Borzalmasan bántak gyerekeikkel: megerőszakolták a kicsit Ózdon, de azért legendás a gyermekszeretetük

Megrázó eset tárgyalása kezdődik kedden a Debreceni Ítélőtáblán. Az erőszakos „anya”, Sz. I. első fokon 9 év, élettársa, J. I. 10 év fegyházat kapott márciusban a Miskolci Törvényszéken. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak enyhítésért fellebbeztek – írja a Bors. Az élettársak számos alkalommal a gyermekek előtt éltek szexuális életet, illetve arra kényszerítették az akkor 8 és 2 éves gyermekeket, hogy szexuális cselekményeket végezzenek.

A nő 2013 óta élt élettársi kapcsolatban J. I.-vel, együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatából született két gyermekét. Az élettársak rokonoknál, barátoknál, illetve albérletben laktak többnyire Ózdon. A család folyamatos vándorlása miatt a családgondozás kivitelezhetetlenné vált. A nagyobbik gyermek 2013-ban kezdte meg az általános iskolát, de nem járt rendszeresen, elhanyagolt, gondozatlan volt a külseje, többnyire a ruhája sem volt az évszaknak megfelelő. A gyermek végül nem fejezte be az első osztályt sem. Ráadásul a felnőttek nem biztosították a mindennapi, megfelelő élelmet sem számára.

Hírdetés

Az élettársak számos alkalommal a gyermekek előtt éltek szexuális életet, illetve arra kényszerítették az akkor 8 és 2 éves gyermekeket, hogy szexuális cselekményeket végezzenek. A férfi egy alkalommal a kisebbik gyermekkel aktust is létesített, amiről az asszony is tudott, azonban semmit nem tett annak megakadályozása érdekében és az esetet követően a gyermeket nem vitte orvoshoz. A gyermekeket 2014 októberben emelték ki a családból és kerültek nevelőszülőkhöz.

A Debreceni Ítélőtáblán immáron jogerős ítélet születhet az ügyben


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »