Borzalmas túszdráma Párizs mellett (képek, videók)

Borzalmas túszdráma Párizs mellett (képek, videók)

Túszdráma zajlott le keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen, egy ismeretlen támadó otthona bejáratánál halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot, és túszul ejtette, majd meggyilkolta annak feleségét. A francia különleges egységek végül agyonlőtték az elkövetőt – közölte a francia belügyminisztérium.

Később az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez köthető Amak hírügynökség honlapján a szélsőségesek közzétettek egy közleményt, miszerint az egyik harcosuk követte el a támadást. A biztonsági erők a lakóházban egy hároméves, sokkos állapotban lévő, de sértetlen kisfiút találtak. Rendőrségi források szerint a parancsnok éppen be akart menni házába, mikor a támadás érte. Miután a késelő leszúrta a férfit, annak feleségével és gyerekével együtt elbarikádozta magát a családi házban.

A rendőrség elitalakulatai hétfőn későn este kiszálltak a helyszínre, és tárgyalásokba bocsátkoztak a férfival. A Le Figaro című francia lap úgy tudja, a hatóságok több lakóházat kiürítettek és leállították az áram- és gázellátást a környéken. Éjfél körül robbanást lehetett hallani a környéken. A Le Figaro arról számolt be, hogy a robbanást követő percekben a biztonsági erők megrohamozták a lakóházat.

Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, a tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a különleges egységek behatoltak az épületbe. Az elkövetőt agyonlőtték, és egy nő holttestére bukkantak.

Cette image… Courage la Police #Magnanville pic.twitter.com/qEBln1yidW

— AdriPley✏️ (@adridu50) 2016. június 13.

A terrorista az Iszlám Államra hivatkozott a túsztárgyalások során   Szemtanúk arról számoltak be a nyomozóknak, hogy a parancsnokra mért támadáskor “Allah akbar” kiáltást hallottak. Az Amak közleménye azt állítja, harcosuk ölte meg a Magnanville közelében fekvő Les Mureaux rendőrfőnök-helyettesét és annak feleségét. Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ megerősítette, hogy a dzsihadista csoporthoz kötődő hírügynökség kiadta a közleményt. A párizsi ügyészség terrorellenes osztálya vizsgálatot indított az ügyben. Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott, hogy “teljes mértékben fényt fognak deríteni” ennek a “borzalmas drámának” a pontos természetére.

‘Amaq News of #ISIS cited a “source” that ISIS fighter stabbed to death a police officer & his wife in #Paris suburb pic.twitter.com/eIte6Ncg3A — SITE Intel Group (@siteintelgroup) 2016. június 13.

Terrorizmusért ült a francia rendőrparancsnok gyilkosa

Egy francia-pakisztáni dzsihadista hálózatban való részvételért három év börtönbüntetésre ítélték 2013-ban azt a férfit, aki keddre virradó éjszaka a Párizstól mintegy ötven kilométerre fekvő Magnanville településen halálra késelt egy francia rendőrparancsnokot az otthona ajtajában, majd túszul ejtette és meggyilkolta annak feleségét – közölték kedden rendőrségi források.

.

A 25 éves Larossi Abballát hét társával együtt 2011-ben tartóztatták le, amiért iszlám harcosokat toborzott és közvetített Pakisztánba. Terrorcselekmény előkészítésében való bűnrészesség miatt ítélték három év börtönbüntetésre, amelyből két és fél év volt letöltendő. Szabadulása óta a terrorelhárítók megfigyelése alatt állt. Korábban köztörvényes bűncselekmények miatt is elítélték.

A férfi, aki a Párizstól hatvan kilométerre található Mantes-la-Jolie-ban élt, néhány hónapja szabadult. Otthonában jelenleg is házkutatást tartanak a rendőrök.

Orientalista.hu -(RT, MTI)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »