Bosszút for­ral a bíró ellen az el­ítélt arab iszlamista kontinensfoglaló

A 31 éves tu­né­ziai Mo­ha­med J. na­gyon ve­szé­lyes a német ha­tó­sá­gok sze­rint. A tíz év bör­tönre ítélt isz­lam­ista saját be­val­lása sze­rint az Isz­lám Állam har­cosa, és rá a német tör­vé­nyek nem vo­nat­koz­nak. Ha egyszer kijövök a börtönből, nem leszek könyörületes – mondta az utolsó szó jogán Mohamed J.

Azt azonban egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a szélsőséges iszlamista nézeteket valló férfi mikor szabadulhat. A kölni bíróság ugyanis azért ítélte 10 évre, mert leszúrta egyik ismerősét, majd kiderült, hogy az Iszlám Állam propagandavideóit nézegette és terjesztette az interneten. Korábban a tunéziai születésű férfi azt vallotta, hogy nagy álma volt a kölni dómot lerombolni. A veszélyes migránst azonban 10 év múlva sem biztos, hogy kiengedik, akkor majd újra kell vizsgálnia a hatóságoknak, hogy veszélyt jelent-e társadalomra.

Hírdetés

Mohamed J. a tárgyalás során rendkívül feltűnően viselkedett. Atárgyalóteremben nem volt hajlandó levenni a sapkáját, nem állt fel, amikor arra kérték, sőt közölte, hogy rá a német törvények nem vonatkoznak, csupán a saría (iszlám törvénykezés) alapján ítélhetik el. Az iszlamista bevándorló az ügyész és a bíró mellett megfenyegette a mellé hivatalból kirendelt ügyvédet is.

Bosszút állok, ha kiszabadulok…– hangoztatta többször az elítélt. A férfi ügyében szakorvosi vizsgálatot is elrendeltek, ami megállapította, hogy Mohamed J. teljes mértékben beszámítható és büntethető

ripost


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »