Botka László nyíltan a pofánkba hazudott

Botka László nyíltan a pofánkba hazudott

A jelenlegi kormány nem a nép kormánya, nem becsüli meg a melósokat, magas ívben tesz a bérből és fizetésből élőkre – mondta május 1-jei beszédében Botka László, aki most éppen miniszterelnök akar lenni. Kijelentéséhez csak pár adatot szeretnék megmutatni.

1994-ben, amikor Horn Gyula átvette a kormányrudat, akkor 10 500 forint volt a minimálbér. 1998-ra ezt sikerült felemelni 19 500 forintra. Mindez 85,7 százalékos emelésnek felelt meg.

Az I. Orbán-kormány 19 500 forintról 50 ezer forintra emelte a minimálbért. Ez 156,4 százalékos emelés volt.

2002-2010 között a Medgyessy, a Gyurcsány és a Bajnai-kormánynak 50 ezer forintról 73 500 forintra sikerült a minimálbért emelnie. Ez 47 százalékos bővülésnek felelt meg.

Hírdetés

A II. és a III. harmadik Orbán kormánynak 2010-2017 között 73 500 forintról 127 500 forintra sikerült emelnie a minimálbért. Ez 73,5 százalékos emelés volt. A várható 2018-as emelést azért nem számoltam bele a statisztikába, mivel azt akár még növelheti is a kabinet, ha a gazdaság folyamatai jól alakulnak.

Összességében a baloldali kormányok (12 év) alatt összesen 132,7, míg a jobboldali kabinetek (11 év) alatt 229,9 százalékos emelés volt. Na ki nem becsüli meg a melósokat? Úgy látom, Botka egyszerűen a pofánkba hazudik.

http://honatya.blogstar.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »