Botlott a Fradi Győrben

Botlott a Fradi Győrben

A címvédő Ferencváros meglepetésre csupán 1-1-es döntetlent játszott az újonc Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A Ferencváros játszott mezőnyfölényben a meccs első félidejében, ám a zöld-fehérek játékában sem átütőerő, sem ötlet nem volt az első 45 percben, így kevés helyzetig jutottak, gólt pedig nem tudtak szerezni. A győriek az ellentámadásokra rendezkedtek be, majd

a játékrész hajrájában egy labdaszerzés után Ouro 23 méterről eleresztett pontatlan lövése egy védő lábán megpattant és Dibuszt becsapva a kapu jobb oldalába vágódott.

Hírdetés

A szünetben hármat is cserélt az FTC, ennek ellenére a második félidő első húsz percében a hazaiak játszottak jobban és veszélyesebben. Előnyét viszont nem tudta növelni a Győr,

a vendégek pedig Traore kiugrása után egyenlítettek.

A hajrára fordulva a vendéglátók egyre fáradtabban mozogtak, Pascal Jansen együttese többször is közel került a gólhoz, majd a 80. percben büntetőt kapott, amit Erdős játékvezető videózás után – a Bitrinek felmutatott piros lappal együtt – visszavont.

A Ferencváros legnagyobb helyzeteit is kihagyta, ezért nem tudott egyenlíteni, így másodszor veszített pontokat a szezonban.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »