Mentőszolgálat munkatársait – írja honlapján a rendőrség.

Két cseh állampolgárt vittek be a mentők július 27-én 20 óra körül a tatabányai kórházba. A 18 éves férfi a váróteremben várakozott, amíg a barátnőjét ellátták. Egy egészségügyi dolgozó irányába, aki éppen az egyik osztályról jött kifelé, a cseh férfi határozott léptekkel elindult. A még az ajtóban álló ápolót – minden előzmény nélkül – két kézzel mellkason ütötte, majd dulakodni kezdett vele. A kórház dolgozói azonnal a társuk segítségére siettek, és lefogták a 18 éves támadót. Az időközben értesített rendőrök a cseh állampolgárt elfogták, és előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra. A nyomozók az elkövetőt őrizetbe vették, gyanúsítottként kihallgatták, és ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.

Hírdetés

Ugyanezen a napon este a rendőrségre bejelentés érkezett, miszerint egy 54 éves helyi lakos – aki nagy mennyiségű fájdalomcsillapítót és egyéb gyógyszert vett be és arra alkoholt fogyasztott – rátámadt az őt ellátni szándékozó mentősökre. Az elkövető először egy botra tekert szögesdróttal, majd késsel fenyegette meg az egészségügyi dolgozókat, továbbá közölte, hogy felgyújtja és rájuk borítja a mentőautót. A rendőrök, a gyógyszermérgezést kapott személyt az orvosi ellátását követően őrizetbe vették. Ellene erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozva elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »