Botka árulásról és a Fidesz fizetett, beépített embereiről beszélt

Botka árulásról és a Fidesz fizetett, beépített embereiről beszélt

Egyre jobban belesüppedt belháborúiba a baloldal (nem mintha egy létező egységről lehetne még beszélni). Az MSZP lényegében egy irányíthatatlan, tengeren hánykódó ladikhoz hasonlítható, amelynek tisztjei egymást fojtogatják. Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjút, és arról beszélt, hogy nem tűri a kollaborációt, illetve az árulást a pártban. Ugyanakkor nem számolt azzal, hogy milyen mélyen érnek el a Fidesz csápjai az ellenzékbe.

A csütörtökön megjelenő lapban Molnár Zsoltot szocialista képviselő egyértelmű árulására utalt, mert korábban a Sztárklikkben arról írt, hogy az LMP-t hagyni kellene önállóan indulni a választásokon, illetve Gyurcsány Ferencnek a parlamentben a helye. Botka szerint azonban ha valamit a párt közösen eldönt, 

„és azt valaki egy hónappal később nyíltan, a sajtóban kritizálja, az árulás.”

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje emellett úgy érzi, ellenlábas párttársai állnak azon karaktergyilkos felvetések mögött, hogy mondjon le szegedi polgármesteri székéről.

Botka arról is beszélt: korábban létezett egy forgatókönyv arra, hogy lehetne ismét Gyurcsány Ferenc az ellenzék vezére, de ő felrúgta az ezt célzó megállapodásokat. A MSZP stagnáló támogatottságával kapcsolatban megjegyezte: a kutatások szerint csak lassú változásra van esély.

Hírdetés

Az ellenzéki pártok összefogásával összefüggésben kijelentette: választási szövetségbe hívja az ellenzéki pártokat, de azzal nem számolt eddig, „hogy milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe.”

„Nemcsak azokról beszélek, néhányan lehetnek csak, akik a Fidesz jól fizetett haszonélvezői és beépített emberei, hanem azokról a jószándékú balekokról is, akik nem veszik észre, hogy amit tesznek, az kizárólag a Fidesz hatalomban tartását segíti”

– mondta Botka a 168 órának.

A lap kommentárja szerint a szocialista politikus azokra gondolt, akik háromféle új pólust akarnak életre hívni a „demokratikus oldalon”, de az nem derül kit, hogy kikre utalt, mikor balekokról és beépített emberekről beszélt.

Botka szerint nincs szükség az Együtt-LMP-Párbeszéd formálódó szövetségére, mert szerinte a kispártok csak játszadoznak, „pillanatnyi érdekeik szerint változtatják az álláspontjukat.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »