Botokkal, láncokkal támadtak a román ultrák magyar szurkolókra

Botokkal, láncokkal, boxerekkel rontottak rá a Kolozsvári U ultrái a Kolozsvári CFR 1907 magyar szurkolóira egy hétvégi sportrendezvényen. A véres jelenetek mintegy húsz kisgyerek szeme előtt zajlottak le – írja a Maszol.

A lapnak egy szemtanú azt nyilatkozta, hogy ilyen iszonyatos etnikai gyűlölettel még soha nem szembesült. Mint mondta, egy bérelt sportpályán szervezték meg idén nyolcadik alkalommal a KVSC Kolozs Kupa elnevezésű amatőr labdarúgó tornát, erdélyi, magyarországi és szlovákiai csapatok részvételével szombaton, a Fellegváron. A családi hangulatú eseményre a házigazdák a hagyománynak megfelelően elvitték a családtagjaikat is.

Hírdetés

A nyilatkozó szerint a sportpálya kerítésénél váratlanul a CFR ősi riválisa, a Kolozsvári U ultráinak mintegy harminc fős csapata jelent meg, akik magyar- és CFR-ellenes jelszavakat skandáltak, majd behatoltak a sporttelepre. A KVSC-sek egy csoportja fogadta, és megpróbálta kitessékelni az U-s huligánokat. Elsőre úgy tűnt, hogy elhagyják a helyszínt az U ultrái, ám nem sokkal később visszatértek, de akkor már előkerültek az addig a derekuk köré tekert láncok, a boxerek, és a kapunál elrejtett botok. A szemtanú szerint lánccal ütötték-vágták az ott lévőket, és megrugdosták őket. Végül sikerült az ultrákat elzavarni, de a férfi szerint az ügy azért problémás, mert kisgyermekek szeme előtt történt.

Később a díjátadón ismét feltűntek az ultrák, akik a közeli erdőbe csalogatták a szurkolókat, hogy ott mérjék össze az erejüket. A „KVSC 1907” szurkolói csoport feljelentést tesz a rendőrségen.

A kolozsvári CNC televíziónak nyilatkozva a Kolozsvári U menedzsere, Ioan Ovidiu Sabău elítélte a csapata szurkolóinak magatartását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »