Borzalom Lengyeltótiban: fiatal vesztette életét a tóban

Borzalom Lengyeltótiban: fiatal vesztette életét a tóban

Újabb tragédia történt Somogyban, egy héten belül már a második fiatal fulladt vízbe a megyében.

A KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat bejegyzése szerint az egyesületet szombaton a délutáni órákban Lengyeltóti melletti tóhoz riasztották, ahol a feltételezések szerint egy fiatalkorú elmerült – számolt be a 24.hu.

„Kiérkezésünk után, a már kint tartózkodó Rendőrség és Mentőszolgálat munkatársaival felvettük a kapcsolatot adatgyűjtés céljából. Ezt követően a kijelölt a keresési területen búváraink rövid időn belül meder alján megtalálták az eltűnt személyt és a felszínre hozták” – írták.

Hírdetés

A sonline.hu úgy tudja, egy fiú vesztette életét.

Vajda Eszter, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese közölte, az eset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség, idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Egy héten belül másodszor kellett vízbe fulladt fiatalkorút keresniük a KÖTÉL tagjainak. Kedden egy 17 éves fiú vesztette életét Kaposmérőn.

A posztban prevenciós céllal megelőző intézkedéseket osztottak meg annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő hasonló tragédia, ezeket itt tudja elolvasni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »