Borzasztó nagy góllal nyert a magyar válogatott Finnországban

Borzasztó nagy góllal nyert a magyar válogatott Finnországban

Stieber Zoltánnak a 82. percben szerzett góljával a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött a finn csapat vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, szombaton Helsinkiben.

Dárdai Pál szövetségi kapitány csapata a litvánok ellen múlt héten is eredményes Stieber Zoltán 82. percben lőtt bombagóljával szerezte meg a három pontot, amellyel szinte biztosan legalább a harmadik, pótselejtezőt érő helyen végez a csoportjában.

A magyar válogatott a mostani diadallal a finneket hét pontra leszakította és a görögök ha nyernek is Feröer-szigeteken, akkor is hat pontra lesznek lemaradva. A kvalifikációs sorozat szeptember 4-én folytatódik, amikor Magyarország a nagy rivális Romániát látja vendégül.

„BMLSZ”

Érdekes felvezetést szolgáltatott a két szurkolótábor, ugyanis a hazai drukkerek Mixu Paatelainen szövetségi kapitány távozását követelték, míg a mintegy 500 fős, két egymástól elkülönített szektorban helyet foglaló magyar fanatikusok a szövetséget és elnökét, Csányi Sándort szidták. Mindez nem véletlen, hiszen mint megírtuk, állítólag az MLSZ intézte el, hogy a magyar vendégszurkolók ne vihessenek be magyar zászlókat és sálakat a semleges szektorba.

Jobbak voltunk, de necces volt

Jól kezdtek a magyarok, az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést. Eleinte helyzetekben nem nyilvánult meg a mezőnyfölény, de a finnek jószerivel a labdát is alig tudták megtartani. A 7. percben Eremenko kezére pattant a labda a finn büntetőterületen belül, a szlovén bíró mégsem ítélt 11-est. Ezt követően valóságos tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt, de két lövést blokkoltak a védők, Stieber bal felső sarokba tartó próbálkozását pedig Hradecky hárította. Lendületben maradt Dárdai csapata, ám a finn kapus eszén nem tudtak túljárni a magyarok.

Hírdetés

Negyedóra elteltével csökkent a vendégek fölénye, az akciókból hiányzott az elképzelés, így veszélytelenné vált a játék. Elvétve már a finnek is megiramodtak a széleken, de támadásaikat a védők könnyedén hatástalanították. 

Összefogtak a szurkolók

Ekkor az egyetlen érdemleges esemény az volt, hogy a vendégszektorban helyet foglaló magyar drukkerek átmentek a semleges szektorban lévő, szurkolói kártya nélkül jegyhez jutott társaikhoz. A szünetig hátralévő idő többnyire unalmas mezőnyjátékkal telt, a finnek meddő játékát jól jellemezte, hogy első kapura lövésükre a 37. percig kellett várni, az is méterekkel fölé szállt. A magyaroknak a finn kapu előterében „fogyott el a tudományuk”, a két elől lévő csatárt csak elvétve sikerült megjátszani, így esély sem volt az akciók befejezésére.

A folytatásban Németh Krisztián becserélése majdnem hamar eredményre vezetett, ugyanis Tőzsér kiugratása után átemelte a kapust, de a gólvonal előtt a visszafutó finn védő még menteni tudott. Ezt követően viszont – a mérkőzés folyamán először – a hazai csapat futballozott veszélyesebben, egy ízben, a 65. percben Eremenko életerős lövésénél Királynak kellett bravúrral védenie.

Bombagól

Az utolsó negyedórában már ismét Dárdai együttese irányított, de mezőnyfölénye nem igazán volt. Egyáltalán nem szorult be a finn csapat és komoly lehetőségek sem akadtak. Stieber aztán egy kifejelt labdát a kapuba bombázott, szinte percre pontosan ugyanakkor, amikor a finnek elleni hazai találkozón Gera döntötte el a meccset.

A hajrában a finnek ugyan próbálkoztak, ám a magyar védelem állta a sarat, így sikerült megszereznie a három pontot Helsinkiben, s ezáltal reálisan elérhető maradt a biztos részvételt jelentő első két hely megszerzése is.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »