Borzalmas tragédia: sokan meghaltak egy buszbalesetben Velencében

Borzalmas tragédia: sokan meghaltak egy buszbalesetben Velencében

Legalább 21 ember életét vesztette Velence Mestre nevű városrészében kedd este történt súlyos buszbalesetben – közölte a helyi sajtó és az észak-olaszországi város polgármestere.

A halálos áldozatok mellett legalább 12 sérültje van a balesetnek, további mintegy öt embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

A busz egy felüljáróról mintegy 10 métert zuhant le az út mellett futó vasúti sínekre, a baleset nem sokkal este nyolc óra előtt történt.

Hírdetés

Luigi Brugnaro velencei polgármester szerint egy magánkézben lévő buszról van szó, amely turistákat szállított egy kempingbe a közeli Marghera településen. Egyelőre nincsenek információk az áldozatok állampolgárságáról.

„Szörnyű tragédia sújtotta ma este közösségünket. Haladéktalanul gyásznapot rendeltem el a szerencsétlenséget szenvedett buszban volt sok áldozat emlékére. Apokaliptikus jeleneteket láttunk, erre nincsenek szavak” – hangsúlyozta Luigi Brugnaro velencei polgármester az X közösségi portálon közzétett bejegyzésében.

Giorgia Meloni miniszterelnök és Antonio Tajani kormányfő-helyettes részvétüket nyilvánították az áldozatok hozzátartozóinak. Tajani mikroblogján köszönetet mondott a mentőszolgálatoknak a gyors mentésért, egyben pedig szolidaritását fejezte ki Velencével és a városvezetéssel.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »